Schwarzenegger keze szerencsét hozott: előnyt szerzett a Ducks

Vágólapra másolva!
2007.05.29. 09:08
Travis Moen a vége előtt 2 perc 51 másodperccel szerezte meg az Anaheim győztes gólját az Ottawa ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének első mérkőzésén, így előnyt szerzett a Stanley-kupáért folyó párharcban. A meccsen kétszer is vezetett a Senators, de a záró harmadban a Ducks fordítani tudott, és végül 3-2-re nyert.
Travis Moen (szemben, középen) gólját ünnepli Scott (jobbra) és Rob Niedermayerrel (balra), a két előkészítővel
Reuters
Travis Moen (szemben, középen) gólját ünnepli Scott (jobbra) és Rob Niedermayerrel (balra), a két előkészítővel
Travis Moen (szemben, középen) gólját ünnepli Scott (jobbra) és Rob Niedermayerrel (balra), a két előkészítővel
Reuters
Travis Moen (szemben, középen) gólját ünnepli Scott (jobbra) és Rob Niedermayerrel (balra), a két előkészítővel

Szavazás

Melyik csapat nyeri meg a Stanley-kupát?

Írja be az itt látható számot!
A döntő találat előtt Moen Rob Niedermayertől kapta a korongot, aki a kapu mögül söprő mozdulattal tuszkolta vissza a pakkot a frontvonalba, és a 25 éves balszélső gondokodás nélkül Ray Emery hálójába vágta.

Travis Moen – akinek ez volt az ötödik gólja az idei rájátszásban – a lefújás után szerényen úgy nyilatkozott, szerencséje volt, hogy elé pattant a korong, és Fortuna a lövésnél is mellette állt.

Moen egyébként Rob Niedermayerrel és Samuel Pählssonnal egyetemben a góltól függetlenül is döntő érdemeket szerzett a sikerben, hiszen megállították a Sens félelmetes első sorbeli támadóit, Daniel Alfredssont, Jason Spezzát és Dany Heatleyt.

Jellemző, hogy a három klasszis közül egyik sem szerzett gólt, Alfredsson és Spezza csak egy-egy asszisztra volt képes.

Nem tudott betalálni az alapszakaszt 48 góllal és 94 ponttal ponttal záró, 36 éves Teemu Selänne, de ő az asszisztja mellett legalább győzelemnek örülhetett, nem úgy, mint Alfredssonék.

Selänne-nek egyébként 14 éves NHL-pályafutása során ez az első döntője, s talán az utolsó esélye is arra, hogy megnyerje a Stanley-kupát.

Bár az Ottawa az első harmadban csak háromszor találta el a kaput, már az elején emberelőnybe került, és az első lövés – Mike Fischeré – utat talált Jean-Sebastien Giguere hálójába.

Andy McDonald egyenlített Selänne gólpassza után (1-1), de a második harmadban ismét a Sens jutott előnyhöz egy újabb létszámfölényes helyzetből, Wade Redden révén. Ebben a gólban volt benne Alfredsson és Spezza keze, de ettől eltekintve ők ketten most nem sokat mutattak be valós tudásukból (1-2).

Az utolsó 20 percben a Ducks még jobban felpörgette a tempót, kétszer annyit lőtt kapura, mint a kanadaiak (14-7), és előbb Ryan Getzlaf egyenlített 45:44-nél, majd a végén jött Moen már leírt gólja (3-2).

A Senators eddig a rájátszásban minden riválisa ellen csak egy mérkőzést veszített el, valószínű azonban, hogy a fináléban nem lesz ennyire egyszerű dolga.

Lehet, hogy az volt a gond, hogy a kanadaiak 2005. december 9. óta nem léptek pályára a csendes-óceáni időzónában, mindenesetre ennél többre lesz szükség ahhoz, hogy szerda este megakadályozzák a Ducks újabb győzelmét.

Érdekesség, hogy a meccsen a kezdődobást Arnold Schwarzenegger, Kalifornia állam osztrák születésű kormányzója végezte el.

Az Ottawa az első döntőjét játssza azóta, hogy a Senators nevű franchise-t 1992-ben „feltámasztották”. A Ducks 2003-ban már bekerült a végjátékba, de 4-3-ra elveszítette a sorozatot a New Jersey ellen.

Az Anaheim és az Ottawa 2006. január 19. után először találkozott egymással. Azt a mérkőzést is a Ducks nyerte – szétlövés uátn 4-3-ra.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONGLIGA (NHL)

DÖNTŐ A STANLEY-KUPÁÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉS:
ANAHEIM DUCKS – OTAWA SENATORS 3-2 (1-1, 0-1, 2-0)
Gólok: Fischer 0-1 (1:38, ee. – Mészáros, Comrie), McDonald 1-1 (10:55 – Selänne), Redden 1-2 (24:36, ee. – Alfredsson, Spezza), Getzlaf 2-2 (45:44 – Perry, Jackman), Moen 3-2 (57:09 – R. Niedermayer, S. Niedermayer)
Kapusok: Giguere (18- védés/20 lövés), Emery (29/32)
Gólok/emberelőnyök: 0/4, ill. 2/7.
A négy győzelemig tartó párharc állása: 1-0 az Anaheim javára.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik