Van, mikor a bíró az Apokalipszis lovasa - a legnagyobb vb-bakik

Itt még azt hiszik az olaszok, hogy Byron Moreno meggyőzhető... (Fotó: Action Images – archív)

Bármilyen hihetetlen is fiatalabb olvasóink számára, de egykoron a magyar válogatott is megfordult labdarúgó világbajnokságokon, és bizony sújtottak minket is rendesen bírói tévedések.

A magyar néplelket jól ismerőknek nem meglepetés, hogy szinte minden sorsdöntő vereségünk alkalmával felvetődött a játékvezető felelőssége is, mentségünkre legyen mondva, sokszor (1934: eredményes osztrák beavatkozás a bíróküldésbe, 1954: a döntőben Puskás szabályos gólját les címén érvénytelenítették, 1962: Tichy Lajos szabályos, egyértelműen a gólvonal mögé vágódó találatát nem adta meg Latisev a csehszlovákok ellen, 1982: a belgák elleni sorsdöntő mérkőzésen nem kapott pirosat a Fazekas Lászlót ledaráló Jean-Marie Pfaff) abszolúte nem alaptalanul. Ám most nem „töröktatárdúlta, a bíró is elfújta" sorsunkon kesergünk, hanem egyéb, vb-mérkőzéseket jelentősen befolyásoló játékvezetői tévedéseket idézünk fel.

Mivel nem volt módja a szerzőnek megtekinteni a futball négyévenkénti ünnepének eddig lejátszott 708 mérkőzését (talán, majd ha a bíróság kényszerlakhelyet rendel el számára egy huzamosabb időre), várjuk fórumunkon a kedves NSO-olvasók emlékeit az általunk nem említett bírói baklövésekről.

1986: Isten keze

Az egyik legnevezetesebb játékvezetői tévedést 1986-ban követte el a tunéziai Ali bin Nasszer, aki benézte az argentin Diego Maradona kézzel bepaskolt gólját. Az ebben a történetben szenvedő félként szereplő angolok kapusa, Peter Shilton, majd védője, Terry Butcher küldöttségvezetőként hiába tiltakozott hosszú ideig, sem a bíró, sem az azon a térfélen tevékenykedő partjelzője nem hitt nekik. „A kezem volt, de nem csaltam. Szemtelenség, agyafúrtság, de nem csalás – magyarázta később a bizonyítványt az argentin zseni. – Isten adott nekünk kezet, ráadásul ahhoz, hogy a bíró és a partjelző se vegye észre kezezésemet, isteni beavatkozás is kellett."

Addig jár a koporsó a kútra, míg ki nem tör a ragály – szokták mondani, Maradona azonban ebből sem tanult, mint oly sok hibájából, hiszen négy évvel később az olaszországi világbajnokságon a szovjetek ellen a gólvonal előtt egy méterrel hárított kézzel egy lövést. A svéd játékvezető, Erik Fredriksson nem vette észre, nem ítélt tizenegyest és Maradona megúszta sárga nélkül (ez azért fontos, mert azon a mérkőzésen később kapott egyet). Hogy érdekesebb legyen, azon a találkozón az argentin Pedro Troglio az ellene elkövetett szabálytalanságnál estében mindkét kezével hozzáért a játékszerhez, de Oleg Kuznyecov gyorsan elrúgta azt, éppen a dél-amerikai Jorge Burruchaga elé, aki ki is használta a ziccert. Gól. A lefújás után a szovjetek szövetségi kapitánya, Valerij Lobanovszkij a svéd bíróra örökös eltiltást követelt, már csak azért is, mert 1986-ban éppen ellenük adott meg két lesgólt a belgáknak... Olaszországban korábban is sújtotta egykori nagy testvéreinket a sors: a románok elleni találkozón Vagiz Higyijatullin a tizenhatoson kívül kezezett, az uruguayi Juan Cardellino viszont szó szerint befújta az esetet.  

1982: a sevillai rém

Korábban is kitértünk egy sportlegünkben az 1982-es Harald Schumacher–Patrick Battiston afférra, amikor is a nyugatnémet kapus szinte letarolta a francia játékost. A holland bíró, Charles Corver még csak sárga lapot sem adott a kitűnő kapusnak, pedig szegény gall elveszítette eszméletét és két fogát, majd kórházi ápolásra szorult. A hosszabbítás utáni orosz rulettben Schumacher két tizenegyest is kivédett, így második számú német közellenség lett Franciaországban...

2002: Koreai Barátokköztársaság

Az egyébként szimpatikus csapat képét mutató dél-koreai válogatott történelmének legnagyobb sikerét érte el 2002-ben, amikor is társházigazdaként egészen az elődöntőig jutott, ám éppen ekkor veszítette el a nagyvilág szimpátiáját, hiszen villámgyors és fáradhatatlan játékosok ide, Guus Hiddink edzői zsenialitása oda, a játékvezetők hathatós és szemérmetlen támogatása nélkül nem jutott volna olyan messze. A portugálok elleni csoportmérkőzésen Beto jogtalan második sárgája még „belefért" a hazai csapatnak mindig és mindenkor alanyi jogon kijáró csomagba, azonban az olaszok elleni mérkőzésen az ecuadori Byron Moreno történelmet írt. Dél-Korea, vagy ahogyan sokan írják, a Koreai Köztársaság egyes számú nagy barátja nem sokkal a kezdés után megadott egy fantombüntetőt az ázsiaiak javára (kihagyták), majd Kim Te Jung következmények nélkül használhatta könyökét Alessandro Del Pieróval szemben. A dél-amerikai bíró egyébként is sajátos stílusban engedte az ütközéseket és a nyújtott lábbal való taljándádázásokat, majd tevékenységére Francesco Totti nevetséges kiállításával és Damiano Tommasi érvénytelenített góljával tette fel a koronát. 

A következő körben az egyiptomi Gamal Gandur és ugandai segítője, Ali Tomusange morénózott, lévén nem adták meg a hazaiak kapujába esett Iván Helguera-találatot (vagy Pak Dzsi Szung-öngólt), majd Fernando Morientes fejesgólját érvénytelenítette a duó, arra hivatkozva, hogy elhagyta a játékszer a játékteret (amúgy nem). Ettől még győzhettek volna az európaiak, ám a tizenegyespárbajt a dél-koreaiak jobban bírták idegekkel.

1978: Videla-buhera

Az angolok által lőtt 1966-os fantomgólt megénekeltük már egy sportlegben, így most térjünk ki a 2002 előtti legnyilvánvalóbban hazai szájíz szerint fújt vb-re, az argentínaira. Az 1978-as tornán a helyi érdekű diktátor, Jorge Rafael Videla, mint a történelem során annyiszor, egy messzehangzó sportsikerrel akarta nemzetközi elfogadottságát megerősíteni, és biztosra ment. Az argentinok magyarok elleni nyitómérkőzésén a portugál Antonio Garrido kiállította Törőcsik Andrást és Nyilasi Tibort, majd a franciák ellenin a svájci Jean Dubach büntetőt adott a hazaiaknak a gall Marius Trésor vétlen kezezéséért 0–0-s állásnál (utóbb maga is elismerte: tévedett). A középdöntőbeli csoportban a gauchók később játszhattak, mint a többiek, ami szintén nem volt hátrány, ráadásul a Peru elleni gólesőnek köszönhetően megelőzték az örök rivális brazilokat (csak a fiatalabbak kedvéért: egymás ellen egy parázs háborúban gólnélküli döntetlent játszottak, Palotai Károly remek játékvezetésével). A peruiak hozzáállását amúgy a sorsdöntő találkozóhoz tökéletesen jellemzi az akkori Népsportból vett idézet: „Chumpitaz és Manzo, a peruiak két középső védője nemigen tehet arról, hogy csak hat gólt lőttek a házigazdák".

1982: az Apokalipszis lovasa

A spanyolországi futballtornán leginkább a hondurasiak érezhették magukat a bírói bakik kárvallottjának, hiszen a vendéglátók elleni összecsapásukon egygólos vezetésükkor az argentin sporttárs, Arturo Ithurralde megette a spanyol Enrique Saura műesését (a büntetőt López Ufarte értékesítette); a jugoszlávok ellen pedig a chilei Gastón Castro mutatott a hondurasi térfélre applikált 11-es pontra a 87. percben (Vladimir Petrovics nem is hibázott, és ez volt a kilencven perc egyetlen gólja). A kieső hondurasiakat mindenesetre tízezres ünneplő tömeg várta a repülőtéren, az államfő, Roberto Córdova pedig az „Apokalipszis lovasa"-ként aposztrofálta Castrót. A nem éppen acélos házigazda a jugoszlávok kárára is kapott egy ajándéktizenegyest, amely előtt a spanyol támadó még jóval a 16-os vonala előtt elesett.

Ezen a tornán egyébként semmi sem volt lehetetlen: a Kuvait–Franciaország meccsen a mélynövésű Alain Giresse gólja után (a találatot megelőzően egy nézőtérről felhangzó sípszó miatt megállt a Giresse után eredő bekk) a Kuvaiti Labdarúgó-szövetség elnöke, Fahid al-Ahmad al-Szabah sejk leintette övéit a pályáról. Fiai csak azután folytatták, némi bírólökdösést követően, hogy az emír követelésére a szovjet Miroszlav Sztupar – az ide vonatkozó szabályok ellenére – visszavonta a gall gólt. Egészen belejött ebbe a műfajba fentebb inzultált Sztupar, lévén ezen kívül még öt francia találatot érvénytelenített les címén. Hogy, hogy nem, a tornán nem is kapott több mérkőzést.

1990: Kata néni elterül

Az egyik legismertebb „véleményes" vb-tizenegyes az 1990-es döntőben született meg, amikor az excentrikus Edgardo Codesal (civilben nőgyógyászkodott Mexikóban) a hajrában tizenegyest ítélt, miután a szövetségi német támadó, a Kata néniként is becézgetett Rudi Völler jó ütemben elesett Roberto Sensini belépője után. A letett labdához egyébként a nyugatnémetek ítéletvégrehajtója, Lothar Matthäus nem mert odaállni, így Andreas Brehme rúghatta be magát a történelembe. A szakmájához méltóan érdekes pozitúrákat felvevő mexikói játékvezető teljesítményét mindenesetre a független országok médiája is botrányosnak minősítette.

2006: Poll drillje

A legutóbbi világbajnokság sem úgy vonul be a sporttörténelembe, mint a játékvezetői tévedhetetlenség szobrát megalapozó össznépi esemény. A svájci Massimo Busacca a spanyol–ukrán meccsen kiállította egy igencsak „lájtos" Vlagyiszlav Vascsuk, Fernando Torres fizikai kontaktusfelvétel után a védőt, és tizenegyest ítélt a spanyolok javára. Az még hagyján, hogy Torres az ukrán aurájában esett el, de a büntetőterületen kívül. A korábban egyesek által a finálé vezetésére is esélyesnek tartott Busacca a nyolcaddöntőben megkegyelmezett az utolsó emberként taroló Gabriel Heinzének az argentin–mexikói találkozón, így aztán Németországban maximum a lelátón fújhatta a sípot ezután.

A sokáig etalonnak tartott angol Graham Poll szintén fújhatta a finálét, miután a Horvátország–Ausztrália csoportmérkőzésen a horvát-ausztrál Josip Simunicnak formabontó módon három sárga lapot is felmutatott. Még hogy lejárt a kettős könyvelés ideje... Nézzük, mi is történt!

Az angol a rangadó 63. percében sárga lapot adott a horvátok 3-asának, Simunicnak, aki feltartotta Harry Kewellt. Aztán a 90. percben újra sárga lapot mutatott fel a hátvédnek, miután az buktatta Mark Vidukát. A bíró ekkor követte el a súlyos hibát, hiszen nem állította ki a labdarúgót, aki hőzöngve elvonult mellőle. Graham Poll három perccel később véget vetett a mérkőzésnek, és akkor, a lefújás után lépett oda hozzá Simunic, majd üvöltözni kezdett vele. Az angol ekkor ismét elővette a sárga lapot, felmutatta a horvátnak, majd előhúzta a piros kártyát is, kiállítva a hátvédet. Ez bizony méretes műhiba volt, eredményeként Pollt haza is küldték (exit Poll eredmény).

Sokat polemizáltak az olasz–ausztrál nyolcaddöntő 94. percében történteken is, amikor a spanyol Luis Medina Cantalejo tizenegyest ítélt, miután egy meglepő cselsorozat végén Fabio Grosso átesett az elé fekvő Lucas Neillen. Utóbbi nagyot kockáztatott egy ötös közeli becsúszással másodpercekkel a lefújás előtt, előbbi pedig villámgyorsan felmérte helyzetét, és ha már így esett, így esett egy hatalmasat. Medina befújta, Totti bevágta.

A szintén sokat látott orosz Valentyin Ivanov csúnyán beletörte bicskáját a holland–portugál ütközetbe, amelynek során sárga és piros lapok özönével (16/4-es leosztásban) sem tudta visszagyömöszölni a gyilokszellemet a palackba. Mi tagadás: nem volt könnyű dolga.