Blohin: Egyenlítettünk, de nem adták meg

Vágólapra másolva!
2012.06.20. 08:03
null
Terry mentett – már a gólvonal mögül (Fotó: Reuters)
Címkék
Véget ért a labdarúgó Európa-bajnokság csoportköre. A D jelű négyesben Anglia 1–0-ra legyőzte Ukrajnát, így megnyerte a kvartettet, míg a Svédországtól 2–0-ra kikapó Franciaország a második helyen jutott tovább. A Kassai Viktor vezette angol–ukránon egy szabályosnak tűnő gólt nem adtak meg a házigazdáknak, ami nagyon felbőszítette Oleh Blohint.

 

ANGLIA–UKRAJNA

Nehezen viselte az angoloktól elszenvedett 1–0-s, Eb-búcsút jelentő vereséget Oleh Blohin, az ukrán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya: a hivatalos sajtótájékoztatón csak ukránul volt hajlandó nyilatkozni, majd belekötött az angol újságírókba, és gyakorlatilag fizikai küzdelemre hívta ki egyiküket.

„Gyere ki velem, és beszélgessünk odakint. Futballoztál már valaha? Azt írsz, amit akarsz. Nem kedveled sem a csapatomat, sem engem. Értem, hogy újságíró vagy, de tisztelned kellene!" – mondta Blohin az angol médiamunkásnak, ám az nem derült ki, hogy mi a mondanivalójának az előzménye, már ha van egyáltalán.

A szakvezető a hazai újságíróknak azonban beszélt néhány szóban a mérkőzésről és természetesen arról az esetről is, amikor Kassai Viktor nem ítélt gólt Marko Devics lövése után, mert segítője, Vad II István nem jelzett.

„Öt bíró dolgozik már a pályán, a labda ötven centiméterrel a gólvonal mögött van, és mégsem látják, hogy gól volt-e vagy sem. Képesek voltunk egyenlíteni, de nem adták meg nekünk a találatot – háborgott az ukrán szakember. Blohin hozzátette: szerinte a játékvezető akkor is hibázott, amikor Andy Carroll a könyökét használta, ám nem ítélt, valamint John Terrynek is volt egy szabálytalansága, amiért sárga lapot érdemelt volna.

„Gratulálok a csapatomnak a szép játékért, sajnálom, hogy nem jutottunk tovább a negyeddöntőbe – fényezte a bizonyítványt az ukránok mestere. – Még az angolok edzője, Hodgson is elismerte, hogy a mai mérkőzésen mi mutattunk többet. De ez a labdarúgás, az egyik csapat vereséget szenved, a másik pedig továbbjut.”

Az angol válogatottat irányító Roy Hodgson szerint meglepetést okoztak azzal, hogy megnyerték az Európa-bajnokság D-csoportját.

„Azt hiszem, az elejétől jól játszottunk – mondta a szövetségi kapitány a társházigazda ukránok elleni 1–0-s győzelmüket követően. – Nem sokan fogadtak volna arra, hogy csoportelsők leszünk, olyanok viszont akadtak szép számmal, akik úgy vélték, tovább sem jutunk ebből a négyesből. Nagyon kemény meccs volt, egy idegenbeli találkozó, amelynél az idegenbeli jelzőt tényleg ki kell emelni."

Wayne Rooney eltiltás miatt az angolok első két csoportmeccsét kihagyta, most viszont győztes találattal tért vissza.

„Nagyon örülök neki, hogy nyertünk, ráadásul az én gólommal. Azért is jó érzés ez, mert nagy tornán már rég találtam be. Az egész együttes fantasztikus volt, remekül védekeztünk egy rendkívül nehéz környezetet teremtő szurkolósereg előtt, megérdemelten kerekedtünk felül."

„Sikerült összeszedettebben játszanunk, a szünet után egy fokozattal feljebb kapcsoltunk. A csapat képes volt újítani a szünet után – mondta Steven Gerrard, aki kitért az ukránok meg nem adott góljára is. – Kell egy kis szerencse is, anélkül senki sem nyert nagy tornát. Meglátjuk, mire jutunk majd.″

Chris Waddle korábbi válogatott játékos szerint a gólpasszt adó Gerrard volt az angolok kulcsjátékosa, Rooneytól azonban többet vár.

„Reméljük, Wayne Rooney erőállapota javulni fog vasárnapra, még rozsdásan mozgott. Steven Gerrard ugyanakkor nagyon jó volt, ha meg tudja tartani ezt a formáját, lehet esély Olaszország ellen. Az angol válogatott nem játszik szépen, de jönnek az eredmények″ – mondta Waddle, aki a BBC rádiós stábjával dolgozik Ukrajnában.

Ola Toivonen óriási ziccert hibázott a franciák ellen (Fotó: Reuters)
Ola Toivonen óriási ziccert hibázott a franciák ellen (Fotó: Reuters)

SVÉDORSZÁG–FRANCIAORSZÁG

Zlatan Ibrahimovic elégedetten nyugtázta, hogy a svéd válogatott – többek között az ő fantasztikus góljával – 2–0-ra nyert Franciaország ellen, így két vereség elszenvedése után győzelemmel búcsúzott az Európa-bajnokságtól.

„Jól játszott a csapat. Hittünk egymásban, segítettük egymást, és a kommunikáció is működött közöttünk. Mindenki nagyszerű munkát végzett, a mai napra nem lehet panaszunk" – nyilatkozta a franciák megverése után az SVT-nek Ibrahimovic.

A Milan csatára kitért a találatára is, amelyet Sebastian Larsson átadását követően szerzett egy látványos kapás lövéssel: „Tökéletes passzt kaptam Sebbétől, hasonlót, mint az Izland elleni felkészülési meccsen, de akkor a bal lábamra jött a labda, míg most jobbal tudtam lőni, és bement."

Laurent Blanc, a francia nemzeti tizenegy szakvezetője csalódott volt a svédektől elszenvedett vereséget követően. A tréner szerint Ibrahimovicék a játék az összes elemében felülmúlták együttesét.

„Svédország egy átlagos francia csapatot győzött le – fogalmazott önkritikusan Laurent Blanc. – A játék minden aspektusában jobbak voltak. Ha elemezzük a mérkőzést, azt mondhatom, hogy nem tudtunk mihez kezdeni egy olyan csapattal, amely jóval erősebb volt, mint mi. A világbajnok Spanyolország jön. Csak rajtunk múlik, hogy bebizonyítsuk, képesek vagyunk továbbjutni."

EURO 2012 – EMLÉKEZTETŐ
D-CSOPORT, 3. FORDULÓ

ANGLIA–UKRAJNA 1–0 (0–0)

Doneck, Donbasz Arena, 48 700 néző. Vezette: Kassai (magyar)

ANGLIA: Hart – G. Johnson, Terry, Lescott, A. Cole – Milner (Walcott, 70.), Gerrard, Parker, A. Young – Rooney (Oxlade-Chamberlain, 87.) – Welbeck (A. Carroll, 82). Szövetségi kapitány: Roy Hodgson
Kispad: Green, Butland (kapusok), M. Kelly, Baines, Ph. Jones, Jagielka, Downing, Defoe, Henderson
UKRAJNA: Pjatov – Huszjev, Hacseridi, Rakickij, Szelin – Timoscsuk – Jarmolenko, Harmas (Nazarenko, 78.), Konopljanka – Milevszkij (Butko, 77.), Devics (Sevcsenko, 70.). Szövetségi kapitány: Oleh Blohin

Kispad: Koval, Horjajinov (kapusok), Kucser, Sevcsuk, Mihalik, Alijev, Rotany, Szeleznyov, Voronyin

Gólszerző: Rooney (48.)
EURO 2012 – EMLÉKEZTETŐ
D-CSOPORT, 3. FORDULÓ
SVÉDORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 2–0

Kijev, Olimpiai Stadion, 63 010 néző. Vezette: Proenca (portugál)

SVÉDORSZÁG: Isaksson – Granqvist, Mellberg, J. Olsson, M. Olsson – S. Larsson, Källström, A. Svensson (Holmén, 79.), Bajrami (Wilhelmsson, a szünetben) – Toivonen (Wernbloom, 78.), Ibrahimovic. Szövetségi kapitány: Erik Hamrén
Kispad: Wiland, P. Hansson (kapusok), Lustig, Hysén, Antonsson, Safari, Elmander, Rosenberg, R. Elm
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Debuchy, Rami, Mexes, Clichy – M’Vila (Giroud, 83.), A. Diarra – Ribéry, Nasri (Ménez, 77.), Ben Arfa (Malouda, 59.) – Benzema. Szövetségi kapitány: Laurent Blanc
Kispad: Mandanda, Carrasso (kapusok), Evra, Cabaye, Valbuena, Matuidi, Réveillere, Martin, Koscielny
Gólszerző: Ibrahimovic (48.), S. Larsson (90.)
A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
M Gy D V L–K Gk P
1. Anglia 3 2 1 5–3 +2 7
2. Franciaország 3 1 1 1 3–3 0 4
3. Ukrajna 3 1 2 2–4 –2 3
4. Svédország 3 1 2 5–5 0 3
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Csehország–Portugália
Németország–Görögország
Spanyolország–Franciaország
Anglia–Olaszország

A további programot itt találja meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik