B. G. 2011.01.08 10:39 Frissítve: 2015.03.30 02:36

Aki „feláldozta" Nyilasiékat Argentínának

Az 1978-as labdarúgó-vb-n rögtön az első meccsünk legelején vezetést szereztünk – ehhez képest végül háromból három vereséggel esett ki a magyar válogatott. A nyitó találkozón a vendéglátó argentinok a hajrában fordítottak, majd az utolsó percekben két fiatal ászunkat, Nyilasi Tibort és Törőcsik Andrást is (eltiltást érően) kiállította a játékvezető. Antonio José da Silva Garridóval az NS újságírója egy tucat évvel később véletlenül találkozott és beszélgetett el a (nekünk) fájó múltról.

 

Antonio Garrido szigorú ítéleteivel tovább mélyítette a magyarok válságát

Nagy várakozás előzte meg hazánkban a '78-as futball-világbajnokságot, hiszen 12 esztendő után jutottunk ki ismét – jó(nak tartott) csapattal, ráadásul ugyanazzal a kapitánnyal (Baróti Lajos), aki az előző három alkalommal (1958, 1962, 1966) is vezette együttesünket. A már eleve elitnek számító 16-os mezőnyön belül viszont az átlagnál erősebb csoportba kerültünk, összezárva három korábbi és/vagy leendő vb-aranyérmessel.

Ettől függetlenül érezhető volt a bizakodás, és a házigazdák elleni június 2-i nyitó fellépésünk során Csapó Károly már a 10. percben meg is szerezte a vezetést. Hamar egyenlítettek az argentinok (konkrétan Leopoldo Luque), de aztán a hajráig nem történt döntő fordulat, a Gujdár – Török (Martos, a szünetben), Kereki, Kocsis I., Tóth J. – Nyilasi, Zombori, Pintér S., Csapó – Törőcsik, Nagy L. összeállítású alakulatunk őrizte a döntetlent.

A 84. percben viszont Daniel Bertoni megszerezte a vezetést (2–1) a vb későbbi csatársztárját, Mario Kempest is felvonultató ellenfélnek, és ez, megtoldva a fogyatkozó játékidő miatt is forrósodó indulatokkal, drámai befejezést tartogatott a mérkőzésnek. A történteket rövid részletekkel idézzük fel a másnapi Népsport-tudósításból:

„A 87. percben Törőcsik András felvágta Kempest, s miután már volt egy sárga lapja, a bíró leküldte a pályáról. Az utolsó percekben ideges volt a hangulat. A 90. percben Nyilasi Tibor szabálytalankodott, s őt is kiállította Antonio Garrido..." Továbbá: „Néhány játékos, elsősorban Törőcsik és Nyilasi, elvesztette az uralmát az idegei felett.", illetve „a játékvezető néhány ítéletén érződött, hogy »tiszteli« a hazaiakat, de összességében megfelelően látta el a feladatát".

ARGENTÍNA–MAGYARORSZÁG 2–1
 

 

Általánosságban ennél azért nagyobb volt itthon a felzúdulás, mondván, fiainkat végig faragták és provokálták a dél-amerikaiak. Ráadásul két ifjú titánunknak automatikusan ki kellett hagynia a következő két Mar del Plata-i csoportmeccsünk közül az elsőt, az olaszok ellenit. Sajnos nemcsak azt a találkozót vesztettük el 3–1-re, hanem majd a franciákkal játszott utolsót is – végeredményben tehát simán kiestünk.

Ami a portugál bírót illeti, tény, hogy kollégái közül kilenccel ellentétben nem kapott újabb mérkőzést az argentínai tornán (csak kétszer partjelzőként működött még közre), de azt nem lehet mondani, hogy derébe tört volna a karrierje. Két évvel később dirigált egy meccsen az olaszországi Eb-n is, illetve már előtte – pályája csúcsaként – a Nottingham–Hamburg BEK-döntőn, majd az 1982-es vb-n két párharc jutott neki (valamint megint kettő asszisztensként), és közülük az egyik a bronzmeccs volt!

Idehaza azonban arról a bizonyos összecsapásról maradt emlékezetes a neve, amelyen a vb-n erős hátszéllel is megtámogatott Argentína megkezdte a végül a végső diadalba „torkolló" menetelését. Huszonegy éve, 1990. január 8-án került nyomdába a vele Spanyolországban rögzített, lelkiismereti kérdéseket is feszegető spontán NS-interjú.

– Garrido úr, jelenleg mivel foglalkozik?
– Hazámban és az UEFA-ban is ellenőrködöm.

– És mi a civil hivatása?
– A sportszerszakmában dolgozom.

– Mikor akasztotta szögre a sípot?
– Hat évvel ezelőtt.

– Most ötvennyolc esztendős. 1978 óta alig változott valamit, pedig tizenkét év telt el. Mennyit felejtett azóta?
– Most a memóriámra kíváncsi?

– Igen, és arra, hogy hogyan, milyen mélyen vésődtek be önben a különböző események.
– Sejtem, hogy mire gondol. Nos, megnyugtathatom, hogy a legapróbb részletek is rögzültek bennem.

– Lehet, hogy ez szakmai ártalom?
– A játékvezetők megfigyelőképessége, reagálókészsége, azt hiszem, jóval az átlag fölött van. Lehet, hogy hihetetlen, de vannak olyan mérkőzések, amelyek esetében húsz-huszonöt év távlatából is pontosan emlékszem arra, miként estek a gólok.

– Hogyan él az emlékezetében 1978-ból az a bizonyos, számunkra mind a mai napig szánalmas argentin–magyar meccs?
– Nagyon jó, kitűnően felkészített csapat benyomását keltette a magyar együttes. Tényleg csak a balszerencse miatt veszített kettő egyre.

– Azt tudja, hogy akkor a mi országunkban száz- és százezrek átkozták el?
– A drukkerek a világ minden részén egyformák. Az öklüket rázzák a bírók felé, teli torokból becsmérlik. Sőt gyakran el is átkozzák.

– Emlékszik annak a két játékosnak a nevére, akiket kiállított?
– Hogyne. Törőcsik és Nyilasi.

– Ma is idő előtt leküldené őket a pályáról?
– Akkor kiállítottam azt a két remek futballistát, de most már nyugdíjas játékvezető vagyok. Ahhoz, hogy a kérdésre hiteles választ tudjak adni, újra ott kéne állnom Buenos Airesben a hetvenezres arénában és meg kellene ismétlődnie annak a két jelenetnek.

– Nem érzett soha lelkiismeret-furdalást ezért a kettős kiállításért, amilyenre aligha volt példa a labdarúgó-világbajnokságok történetében?
– Sajnálom a történteket, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a két magyar nem tudott uralkodni az idegein.

– A világ sok helyén, nálunk pedig természetesen azt mondták az emberek, hogy Garrido érthetően az argentinoknak vezette a meccset. Ez volt a hazai pálya előnye!
– Végül az élet az argentinokat igazolta, hiszen világbajnokok lettek. Ez pedig valóságos politikai tőke volt az ország vezetése számára.

– Azt mondta, jó együttesnek látta a magyar válogatottat. Kik tetszettek legjobban a mi csapatunkból?
– Nyilasi és Törőcsik. Bárcsak parancsolni tudtak volna az idegeiknek! E nélkül nem lehet valaki igazi klasszis.

– Nem lehet, hogy ön túlzottan megrettent a nagy hangzavarban, a félelmetes argentin közönségtől?
– Soha nem ijedtem meg a publikumtól. De azért arra is gondoljon, hogy az argentinok otthon voltak.

– Mit akar ezzel mondani?
– Emiatt százszor nagyobb önbizalommal játszottak, mint a magyarok.

– No meg a politika, amit az imént említett.
– Világbajnokok lettek, erről se feledkezzen meg!

– A magyar válogatott pedig az orrát lógatva, szégyenkezve utazhatott haza.
– Sajnálom. Mondja meg a két fiúnak, üdvözlöm őket, és a magyar futballrajongókat is szeretettel köszöntöm. S tegye hozzá, hogy az a Garrido, akit tizenkét évvel ezelőtt elátkoztak!