Eb 2016: fegyelmi eljárás indult a román-magyar meccs kapcsán

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.15. 12:14
null
Az UEFA fegyelmi bizottsága előtt „folytatódik” a román–magyar meccs (Fotó: Veres Viktor)
Az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást indított az október 11-én lejátszott Románia–Magyarország (1–1) Eb-selejtező kapcsán, a tárgyalásra nemzeti ünnepünkön, október 23-án kerül sor.

Az UEFA honlapján megjelentek szerint a románokat lelátói rendbontás, tűzijátékok és más tárgyak használata illetve bedobása, lézerezés, valamint a játékosok helytelen viselkedése (öt vagy több sárga lap) miatt vizsgálják, míg a mieink ellen rasszista bekiabálások, lelátói rendbontás, tűzijáték használata és szintén a csapat által begyűjtött sok lap miatt indult eljárás.

Mint azt a román lapok a mérkőzés után megírták, a román ultrák motozás nélkül jutottak be a lelátókra, és már a meccs előtt petárdákat, öngyújtókat, füstgránátokat dobáltak a magyar szurkolókra, akik feltépett székeket hajigáltak vissza. Az őrző-védő cég emberei aztán maguk is brutális fellépéssel próbáltak rendet teremteni, amiből leírhatatlan erőszakhullám bontakozott ki: többtucatnyi – köztük számos vétlen – szurkoló került végtagtöréssel, fejsérüléssel kórházba, de a cég emberei közül is kettőt szó szerint átdobtak a korláton az egyik román klubcsapat ultrái. Az Adevarul szerint kevés hiányzott ahhoz, hogy az európai szövetség elrendelje a meccs félbeszakítását, ami a lap szerint 3–0-s magyar győzelmet eredményezett volna.

Bár erre nem került sor, és a román szövetség elnézést kért a román szurkolóktól az őrző-védő cég túlkapásai miatt – az Adevarul szerint –, a román szövetség mégsem lehet nyugodt: könnyen előfordulhat, hogy az UEFA kitiltja a nézőket Románia következő, Észak-Írország elleni hazai mérkőzéséről, s a román szövetség örülhet, ha megússza egy vaskos pénzbírsággal.

A Magyar Labdarúgó-szövetség is büntetésre számíthat, amiért a magyar szurkolók rendszeresen „Cigányok, cigányok” skandálással válaszoltak a hazaiak idegengyűlölő rigmusaira. A FRF meccs előtti felhívásai ellenére a Nemzeti Arénában szombaton is több ízben felhangzott a „Ki a magyarokkal az országból!” skandálás. Érdekes, hogy az UEFA-n megjelentek alapján a románok „bűnei” között nem sorolják fel a rasszista bekiabálásokat.

Az európai szövetség azt is nyilvánosságra hozta, hogy a CSZKA Moszkva fellebbez a három hazai kupamérkőzésre szóló eltiltása ellen, ezt október 27-én tárgyalják.

 

Legfrissebb hírek

Kulcsár Katalin újabb mérkőzést vezet a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 10:17

Az UEFA súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Chelsea-t, a Barcelonát és az Olympique Lyont

Minden más foci
2025.07.04. 20:06

Világi Oszkár: Még van esélyünk megőrizni a pozíciónkat

Európa-konferencialiga
2025.07.03. 09:04

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Az ETO indulhat a Konferencialigában, a DAC nem – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.06.30. 11:40

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

A napokban várható döntés a DAC Konferencialiga-indulásáról

Minden más foci
2025.06.22. 14:30

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2025.06.19. 21:10
Ezek is érdekelhetik