Az olaszok a horvátokkal is döntetlent játszottak

Vágólapra másolva!
2012.06.14. 17:52
null
A győzelem ugyan elmaradt, de az iksz is sokat érhet még a horvátoknak. A hölgy már mutatja is, mennyi kell a spanyolok ellen... (Fotó: Action Images)
Horvátország biztossá teheti továbbjutását, Olaszország lendületben maradna – írtuk a mérkőzés előtt. Nos, a C jelű négyes újabb rangadója végül döntetlenre végződött: az olaszok megnyomták a mérkőzés elejét, és vezetést is szereztek, de a második játékrész derekán egyenlíteni tudtak a megállás nélkül hajtó horvátok.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

Meg kell vallanunk, a vak tyúk is talál ám szemet, az olaszokról készített beharangozónk előtt ugyanis sokáig gondolkodtunk azon, hogy le merjük-e írni azt, amit érzünk: a bennünk élő Gyurcsok József azt súgja, a rengeteg gond összerázza a squadra azzurrát, a meglepetésember pedig Antonio Di Natale lesz.

Nos, az olaszok igencsak meglepték a spanyolokat első csoportmérkőzésükön, Di Natale csereként beállva fontos gólt lőtt, sőt ha nem hagy ki egy ajtó-ablak helyzetet, vagy Mario Balotelli nem totyorászik kapura törés helyett, győztek volna.

Kattintson a képre, és tekintse meg a mérkőzés alatt folyamatosan frissülő galériánkat! (Fotók: Reuters)
Kattintson a képre, és tekintse meg a mérkőzés alatt folyamatosan frissülő galériánkat! (Fotók: Reuters)

„Ki kell mennünk a pályára, és megnyerni a meccset!" – adta ki a második találkozó előtt a jelszót szövetségi kapitányuk, Cesare Prandelli, aki ezek szerint most sem kívánta agyonvariálni a taktikát: hátul inkvizíciós stílusú védekezés, középen kíméletlen sarabolás, elöl a szélek megnyitása, a tengelyben pedig szorgos imádkozás egy Andrea Pirlo-gólpasszért.

Bár kétségkívül jobbak voltak, nem kevés szerencsére, pontosabban az írek szerencsétlenkedésére volt szüksége a horvátoknak ahhoz, hogy végül magabiztos győzelmet arassanak nyitó mérkőzésükön. „Olaszország az a csapat, amely ellen nem lehet döntetlenre játszani. Ez az együttes máshogy játszik, mint a korábbi elődök – de nekünk bíznunk kell önmagunkban" – készült a mérkőzésre a horvát mester, a torna után amúgy leköszönő Slaven Bilic.

Az „öreg rocker" már csak azért is tudta, hogy ki kell hegyeznie csapata koncentrációját, mert a horvátok azzal a tudattal léphettek pályára, hogy ha legyőzik a délieket, továbbjutnak; sőt ha a spanyolok nem verik meg utána az íreket, a Kockasti, azaz a „kockások" máris csoportelsők az újabb három ponttal!

Nézzük a kezdőket: Prandelli nem variált a spanyolok ellen helytálló csapaton, nem is volt rá oka, míg kollégája kivette a védelem közepéről a veterán Josip Simunicot, és Vedran Corlukát tette oda, a középpálya jobb oldaláról pedig egy sorral visszább húzódott Darijo Srna.

A MÉRKŐZÉS

A mérkőzés elején a horvát védelem megismételte azt, amit az írek ellenük, mert a 3. percben három kockás mezes is csak nézte, ahogyan a tőlük kapott labdát hat méterről csak centikkel lövi a jobb alsó mellé Mario Balotelli.

Ettől eltekintve óvatosan kezdtek a felek, és a középpályán igyekeztek elfojtani egymás támadásait, sajnos sikerrel. Claudio Marchisio nagyon jól ráérzett, hogy ilyen esetben átlövésekkel kell operálni, ám 17 méterről eleresztett bombája, ha nem is sokkal, de elkerülte a jobb felsőt.

Balotelli középre tartó bombája tette nyilvánvalóvá az olasz fölényt, de két horvát kontra megmutatta, hogy akad keresnivalójuk Bilicéknek: az elsőnél Giorgio Chiellini zseniálisan, saját maga mögött átnyúlva rántotta magával estében a kiugró Nikica Jelavicot, mint afféle várfalról befelé ugró Dugovics Titusz, a másodiknál ő maradt le Jelavicról, aki a védő szerencséjére a kapu torkában ugyanezt tette Srna jobb oldali beadásával.

Mintha a Vanczák Vilmosra (de csak mint a szúnyogcsípés elleni gél: külsőleg) igencsak hasonlító Chiellini a mérkőzés színvonalát és iramát is grabancon ragadta és földre vitte volna, a 20. perc után rohamosan csökkent a mérkőzés élvezeti színvonala. Maradjunk annyiban, hogy irgalmatlan taktikai csata folyt a gyepen...

Balotelli azért így is helyzetbe tudott kerülni, ám a korábban kétszer is nagyot hibázó Gordon Schildenfeld egy-egy óriási becsúszással mentett a citysta, majd az ismételni szándékozó Cassano elől is. Úgy tűnik, a horvátok megbeszélték, mindenki kettesével tűnik ki az olaszok ellen, mert ezt követően Stipe Pletikosa védett két csodálatosat, és mindkettő után Marchisiót szidhatta fél Csizmaország.

Pirlo lábát már elhagyta a labda, a horvátokat semmi sem menti meg a góltól
Pirlo lábát már elhagyta a labda, a horvátokat semmi sem menti meg a góltól

A 38. percben aztán Andrea Pirlo szabadrúgásával szemben már tehetetlen volt a „Pók": az olasz karmester kissé balról, 17 méterről tekert szabadrúgásból a jobb alsóba. 1–0

A kapus még beleért a labdába, és mintha az a sorfalban Ivan Rakitic fejét is súrolta volna.

A kapott gól megfogta a horvátokat, akik azért egy szép kontrát még vezettek, de mivel Mario Mandzukic „elrobbenolta" azt, a félidő végéig már nem változott az eredmény.


A második játékrész két közepesen sikerült Luka Modric-lövéssel kezdődött, az egyiket védte Gianluigi Buffon, a másik a kapus fölé szállt; amoda Ivan Perisic blokkolta hátsó felével Leonardo Bonucci bombáját. A színvonal viszont továbbra sem verdeste az eget, a játékosok által ígért tűzijáték helyett csak füstbombákat láttunk – a horvát szurkolók jóvoltából...

A horvát tábor csendesen füstölög egy kicsit
A horvát tábor csendesen füstölög egy kicsit

Nem sokra rá a gyepen is sistergős belemenéseket láthattunk, Srna például hátulról próbálta megcsinálni azt szegény Mottával, amit 1982-ben Harald Schumacher Patrick Battistonnal. Le is kellett cserélni a szűrőt, akit a támadókvalitásokkal is megfűszerezett Riccardo Montolivo váltott.

Balotellit közben Di Natale váltotta, a dortmundi Perisicet pedig a müncheni Danijel Pranjic, és utóbbi csere nem sokra rá változást hozott a mérkőzés képébe – egy kis olasz segítséggel.

Mandzukic életerős lövése a rövid sarok felé zúdul
Mandzukic életerős lövése a rövid sarok felé zúdul

Kezdtünk ugyanis már elszenderedni, amikor Pranjic bal oldali keresztlabdájának Chiellini aláfutott az ötösön, kissé jobbra tőle Mario Mandzukic pedig jobbal a rövid felsőbe bombázott. 1–1, Mandzukic harmadik gólja volt ez a tornán, ezzel Davor Sukerrel együtt ő a horvátok történetének legeredményesebb Eb-játékosa.

Több sem kellett a horvát szurkolóknak, szegény Howard Webb sporttárs úgy álldogált táboruk előtt a sűrű füstben, mint Kóbor János paróka nélkül egy Omega-koncerten...

A hajrára mindkét mester friss támadókat hozott be, Sebastian Giovinco, illetve Eduardo da Silva személyében, de a végjátékban sem ők, sem a „régiek" nem tudtak már helyzetet kialakítani.

Az olaszok a spanyolok után a horvátokkal is döntetlent játszottak, és a záró fordulóban a kvartett leggyengébbje, Írország vár rájuk; míg a Vatreni, azaz a „tüzesek" parázs mérkőzésre számíthatnak majd a szintén továbbjutásért küzdő címvédő ellen.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

OLASZORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 1–1

(A Magyar Televízió felvétele)

FELRÉMLIK 2004...

Spanyol győzelem esetén a címvédő és a horvát csapat is négy ponttal állna, Olaszország kettővel, Írország nullával. Az olaszoknak le kellene mindenképpen győzniük az ez esetben már kieső íreket, de az öt pont sem lenne garancia a továbbjutásukra, ekkor ugyanis egy 2–2-es vagy még több gólt hozó döntetlennel a spanyolok és a horvátok kijátszhatnák a squadra azzurrát.

Három, azonos pontszámmal végző csapat esetén minitabellát készítenek, és az egymás elleni eredmények döntenek: a 2–2 a spanyol–horváton azt jelentené, hogy mindkét csapat több gólt szerez (és az egymás elleni összevetésben 3–3-as gólkülönbséggel, két ponttal végez), mint az olasz (2–2-es gólkülönbség, két pont).

Olaszország a 2004-es Európa-bajnokságról hasonló körülmények között esett ki: akkor hiába verte meg Bulgáriát a csoportkör utolsó fordulójában, Svédország és Dánia egymás elleni 2–2-es döntetlenjének köszönhetően kéz a kézben ment tovább.

EURO 2012
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
OLASZORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 1–1 (1–0)
Poznan, Városi Stadion, 37 096 néző. Vezette: Webb (angol)
OLASZORSZÁG: Buffon – Chiellini, De Rossi, Bonucci – Maggio, Thiago Motta (Montolivo, 63.), Marchisio, Pirlo, Giaccherini – Balotelli (Di Natale, 70.), Cassano (Giovinco, 83.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli

Kispad: Sirigu, De Sanctis (kapusok), Ogbonna, Balzaretti, Abate, Barzagli, Diamanti, Nocerino, Borini

HORVÁTORSZÁG: Pletikosa – Srna, Corluka, Schildenfeld, Strinic – Rakitic, Vukojevic, Modric, Perisic (Pranjic, 67.) – Jelavic (Eduardo, 83.), Mandzukic (Kranjcar, 90.). Szövetségi kapitány: Slaven Bilic

Kispad: Kelava, Subasic (kapusok), Simunic, Buljat, Vrsaljko, Vida, Badelj, Dujmovic, Kalinic

Gólszerző: Pirlo (38.), ill. Mandzukic (72.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 2 1 1 5–1 +4 4
2. Horvátország 2 1 1 4–2 +2 4
3. Olaszország 2 2 2–2 0 2
4. Írország 2 2 1–7 –6 0


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik