Cortina szerint vannak biztató jelek a svájci világbajnokság előtt

Vágólapra másolva!
2009.02.09. 15:34
Nagy küzdelemben bár, de szétlövéssel kikapott 4–3-ra a magyar jégkorong-válogatott Ukrajnától a lettországi olimpiai selejtező zárónapján. Ezzel a csoport utolsó helyén végzett, de ahogy Pat Cortina részletes értékelésében kifejtette, a hétvégéből pozitívumok is kiemelhetők.
A biztató jelekből kell erőt meríteni
Fotó: Reuters
A biztató jelekből kell erőt meríteni
A biztató jelekből kell erőt meríteni
Fotó: Reuters
A biztató jelekből kell erőt meríteni

JÉGKORONG OLIMPIAI SELEJTEZŐ


Adatbank – minden egy helyen!
A magyar válogatott a rigai torna első meccsén a végül győztes házigazda lettek ellen 45-50 percig remekül helytállt, aztán a fáradtságból fakadó fegyelmezetlenség miatt 7–3-as vereséget szenvedett.

A második fordulóban az olaszok – akik tavaly nyáron estek ki az élvonalból – sokkal jobbak voltak, a Cortina-csapat nem tudott méltó ellenfelük lenni, és csak a hajrában szerezte meg a becsületgólt (1-4).

Az ukránok – akik egy éve éppen a magyaroktól elszenvedett vereség miatt nem kerültek vissza az élvonalba – csak a hajrában egyenlítettek, a büntetőpárharcban azonban jobbnak bizonyultak (3-4).

Így ugyan három vereség lett a vége, de a magyar válogatott legalább nem pont nélkül utazhatott haza a lettországi olimpiai selejtező tornáról.

„Akadtak pozitívumok, ezekre érdemes építeni, de rengeteg még a tanulnivaló. Az erős riválisok ellen nem szabad sokat szabálytalankodni, mert könyörtelenül kihasználják a hibákat, és az is fontos, hogy a korong nélküli játékban, vagyis elsősorban a védekezésben, letámadásban fejlődjünk. Néhány játékossal nagyon is elégedett voltam, de olyanok is akadtak, akiktől sokkal többet vártam – mondta a tornát értékelő nyilatkozatában Pat Cortina szövetségi kapitány.

A szakember hozzátette, a svájci világbajnokságra utazó keret legfeljebb három-négy helyen változhat.

Jó hír, hogy Magyarországnak megnőtt az esélye a 2014-es jégkorong-világbajnokság megrendezésére, a lett szövetség ugyanis bejelentette: visszavonja kandidálását.

A magyarok mellett így a fehéroroszok, a csehek és az ukránok pályáznak a vb-rendezésre.

„A magam részéről már vártam a lettek döntését, mert nem sokat tettek a pályázat sikeréért. A csehek és az ukránok sem mozgolódnak, nem úgy a fehéroroszok és mi. Sikerünket az szolgálná a legjobban, ha a válogatott a svájci vb-n kiharcolná a bennmaradást” - mondta Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára az MTI-nek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik