Sorozatban ötödik mérkőzését veszítette el az Alba Volán

Vágólapra másolva!
2008.11.18. 21:28
Továbbra sem tud kilábalni a hullámvölgyből az Alba Volán, mely az EBEL (osztrák jégkorongbajnokság) 22. fordulójában a listavezető Jesenic otthonában szenvedett 3–1-es vereséget. A hazaiak már a 36. másodpercben megszerezték a vezetést, a Volán pedig csak az 56. percben tudott először a kapuba találni, így sajnos igazságos eredmény született. A magyar csapatnak ez volt zsinórban az ötödik veresége.
Ezúttal Jesenicében kapott ki a hullámvölgyben lévő Volán
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Ezúttal Jesenicében kapott ki a hullámvölgyben lévő Volán
Ezúttal Jesenicében kapott ki a hullámvölgyben lévő Volán
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Ezúttal Jesenicében kapott ki a hullámvölgyben lévő Volán

Ocskay Gábor szerint a Salzburg elleni verekedős mérkőzés után nem sok jóval kecsegtetett a jesenicei találkozó, amely rémálomszerűen kezdődött a magyar csapat szempontjából, ugyanis a hazaiak már a 36. másodpercben megszerezték a vezetést David Rodman találatával. A gólnál azonos létszámban voltak a pályán a csapatok, nem úgy a folytatásban, amikor a székesfehérváriak többször is emberhátrányba kerültek.

Ezeket a szituációkat szerencsére sikeresen megúszták Szuper Leventéék, viszont a védekezés felőrölte a vendégek erejét, akik így mindössze négy kapura lövést produkáltak az első harmadban.

A folytatás már sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott, a Volán egyre több támadást fejezett be lövéssel, ám Gaber Glavic, a hazaiak kapusa mindent védett, így nem jött össze az egyenlítés. Olyannyira nem, hogy a 30. percben ismét a szlovénok találtak be, ráadásul Andrej Hebar bosszantó módon emberhátrányban volt eredményes.

Az utolsó harmad nyolcadik percében eldőlni látszott a mérkőzés: a Rodman-testvérek koprodukciója nyomán már három gól volt a hazaiak előnye, ugyanis David passzából Marcel lőtte a pakkot Szuper kapujába.

Négy és fél perccel a vége előtt ugyan Kovács Csaba emberelőnyből szépített, de többre már nem futotta a vendégek erejéből, így sorozatban ötödik vereségüket is elszenvedték Ted Sator fiai.


EBEL

22. FORDULÓ
ACRONI JESENICE (szlovén)–ALBA VOLÁN 3–1 (1–0, 1–0, 1–1)
Jesenice, 2400 néző
Vezette: Falkner, Neuwirth, Siegl
(mindhárom osztrák)
JESENICE: Glavic – Dervaric, Robar, Strömberg, Paré, Manfreda – Kovacevic, Rebolj, Razingar, Pretnar, Poloncic – Kranjc, Varl, D. Rodman, M. Rodman, Hebar – Svete, Susanj, Brus, Jeglic, Terlikar. Edző: Doug Bradley
ALBA VOLÁN: Szuper – Horváth A., Tokaji, Palkovics, Ocskay, Fekete – Martens, Byström, Kovács Cs., Martz, Forsyth – Ondrejcík, Jobb, Sofron, Nagy G., Benk – Hegyi Á. Edző: Ted Sator
Gólok: 0:36: D. Rodman (Varl, Hebar, 1–0). 30:08: Hebar (Terlikar, Kranjc – emberhátrány, 2–0). 47:35: M. Rodman (Razingar, Hebar – emberelőny, 3–0). 55:28: Kovács Cs. (Mertz – ee., 3–1)
Kiállítások: 12, ill. 16 perc

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK

Salzburg–Villach 3–5
Graz– Ljubljana 3–2
Linz–Klagenfurt 4–2
Vienna–Innsbruck 4–3 – büntetők után

AZ ÁLLÁS

1. Jesenice 22 12 3 1 6 87–71 31
2. Klagenfurt 22 11 3 8 90–66 28
3. Vienna 22 9 3 4 6 81–73 28
4. Salzburg 22 11 1 3 7 79–64 27
5. Linz 22 10 3 1 8 68–58 27
6. Villach 22 10 2 2 8 73–58 26
7. VOLÁN 22 7 2 3 10 52–66 21
8. Innsbruck 22 7 1 2 12 58–78 18
9. Graz 22 7 1 2 12 46–72 18
10. Ljubljana 22 6 1 2 13 50–78 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik