Oroszország: görög tragédia

Vágólapra másolva!
2012.06.16. 20:34
null
A görög istenek közreműködésére is szükségük volt Kosztasz Kacuraniszéknak a továbbjutáshoz (Fotó: Action Images)
Címkék
A labdarúgó Európa-bajnokság A-csoportjának záró fordulója előtt még minden kérdés nyitott volt: a lengyelek, a csehek, a görögök és az oroszok is továbbjuthattak volna. Az utóbbi két válogatott egymással csapott össze, és bár szinte mindenki az oroszok győzelmét várta, a görögök diadalmaskodni tudtak, és egyáltalán nem érdemtelenül. Ezzel a három ponttal megelőzték az oroszokat, és a lengyeleket legyűrő csehek után a második helyen továbbmentek csoportjukból.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

Mindössze tíz olyan eredmény-variáció volt lehetséges az Oroszország–Görögország mérkőzés előtt, amely az oroszok, és három olyan, amely a görögök továbbjutását jelenthette volna. A változatok rövid ismertetésétől önkívánatra eltekintünk – de beharangozó írásunkból megismerheti ezeket –, a lényeg az, hogy a továbbjutáshoz előbbi válogatottnak „csak" győznie, utóbbinak győznie és nagyon imádkoznia kellett a csehek helytállásáért a párhuzamosan zajló mérkőzésen.

„Ha a mérkőzés elején koncentráltabban játszunk, és nem követjük el ugyanazokat a hibákat, mint korábban, akkor hiszem, hogy van esélyünk elérni céljainkat" – nyilatkozta Fernando Santos, a görögök mestere, aki 4–2–3–1-es felállásban küldte pályára legénységét.

Akik közül a csehek elleni kezdőhöz képes kikerült a balhátvéd Joszif Holevasz, a középpályás Jorgosz Fotakisz és a szélső Kosztasz Fortunisz, átadva helyét a Jorgosz Cavelasz, Szokratisz Papasztathopulosz, Theofanisz Gekasz triónak.

Az oroszoknál nem volt ilyen nagymértékű variálás, de Dick Advocaat mester továbbra is bizalmat szavazott a rengeteg helyzetet elpuskázó középcsatárnak, Alekszandr Kerzsakovnak, miközben a középső csapatrészben Konsztantyin Zirjanov helyén Gyenyisz Glusakov kapott lehetőséget.

Nagy volt a küzdelem a mérkőzés elején (Fotók: Action Iameges)
Nagy volt a küzdelem a mérkőzés elején (Fotók: Action Iameges)

A MÉRKŐZÉS

Nagyobb elánnal kezdtek az oroszok, az első helyzetet már a 2. percben kialakították: Andrej Arsavin gyalázatosan eltörte a labdát, amely éppen így lett volna jó balján Alan Dzagojevnek, ám a kapus Mihalisz Szifakisz jól élt a játékkal, és kapujától messze kifutva tisztázott.

PÁRHUZAMOS ÉLETRAJZUK
Alighanem ez utolsó nagy tornája a 2004-es Eb-gyöszteszek középpályás duójának, a Karagunisz és Kacuranisz alkotta dolomitkettősnek. 2004 óta dédelgetjük portréjukat, olvassák élvezettel.

A másik oldalon a két veterán, Jorgosz Karagunisz és Kosztasz Kacuranisz játszott össze, de utóbbi pörgetését lefülelte Vjacseszlav Malafejev, majd egy kontra során Arsavin bizonyította, hogy öt méterről is ki lehet hagyni ilyen szinten is egy ziccert.

Pár percre rá Kerzsakov is demonstrált, mégpedig azt, hogy bármennyire is igyekszik, ez nem az ő Eb-je, mert 16 méteres, szép mozdulattal elindított bombája pár muzsikhajszállal elkerülte a bal felsőt.

A 20. percben felrémlettek előttünk a 2010-es világbajnokság görög mérkőzései, mert Szifakisz rejtélyes okokból már ekkor elkezdte az időt húzni, miközben az iram és a színvonal egyébként is alaposan visszaesett.

Theofanisz Gekasz (Fotó: Action Images)
Theofanisz Gekasz (Fotó: Action Images)

A szórványos vörös rohamok elhaltak a Bundesligában „összerakott" Kirjakosz Papadopulosz, Szokratisz Papasztathopulosz középső védelmi bástyán, míg a görögök szinte feladták a támadásokat, körülményesen és tanácstalanul tologatták oldalra a labdát a középpályán, mielőtt el nem veszítették (ez általában gyorsan ment).

A hajrára fordulva Kerzsakov lőtt egy irgalmatlan nagy lyukat az ötös előtt, majd Zsirkov mutatta meg, hogy az Anzsiban tanult egyet s mást Roberto Carlostól, de sistergős lökete a léc fölé szállt.

Amikor már a szünetre készülődtünk, Jorgosz Karagunisz előnyhöz juttatta a görögöket: éppen az imént dicsért Zsirkov maradt le róla egy bedobás után, és a veterán kissé jobbról, 11 méterről higgadtan kilőtte a hosszú alsót. 1–0
Malafejev nem tudott hárítani
Malafejev nem tudott hárítani


A másik nagy öreg, az orosz védelem feje, Szergej Ignasevics sem állt éppen a helyzet magaslatán, hiszen tulajdonképpen ő adta a gólpasszt.

A szünetben következett a borítékolható Kerzsakov, Roman Pavljucsenko csere, és az sem keltett meglepetést, hogy ismét támadó szellemben kezdtek a vörös mezesek, a görögök pedig játszhatták kedvenc bunkerfocijukat.

Jobb híján távoli lövésekkel operáltak az oroszok, ezek közül a 60. percig Igor Gyenyiszov lökete járt legközelebb a kapuhoz, de ez is fél méternyire célt tévesztett. Ekkor jegyezhettük fel az első komolyabb második félidei görög támadást is: Zsirkovot borzasztóan felbőrözte Vaszilisz Toroszidisz, de a kapu torkában Alekszandr Anjukov mentette beadását Gekasz elől.

KI MEGY TOVÁBB?
1. perc: Oroszország és Csehország
15. perc: Oroszország és Csehország
30. perc: Oroszország és Csehország
45. perc: Oroszország és Görögország
60. perc: Oroszország és Görögország
72. perc: Csehország és Görögország
80. perc: Csehország és Görögország
90. perc: Csehország és Görögország

Lendületbe jöttek a görögök, de Ignasevics jóvátette korábbi hibáját, mégpedig úgy, hogy a tizenhatoson belül úgy vágta fel a kapura törő Karaguniszt, hogy nem büntető következett, hanem a gólszerző kapott sárgát. A torna egyik nagyjelenete volt, amikor szegény Karagunisz látványosan többször is megesküdött az élő Istenre, hogy nem volt műesés, és tényleg nem volt az – az érte kiosztott sárga viszont nagyon is reális eltiltást hozott a kalózhajó kapitányának.

Hogy még rosszabb legyen a görögök kedve, a 70. percben Jorgosz Cavelasz lőtt 18 méteres szabadrúgásból egy irgalmatlan kapufát...

A görögöknél egy védő és egy szűrő, az oroszoknál egy újabb támadó, Pavel Pogrebnjak állt be – ugyanis a másik mérkőzésen vezetést szereztek a csehek, tehát innentől már ők és a görögök álltak továbbjutásra.

A hajrára beállt a 2004-es Eb-n szintén megforduló középpályás, szélső, Marat Izmajlov, a jobbhátvéd Anjukov helyére, de az orosz támadóknak továbbra sem ment, Dzagojev például hat méterről centikkel fejelt a kapu mellé.

A végéig már nem változott az állás, továbbjutottak a görögök, a csehek lengyelek fölötti sikerének pedig az oroszok is megitták a levét, mert így csak a harmadik helyen végzett csoportjában a szbornaja.

Arsavinék búcsúztak
Arsavinék búcsúztak

Továbbúszott csoportjából a kalózhajó, felmorzsolódott a „vörös hadsereg" – ki gondolta volna ezt pár napja?

KARAGUNISZ GÓLJA, GÖRÖG TOVÁBBJUTÁS

(A Magyar Televízió felvétele)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

EURO 2012
A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
GÖRÖGORSZÁG–OROSZORSZÁG 1–0
Varsó, Nemzeti Stadion, 55 614 néző. Vezette: Eriksson (svéd)
GÖRÖGORSZÁG: Szifakisz – Toroszidisz, Papasztathopulosz, K. Papadopulosz, Cavelasz – Maniatisz, Karagunisz (Makosz, 67.), Kacuranisz – Szalpingidisz (Ninisz, 83.), Gekasz (Holevasz, 64.), Szamarasz. Szövetségi kapitány: Fernando Santos
Kispad: Corvasz, Halkiasz (kapusok), Malezasz, Fotakisz, Fetfacidisz, Fortunisz, Liberopulosz, Mitroglu
OROSZORSZÁG: Malafejev – Anjukov (Izmajlov, 81.), Ignasevics, A. Berezuckij, Zsirkov – Sirokov, Gyenyiszov, Glusakov (Pogrebnjak, 72.) – Dzagojev, Kerzsakov (Pavljucsenko, a szünetben), Arsavin. Szövetségi kapitány: Dick Advocaat
Kispad: Akinfejev, Sunyin (kapusok), Granat, Saronov, Nababkin, D. Kombarov, Szemsov
Gólszerző: Karagunisz (45.)
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Csehország 3 2 1 4–5 –1 6
2. Görögország 3 1 1 1 3–3 0 4
3. Oroszország 3 1 1 1 5–3 +2 4
4. Lengyelország 3 2 1 2–3 –1 2

Az azonos pontszámmal végző Görögország és Oroszország között az egymás elleni eredmény döntött – a görögök javára (1–0).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik