Franciaország: lemondott a labdarúgó-szövetség elnöke

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.02.28. 11:36
null
Noël Le Graët (Fotó: AFP, 2021)
Kedden benyújtotta lemondását Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) elnöke, és a testület rendkívüli ülésre összehívott végrehajtó bizottsága el is fogadta azt. A szövetséget a nyári közgyűlésig Philippe Diallo alelnök vezeti.

 

Noël Le Graët az év elején Zinédine Zidane-ra tett sértő megjegyzésével került a támadások kereszttüzébe, de időközben szexuális zaklatás miatt is vizsgálat indult ellene. A 81 éves sportvezető következetesen tagadta a gyanúsítást, de az eljárás annyira megviselte, hogy hetek óta kerülte a nyilvánosságot – igaz, a munkavégzés alól a végrehajtó bizottság már januárban felmentette.

A vizsgálóbizottság arra jutott, hogy Le Graët nőkkel szembeni viselkedése nem megfelelő, szakmai és emberi hitele annyira megcsappant, hogy nem alkalmas a szövetség vezetésére. Amélie Oudéa-Castéra francia sportminiszter is egyértelművé tette, hogy változásra van szükség.

Noël Le Graët 2011 óta vezette a szövetséget, negyedik mandátuma 2024-ig tartott volna.

A L'Équipe francia sportnapilap keddi címlapján már megjövendölte Le Graët lemondását, de nemcsak az övét, hanem a női válogatottat irányító Corinne Diacre-ét is. A keddi ülés végén kiderült: utóbbi sorsáról március 9-én döntenek.

Az európai élvonalba tartozó női nemzeti csapat körüli feszültség néhány napja fokozódott kritikus szintig, akkor, amikor Wendie Renard csapatkapitánnyal az élen több játékos kifejezte elégedetlenségét a körülmények miatt, és lemondta a válogatottságot.


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik