Kétgólos argentin siker Mexikó ellen

Vágólapra másolva!
2010.06.27. 20:18
null
Higuaín gólja a második volt a mérkőzésen, ám az első olyan, amely szabályosan esett (fotó: Action Images)
Carlos Tévez lesgóllal szerezte meg a vezetést az argentinoknak, majd Gonzalo Higuaín használt ki egy hatalmas védelmi hibát, így a félidőben kétgólos vezetéssel pihenhettek meg a Maradona-fiúk. A második játékrész elején Tévez bombagólja tulajdonképpen eldöntötte a mérkőzést, de a mexikóaiak még megszerezték becsületgóljukat, teljesen megérdemelten.


A legtöbb argentin drukker maradonás vagy messis ajándéktárgyakkal felfegyverkezve érkezett a mérkőzésre, többen Lionel Messit a világbajnoki trófeával „párosították”, és egészen biztosak voltak benne, hogy napjaink legjobb futballistája megtöri végre vb-gólcsendjét.

BARÁTI TANÁCS

„»Isten bal lábában« bíznak itt, flegmáznak, de történelmet írnának amott" – írtuk mérkőzés előtti beharangozónkban, amelyet már csak azért is érdemes fellapozni, hogy kiderítsük: hallgatott-e Javier Aguirre barátja, Diego Maradona tanácsára Rafael Márquez posztjával kapcsolatban?

Némi meglepetésre három csatárral kezdtek a mexikóiak, közöttük Adolfo Bautistával, aki ezen a vébén eddig egyetlen percig sem lépett pályára. Az argentinoknál kidőlt „A fal", azaz az erre a becenévre hallgató középhátvéd, Walter Samuel nem épült fel combsérüléséből.

Az első érdekes pillanatra az 5. percig kellett várni, amikor az olasz játékvezető, Roberto Rosetti összeszedette a játékosokkal a pályára bedobált, dél-amerikai futballhangulatot megteremteni hivatott pénztárgépszalagokat. Aztán beindultak a mexikóiak: előbb Carlos Salcido lőtt zúgó lécet, majd Andrés Guardado tekert centikkel a jobb alsó mellé.

A választ Lionel Messi postázta Oscar Pérez feje fölé, de a Messihez hasonlóan nem túl délceg termetű kapus résen volt az emelésénél. A másik kaput Javi Hernández próbálta meg bevenni húsz méterről, de jobban járt volna, ha a mellette futó, védő nélkül maradó Bautistához passzol. Az ütésváltás után visszaesett a mérkőzés színvonala, és állóháború alakult ki a két fél és a két 16-os között.

A 26. percben vezetést szerzett az albiceleste: Messi ugratta ki tökéletes ütemben Carlos Tévezt, aki elsőre a kirepülő Pérezbe lőtte a labdát, majd a kipattanót Messi emelte ismét Tévez felé, aki hat méterről az üresen maradt kapuba fejelt. A visszafutó Giovani dos Santos és Francisco Rodríguez már nem tudott menteni. 1–0

Érdekes jelenet zajlott a pályán a találat után, ugyanis a mexikóiak próbálták meggyőzni a játékvezetőt és asszisztensét arról, hogy Tévez lesről fejelt kapuba (tényleg), ám Rosetti végül is nem vonta vissza ítéletét.

Még ki sem bosszankodhatták magukat a zöld mezesek és híveik, a 33. percben a tornán végig remeklő Ricardo Osorio 16-osa előtt odagurította Gonzalo Higuaín elé a labdát, aki köszönte a potya Jabulanit, elfektette Pérezt, és a kapuba gurított. 2–0

Salcido mérgében 35 méterről kis híján kipókhálózta Sergio Romero kapujának bal felső sarkát, majd Ángel Di María lövésénél a másik kapus is védett egy hatalmasat. Nem sokkal az első félidő vége előtt Higuaín – leheletnyi túlzással – eldönthette volna a mérkőzést, ám az ötösről melléfejelt, a túloldalt J. Hernández maradt le milliméterekkel egy keresztlabdáról, szintén az ötösön.


Hogy ne maradjunk izgalmak nélkül az első félidő lefújása után sem, az öltözőbe menet egymásnak ugott a két csapat néhány játékosa, de annak ellenére elmaradt a közelharc, hogy éppen a mexikóiaknál hatalmas fekete pontot szerző Rosetti ment oda rendet rakni.

Cserélt Aguirre a szünetben, a halovány Bautistát váltotta Pablo Barrera. Támadgattak is a mexikóiak, az első argentin kapura lövésből viszont gól született: az 52. percben a 16-os előterében egy lecsorgó labdát Tévez irgalmatlan erővel a bal felsőbe rakétázott. 3–0.

Ez olyan találat volt, amelyet nem lehet sem a Jabulanira, sem a játékvezetőre fogni, Péreznek sem volt esélye arra, hogy megfogja a labdát.

KATTINTSON  ÉS TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT! 
 (Fotók: Reuters)
KATTINTSON ÉS TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT! (Fotók: Reuters)

Megzavarodtak a mexikóiak, hiszen megérezték, hogy innen aligha lesz visszaút, össze is hozott két ziccert védelmük. A 60. percben az agilis Barrera cselezett ki a bal oldalon mindenkit, aki ellenirányban közlekedett, de kisodródva az oldalhálóba lőtt.

Újabb támadót küldött a gyepre Aguirre a középpályás Guardado helyére, mégpedig az egyetlen mexikóit, akitől Maradona tartott: Guillermo Francót. A 71. percben góllá érett a zöld mezesek akarata: J. Hernández tört be a 16-oson belülre, majd kissé balról kegyetlen erővel a rövid felsőbe lőtt. 3–1

ÖN SZERINT KI VOLT A LEGJOBB?

Osztályozza az argentin játékosokat!


A 80. percben Gabriel Heinze mentett szorult helyzetben (Rafael Márquez szorongatta nem sokkal  a gólvonal előtt), majd az utolsó percekben társaival együtt rutinosan rombolta az ellenfél játékát, sőt Messi lövésénél Péreznek kellett újabb bravúrt bemutatnia.

A mérkőzés előtt igencsak fogadkoztak a mexikóiak, hogy megverik az argentinokat, de az első félidőben két gólt kaptak (köztük egy lesről esettet is), majd a második játékrész elején ismét kapitulált védelmük. Innen már nem volt felállás, bár becsülettel küzdöttek az utolsó percig. Az argentinok a legjobb négy közé jutásért a németekkel vívnak majd meg. Akkor Lionel Messi is betalálhat...

 

A KÉPRE KATTINTVA MEGTEKINTHETI ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNKET!
A KÉPRE KATTINTVA MEGTEKINTHETI ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNKET!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik