Blog: Ocskayék 150 nap alatt 54 mérkőzésen lépnek pályára

Vágólapra másolva!
2008.09.12. 16:08
Hamarosan kezdetét veszi a jégkorongnagyüzem, melyben a magyar válogatott és az Alba Volán játékosaira meglehetősen komoly erőpróbák várnak. Az elkövetkezendő idényben Ocskay Gábor blogjában rendszeresen olvashatnak az EBEL-ben induló csapat, valamint a magyar válogatott háza táján történtekről.

A VILÁG ÉLVONALÁBAN MARADNI – OCSKAY GÁBOR BLOGJA

"A blog teljes szövegét ide kattintva olvashatja el. Ismét fókuszba kerül a jégkorong, a magam részéről pedig ebben a naplóban igyekszem minél több bejegyzéssel, benne minél több érdekességgel szolgálni nektek az elkövetkező szezonban. Nem lesz könnyű dolgunk, épp most számoltuk a többiekkel, hogy közel 150 nap alatt 54 bajnoki meccsünk lesz, plusz a válogatott találkozók. Szeptember 19-től február 15-ig az Erste Bank Ligában (EBEL) csaknem minden héten háromszor lépünk pályára. Az EBEL-ben szeretnénk a legjobb nyolc közé kerülni, ezzel a felsőházi rájátszásban folytathatnánk a szereplésünket. Reméljük, jobban sikerül a kezdés, mint az előző bajnokságban, amikor 15 találkozón nem tudtunk nyerni. Úgy érzem, sem a bírók, sem Fortuna nem volt velünk akkor."
A blog teljes szövegét ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik