Kettős emberelőnybe került a Marseille, mégsem nyert a Monaco ellen

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.27. 23:00
Aubameyangéknak nem jött össze a győzelem a Monaco ellen (Fotó: AFP)
A Nice hazai pályán 1–0-ra nyert a Metz ellen, míg a Marseille kifejezetten érdekes mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott a Monacóval szombaton, a francia első osztályú labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában.

 

A tabellán hetedik Marseille a negyedik Monacót fogadta úgy, hogy a két csapat között mindössze öt pont volt a tabellán. A találkozót a vendégek kezdték jobban, Wissam Ben Yedder már a hetedik percben betalált. Sokáig nem örülhettek a hercegségbeliek, négy perccel később Guillermo Maripánt csúnya buktatás miatt kiállította a játékvezető, így emberhátrányba került a Monaco. A Marseille hamarosan élt is a lehetőséggel, Pierre-Emerick Aubameyang volt eredményes (1–1). Csakhogy a félidőt meglepetéssel zárta a Monaco, Maghnes Akliouche újfent megszerezte a vezetést (1–2).

A második játékrész elején Leonardo Balerdinek hála egyenlített a hazai együttes, amely innentől teljesen átvette az irányítást. A 87. percben ráadásul kettős emberelőnybe került, mivel Denis Zakaria a második sárga lapját is megkapta. Ezzel a lehetőséggel mindazonáltal nem tudott élni a Marseille, így 2–2-vel zárult a mérkőzés.

A tabella második helyén álló Nice a Bölöni László által irányított, 15. pozícióban tanyázó Metzet fogadta. Érdekesség, hogy a két csapat legutóbbi öt találkozóján (2021 és 2023 között) egy döntetlen mellett mindketten nyertek két-két összecsapást.

Noha a Nice az első félidőben teljesen uralta a játékot, nem tudott gólt szerezni. A második negyvenöt percben továbbra is nyomás alatt tartotta a riválist, aminek a hajrá kezdetén meglett az eredménye, Evann Guessand talált be büntetőből, s mint kiderült, ezzel beállította az 1–0-s végeredményt is. A nizzaiak öt pontra zárkóztak fel a bajnokságot vezető, eggyel kevesebb mérkőzésen szereplő Paris Saint-Germainre, míg a Metz sorozatban a hatodik vereségét szenvedett el, s épphogy elkerüli a kiesőzónát.

FRANCIA LIGUE 1
19. FORDULÓ
Olympique Marseille–Monaco 2–2 (Aubameyang 38., Balerdi 50., ill. Ben Yedder 7., Akliouche 45+3.)
Kiállítva: Maripán (Monaco, 11.), Zakaria (Monaco, 87.)
Nice–Metz 1–0 (Guessand 77. – 11-esből)
KORÁBBAN
Lyon–Rennes 2–3 (Henrique 57., Lacazette 78., ill. Terrier 22., 41., Doué 36.)

VASÁRNAP
13.00: Montpellier–Lille
15.00: Clermont–Strasbourg
15.00: Lorient–Le Havre
15.00: Reims–Nantes
17.05: Toulouse–Lens (Tv: Match4)
20.45: PSG–Brest (Tv: Match4)

1. Paris SG18134144–14+30 43 
2. Nice19115320–11+9 38 
3. Brest18104427–15+12 34 
4. Monaco19104536–26+10 34 
5. Lille1887324–14+10 31 
6. Marseille1978428–21+7 29 
7. Reims1892725–24+1 29 
8. Lens1875621–18+3 26 
9. Rennes1967627–24+3 25 
10. Strasbourg1866619–23–4 24 
11. Le Havre1857619–20–1 22 
12. Montpellier1847719–23–4 19 
13. Nantes18531020–30–10 18 
14. Toulouse1838716–23–7 17 
15. Metz19441116–29–13 16 
16. Lyon19441118–33–15 16 
17. Clermont18351013–27–14 14 
18. Lorient18261021–38–17 12 
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik