Az angol válogatott nem bírt a szervezett írekkel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.29. 22:49
null
Ashley Cole aranysapkát kapott 100. válogatottságára (Fotók: Action Images)
Az angol labdarúgó-válogatott a Wembleyben rendezett nemzetközi felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott Írország legjobbjaival. A vezetést Shane Long remekbe szabott fejesével a vendégek szerezték meg, ám tíz perccel később Frank Lampard közelről egyenlített.
A két csapat ezt megelőzően 1995-ben mérte össze az erejét, ám a Dublinban rendezett találkozó a szurkolói rendzavarások miatt a 27. percben félbeszakadt. A mai meccsnek így – a két együttes felkészülése mellett – az volt a „küldetése”, hogy a felek békésen lejátsszák a kilencven percet. Ez végül sikerült is.


A mérkőzés nem indult eget rengető iramban, a labdát az angolok birtokolták többet, ám fogást nem találtak az íreken, akik a 13. percben egy látványos góllal – az angol drukkerek legnagyobb megdöbbenésére – meg is szerezték a vezetést. Seamus Coleman lopakodott előre a jobb oldalon, majd ragyogóan középre kanyarított, ahol az érkező Shane Long mintaszerűen fejelt Joe Hart kapujának jobb oldalába. 0–1

A folytatásban az angolok érzékelték, hogy az addig nyújtott teljesítményük nem lesz elegendő az írek legyőzéséhez, így magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, aminek a 23. percben meg is lett az eredménye. Daniel Sturridge kavargatott a bal szélen, majd adott középre, ahol Sean St. Ledger luftot rúgott, Frank Lampard pedig köszönte szépen a lehetőséget, és öt méterről higgadtan a kapuba passzolt. 1–1

Tömegjelenet az angol kapu előtt (Fotó: Action Images)
Tömegjelenet az angol kapu előtt (Fotó: Action Images)

A folytatásban fokozódott az angolok nyomása, Glen Johnson, Theo Walcott és Alex Oxlade-Chamberlain előtt is adódott lehetőség, ám igazán komoly helyzeteket nem tudtak kialakítani a hazai játékosok, akik az első félidő végén kis híján összehoztak egy tizenegyest, de Robbie Keane lerántása után a játékvezető sípja néma maradt.

A második játékrészben nem sokat változott a játék képe, az angoloknál volt többet a labda, az írek a kontratámadásaikban bíztak, így csendes mederben csordogált a mérkőzés. Az események a félidő második felében kissé felpörögtek. A hazaiak átlövései közül Walcott próbálkozása hordozta magában a legtöbb veszélyt, ám Forde leért a bal alsó sarokba tartó lövésre.

A 79. percben aztán könnyen hátrányba kerülhettek volna az angolok, ám a szerencse ezúttal melléjük állt. A csereként beállt James McClean bal oldalról érkező beadására Ben Foster és Long ugrott fel, ám végül a nevető harmadik, Jonathan Walters fejére hullott a labda, akinek a próbálkozását a támadást kísérő Simon Cox a gólvonal előtt blokkolta, les, kifelé szabadrúgás.

A másik oldalon Wayne Rooney kiugratását követően Oxlade-Chamberlain találta magát szemben a kapussal, ám nagy helyzetben Forde-ba lőtte a labdát. Az utolsó perceket „megnyomták” az angolok, több helyzetig és szögletig is eljutottak, az írek viszont állták a sarat, és megőrizték kapujukat a góltól.

Érdekesség, hogy a legutóbbi négy angol–ír válogatott mérkőzés – a 18 nyolc évvel ezelőtti félbeszakított meccset nem számítva – egyaránt 1–1-es döntetlennel végződött.

Az angol válogatott így nem tudta győzelemmel felavatni új hazai szerelését, amely a kritikusok szerint kísértetiesen hasonlít a német válogatott korábbi hazai szerelésére.

FELKÉSZÜLÉSI VÁLOGATOTT-MÉRKŐZÉS
Anglia–Írország 1–1 (1–1)
London, Wembley, 80126
néző. Vezette: Collum (skót)
ANGLIA:
Hart (Foster, a szünetben) – G. Johnson (P. Jones, a szünetben), Cahill, Jagielka, A. Cole (Baines, 53.) – Carrick, Lampard – Walcott, Rooney, Oxlade-Chamberlain – Sturridge (Defoe, 33.). Szövetségi kapitány: Roy Hodgson
ÍRORSZÁG:
Forde – Coleman, O'Shea, St. Ledger, Kelly – Walters (Sammon, 82.), McCarthy, Whelan (Hendrick, 74.), McGeady (McClean, 68.) – Robbie Keane (Cox, 66.), Long. Szövetségi kapitány: Giovanni Trapattoni
G: Lampard (23.), ill. Long (13.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik