Ligue 1: „Itt az ideje, hogy Mbappé távozzon a PSG-től”

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.10. 12:47
null
A PSG korábbi sportigazgatója szerint itt az ideje, hogy Mbappé távozzon (Fotó: Getty Images)
Továbbra sem csitul Kylian Mbappé ügye a Paris Saint-Germainnél. A világbajnok támadó azon kijelentésére, mely szerint nem hosszabbítja meg jövő nyáron lejáró szerződését a francia klubnál, most a párizsiak korábbi sportigazgatója, Leonardo is reagált a L’Équipe-nek.

 

Mint ismert, Mbappé még június elején közölte, hogy nem él az egyéves hosszabbítási opcióval, így jövő nyáron minden bizonnyal távozik a PSG-től. Ezt követően Nasszer Al-Kelaifi klubelnök kijelentette, hogy kizárt, hogy Mbappé ingyen távozzon, a klub pedig már idén nyáron eladná.

„A PSG érdekében úgy vélem, itt az ideje, hogy Mbappé távozzon, bármi is legyen. A PSG Mbappé előtt is létezett és azután is létezik, ha ő távozik” – fogalmazott Leonardo.

„Mbappé elmúlt két évben tanúsított viselkedésével megmutatta, hogy még nem olyan játékos, aki képes irányítani egy csapatot. Nagyszerű játékos, de nem vezér. Remek góllövő, de nem kreatív játékos – nehéz csapatot építeni köré” – tette hozzá Leonardo, megemlítve, hogy a PSG-nek nem feltétlenül van szüksége Mbappéra a Bajnokok Ligája-ambíciók megvalósításához, hiszen az elmúlt hat évben a 24 éves támadóval sem tudta megnyerni a sorozatot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik