Már az első meccsét megnyerte az Alba Volán az osztrák bajnokságban

Vágólapra másolva!
2008.09.19. 21:39
Győzelemmel kezdte a 2008–09-es EBEL-szezont az Alba Volán jégkorong-csapata. Ted Sator együttese a Linz otthonában nyert 3–2-re. Magyar oldalon Fekete Dániel, Tokaji Viktor és Palkovics Krisztián volt eredményes.
Palkovics és a Volán repülőrajtot vett
Fotó: Mirkó István (NS-archív)
Palkovics és a Volán repülőrajtot vett
Palkovics és a Volán repülőrajtot vett
Fotó: Mirkó István (NS-archív)
Palkovics és a Volán repülőrajtot vett

Az előző idény tapasztalataival felvértezve vágott neki az új szezonnak az Alba Volán az osztrák jégkorong-bajnokságban. Az egy évvel ezelőtt kezdődő alapszakaszban igencsak sokáig kellett várni a fehérváriak első győzelmére (egészen pontosan 16 meccset), ám láss csodát! Most rögtön az első összecsapás után győztesként jött le a jégről Ted Sator együttese.

A Volán ráadásul nem is akármilyen csapatot, hanem a nyáron igencsak megerősödő Linz együttesét verte meg 3–2-re – idegenben.

Pedig az első harmad első fele nem alakult jól a magyar csapat számára. Kétszer is emberhátrányban játszottak a fehérváriak, a „fekete szárnyak” azonban egyszer sem bírták Szuper Levente kapujába röppenteni a korongot.

A magyar kapus remek igazolás volt, ezt ezen a mérkőzésen is bizonyította. Hiába tüzeltek rendesen a hazaiak, Szuper mindig hatástalanította a próbálkozásokat.

A 16. percben pedig az 1900 néző többséggének bánatára, ám a magyar szurkolók legnagyobb örömére a Volán megszerezte szezonbeli első, a mérkőzésen vezető találatát. Fekete Dániel góljának értékét növeli, hogy egyenlő létszámban voltak a jégen a csapatok.

Nem úgy mint a második szakaszban a Linz egyenlítésénél. Brad Purdie emberelőnyben volt eredményes, ám a magyar bajnok nem omlott össze. Miért is tette volna?

Egy perccel az osztrákok egyenlítését követően Tokaji Viktor vette vissza a vezetést a magyar csapatnak, jelezve: a Volán is értékesíteni tud egy emberfórt. A harmadik harmad elején pedig Palkovics Krisztián növelte az Alba előnyét. Ekkor kezdtünk el komolyan hinni a magyar csapat győzelmében.

Öt perccel a találkozó vége előtt forrósodott a helyzet: Marcus Mathiasson egyre zárkóztatta a Linzet, de hiába vitte le az utolsó percben a kapusát is az osztrák csapat, egyenlíteni már nem tudott.

A fehérváriak vasárnap a címvédő Salzburgot fogadják.

OSZTRÁK BAJNOKSÁG

1. FORDULÓ
LIWEST BLACK WINGS LINZ–ALBA VOLÁN 2–3 (0–1, 1–1, 1–1)
Donauparkhalle, Linz, 1900 néző
Vezette: Dremelj, Korosec, A. Lesniak (mindhárom szlovén)
Kiállítások: 18+2x10 perc fegyelmi (F. Iberer, Seeley), ill. 22 perc
Linz: Westlund – Gruber, Seeley, Baumgartner, P. Lukas, Grabher Meier – Helminen, R. Lukas, Leahy, Shearer, Schlacher – F. Iberer, Mayr, Matthiasson, Purdie, M. Iberer – Pallestrang, Maier, Ibounig, Oberkofler, Rac. Edző: Jim Boni
Volán: Szuper – Tokaji, Horváth A., Palkovics, Ocskay, Fekete – Forsyth, Bonni, Kovács Cs., Martz, Sofron – Jobb, Byström, Vaszjunyin, Nagy G., Hegyi Á. – Ondrejcík, Fodor Sz. Edző: Ted Sator
Gól: 15:31: Fekete (Horváth A., 0–1). 34:29: Purdie (Seeley, Helminen – emberelőny, 1–1). 35:46: Tokaji (Ocskay, Palkovics – ee., 1–2). 41:21: Palkovics (Vaszjunyin, Nagy G., 1–3). 54:12: Matthiasson (Shearer, Purdie – ee., 2–3)


TOVÁBBI EREDMÉNYEK

1. FORDULÓ
Vienna Capitals–Klagenfurt AC 3–4
Olimpija Ljubljana–Red Bull Salzburg 0–7
TWK Insbruck–Graz 49ers 4–1
Acroni Jesenice–Villach SV 4–3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik