Felkészülés: a spanyol cserék elintézték az íreket New Yorkban

Vágólapra másolva!
2013.06.12. 06:54
null
Mata (balra) csereként beállva talált be az íreknek (Fotó: Reuters)
A világbajnok spanyol válogatott 2–0-ra legyőzte Írországot a Konföderációs Kupa előtti utolsó felkészülési mérkőzésén New Yorkban. A találkozón a cserék hozták meg a gólokat Vicente del Bossque csapatának: a gól nélküli első félidő után az utolsó 25 percben Roberto Soldado és Juan Mata is betalált.

A nemrég Angliával a Wembleyben ikszelő írek ezúttal is elszántan kezdtek, persze a négy nap múlva kezdődő Konföderációs Kupára készülő spanyolok a szokásosnál óvatosabbak voltak. A tavalyi Európa-bajnokságon egyoldalú mérkőzést játszó (4–0-ra nyertek a spanyolok) felek között az első félidőben a legnagyobb helyez a szigetországiak előtt adódott, de Conor Sammon Víctor Valdésszal szemben állva nem tudta kihasználni ziccerét, mellé lőtt.

A szünethez közeledve a spanyolok már fölényben játszottak, és a fordulás után meglátszott, melyik kapitány rendelkezik minőségi cserékkel. A Darren O'Dea gyenge felszabadítása után Alvaro Arbeloa szerezte meg a labdát, az akciót pedig Soldado fejezte be.

Az írek már azt hitték, egyenlítettek, de Simon Cox az ezúttal is lelkes ír tábor nagy sajnálatára leshelyzet után talált be. A hajrában Juan Mata az ír kapus átemelésével állította be a 2–0-s végeredményt.

A spanyolok legközelebb vasárnap lépnek pályára, már Brazíliában (Recifében), Uruguay ellen.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Spanyolország–Írország 2–0
(0–0)
New York, 39 368 néző. V: Marrufo (amerikai)
SPANYOLORSZÁG: Valdés (Casillas, 59.) – Arbeloa, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba – Busquets – David Silva (Jesús Navas, a szünetben), Xavi (Mata, 69.), Iniesta (Fabregas, 59.), Pedro (Cazorla, 80.) – David Villa (Soldado, 59.). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
ÍRORSZÁG: Forde (Randolph, 74.) – McShane, St. Ledger, O'Dea, Kelly (Delaney, 90.) – Coleman, Hendrick (Quinn, a szünetben), McCarthy (Meyler, 84.), Keogh (McClean, 74.) – Keane (Cox, 57.), Sammon. Szövetségi kapitány: Giovanni Trapattoni
G: Soldado (68.), Mata (88.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik