Nemzetisport.hu 2012.06.17 20:35 Frissítve: 2015.03.02 01:10

Történelmi sikerével csoportelső lett Németország

A 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság B-csoportjában Németország 2–1-re legyőzte Dániát, így továbbjutott a negyeddöntőbe, míg a dánok kiestek.

 

„A továbbjutáshoz pont megfelel” – gondolhatta Löw (Fotó: Reuters)


A MECCS ELŐTT

 BEHARANGOZÓ
Felvezető írásunkat ide kattintva érhetik el!

Izgalmas végjátékra számíthatunk a  B-csoportban is, hisz az előzetesen „halálcsoportnak” elkönyvelt kvartettben még mind a négy nemzet kvalifikálhatja magát Európa legjobb nyolc csapata közé. Erre legnagyobb esélyük érthető módon az eddig százszázalékos németeknek van, akik győzelem esetén a másik találkozó (Portugália–Hollandia) eredményétől függetlenül készülhetnek a negyeddöntőre. Ehhez azonban Dániát kellene megverniük, amely első meccsén bombameglepetésre legyőzte Hollandiát, majd szoros találkozón kapott ki Cristiano Ronaldóéktól. Morten Olsen bandájának a továbbjutáshoz azonban igenis figyelnie kell a portugál–holland összecsapás alakulását.

A németek eddig jó benyomást keltettek az Eb-n, hiszen egyetlen csapatként mindkét csoportmeccsüket megnyerték. Joachim Löw legénysége azonban aligha jár jól, ha lebecsüli a „dán dinamitokat” – pontosan 20 évvel ezelőtt is ez lett a Nationalelf veszte.

KATTINTSON, KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

„Még nem jutottunk tovább. Nehéz mérkőzés lesz a dánok elleni, hiszen még ők is reménykedhetnek a továbblépésben – foglalta össze gondolatait Joachim Löw. – Azok, akik a kontinensbajnokság előtt leírták a dánokat, tévedtek. Mi nem fogjuk alábecsülni őket, senki sem kap pihenőt a meccs előtt. Ha változtatok, az azért lesz, mert a csapatnak az a legjobb.”

Löw kollégája, Morten Olsen a csoport kiegyenlítettségéről és az öltözői hangulatról beszélt a mindent eldöntő csoportmérkőzés előtt.

„Hiba lenne arra alapozni, hogy a másik összecsapás a mi kényünk-kedvünk szerint alakul – intette óva csapatát Morten Olsen, a dán nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya. – A héten két öltözőnk volt: az egyikben eufória volt és öröm, a másikban kétségek és rossz érzések. A saját kezünkben van a sorsunk. Nagy a várakozás, de úgy vélem, mi szereztük a legnagyobb meglepetést.”

A német válogatott Eb-története legfiatalabb csapatával veszi fel ma a harcot, a mostani kezdő átlagéletkora 25 év és 107 nap. Szorosan ide kapcsolható, hogy Lukas Podolski lesz a legfiatalabb európai játékos (27 évesen és 13 naposan), aki 100. alkalommal lép pályára hazája válogatottjában. A dánok reménykedhetnek a történelemben, olyan még nem fordult elő, hogy a németek mindhárom csoportmeccsüket megnyerjék, márpedig most két győzelemmel kezdtek.

A MECCS

Nagyszerű időben vette kezdetét a találkozó, amelyen Thomas Müller már a második percben veszélyeztetett, de 11 méteres lövése a léc fölé szállt.

Még mindig csak a hatodik percben jártunk, amikor előbb Michael Krohn-Dehli szögletét követően Nicklas Bendtner fejesét fogta magabiztosan Manuel Neuer, majd a túloldalon Podolski bal oldali beadása után Müller hatméteres ziccerét védte Stephan Andersen.

A 12. percben Mario Gomez 17 méteres lökete szállt kapu fölé, majd Bendtner átlövése kötött ki a jobb alsó sarok mellett.

Szolgálati közlemény: Van der Vaart góljával vezetnek a hollandok, a dánoknak ez jelenleg továbbjutást ér.

Podolski betalál (Fotó: Action Images)

Már kezdtük sajnálni, hogy teljesen leült a meccs, amikor hirtelen ismét felpörgette a mérkőzést a Nationalelf, egy bedobás után Müller középre adását épp a jubiláló Podolski lőtte hét méterről a léc alá (0–1). 

PODOLSKI MEGSZERZI A NÉMETEKNEK A VEZETÉST
 

Podolski negyedik alkalommal talált be Európa-bajnokságon. Ebben a tekintetben most már csak Jürgen Klinsmann előzi meg.

Ez pedig azt jelenti, hogy a jelenleg három hárompontos csapat közül a portugálok állnak a legjobban.

Érdekes képet vett a mérkőzés, nem történt semmi, majd hirtelen gól esett, a dánok találtak be. Jobb oldali Lars Jacobsen-szöglet után Bendtner visszafejelt labdáját Krohn-Dehli stukkolta hat méterről a kapuba (1–1).

EGYENLÍTENEK A DÁNOK
 

 

Cristiano Ronaldo egyenlített, így a dán egyenlítés még kevés az üdvösséghez. Közben a dán gólszerző lő távolról mellé.


A 32. percben Mesut Özil 16-os jobb sarkáról elvégzett szabadrúgását követően Andersen rosszul jött ki, de Bendtner tisztázott Mats Hummels elől, majd a szöglet után Gomez tévesztett célt.

Krohn-Dehli is eredményes volt (Fotó: Action Images)

Nyolc perccel a félidő vége előtt ismét a németek pillanatai következtek, Podolski 17 méterről akkora erővel végzett el egy szabadrúgást, hogy még az ismétlésen is csak keresgélhették a labdát, és bár Andersen tett egy mozdulatot, hogy sugallja, ha kapura megy, fogja, valószínűleg mire felemeli a kezét, a labda már háromszor kifelé jött volna…

Szerencséjére azonban centikkel fölé ment, mint ahogy Gomez sem találta el a kaput egy dán védelmi hibát követően 11 méterről ziccerben – kevéssel mellé szúrt.

A torna során már háromgólos német támadó a 43. minutumban ismét nagy helyzetbe került Müller átadása után, második csele azonban már hosszú lett, így Andersen elcsípte előle a labdát – cserében kicsit megtaposta őt a csatár. Újabb helyzet az első félidőben már nem esett, így 1–1-es állás mellett vonulhattak pihenőre a csapatok.

Csere nélkül folytatódott a mérkőzés. 

Neuer és Bendtner viadala

A második félidő Gomez-szólóval indult, majd egy simán mellé zúduló lövéssel folytatódott a német támadó részéről.

Még fel sem ocsúdhattunk az előző lehetőség után, amikor óriási dán helyzet maradt ki: Bendtner átadását Jakob Poulsen lőtte 16 méterről a jobb alsó irányába, a labda azonban kívülről érintette a kapufát.

 
MELYIK JUT TOVÁBB?
1.perc: Németország, Portugália
11. perc: Németország, Dánia
15. perc: Németország, Dánia
19. perc: Németország, Portugália
24. perc: Németország, Dánia
28. perc: Németország, Portugália
45. perc: Németország, Portugália
60. perc: Németország, Portugália
75. perc: Németország, Portugália
90. perc: Németország, Portugália

Egy óra játékhoz közeledve ismét lelassult a játék, a formáját igencsak kereső Özil fenékre huppanásán kívül igazán említésre méltó jelenetet nem jegyezhettünk fel.

A 64. percben elérkeztünk a mérkőzés első cseréjéhez, Podolski helyére Andre Schürrle állt be, és gyorsan megpezsdítve az állóvizet. Sami Khedira parádés labdájával kilépve hét méterről, balról a bal alsó irányába lőtt, de Andersen kitolta a labdát.

A másik kapu előtt a sérülésekkel bajlódó Niki Zimling szánta el magát lövésre, távoli próbálkozását Neuer inkább csak oldalra paskolta.

A németeknél Miroslav Klose is beállt, miközben Ronaldo második gólját is megszerezte. A 75. percben Bendtner próbálta átemelni Neuert, de a német kapus a helyén volt.

A 80. percben végleg megpecsételődni látszott a dánok sorsa, német kontra végén Özil passza pontatlan volt Klosének, de Lars Bendernek pont jó lett, aki jobbról, 11 méterről a jobb alsóba lőtt (1–2). 

BENDER GYŐZTES GÓLJA
 

 

A hátralévő időben próbálkoztak még ugyan a dánok, sőt Neuer is megpróbálta a szívrohamot hozni a szurkolókra, de végül 16-osa előterében nem veszítette el cselezgetése során a labdát, így újabb gól nem született. 

Sikerével a német válogatott története során először zárta hibátlan mérleggel a csoportkört az Eb-n, míg Dánia csoportjában harmadikként búcsúzott a kontinensviadaltól. 

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

EURO 2012 
DÁNIA–NÉMETORSZÁG 1–2 (1–1)
Lviv, Lviv Arena, 32 990 néző. Vezette: Velasco Carballo (spanyol)
A KEZDŐCSAPATOK
DÁNNIA: Andersen – Jacobsen, Agger, Kjaer, S. Poulsen – Kvist – Eriksen, J. Poulsen (Mikkelsen, 82.), Zimling (C. Poulsen, 78.), Krohn-Dehli – Bendtner. Szövetségi kapitány: Morten Olsen
Kispad: Lindegaard, K. Schmeichel (kapusok), Bjelland, Okore, Wass, Schone, Silberbauer, Kahlenberg, Rommedahl, Pedersen
NÉMETORSZÁG: Neuer – L. Bender, Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Th. Müller (Kroos, 84.), Özil, Podolski (Schürrle, 64.) – Gomez (Klose, 74.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Kispad: Wiese, Zieler (kapusok), Schmelzer, Höwedes, Mertesacker, Gündogan, Götze, Reus
Gólszerző: Krohn-Dehli (24.), ill. Podolski (19.), L. Bender (80.)
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
 1. Németország 3 3 5–2 +3 9
 2. Portugália 3 2 1 5–4 +1 6
 3. Dánia 3 1 2 4–5 –1 3
 4. Hollandia 3 3 2–5 –3 0