Morten Olsen

A vordingborgi születésű Morten Olsen a helyi BK-ban lett fél-, de inkább harmadprofi futballista, majd a másodosztályú Nyköbingbe igazolva figyeltek fel rá a szakértők: a középhátvédként és védekező középpályásként is bevethető játékos az U20-as válogatottba is bekerült, ahol góllal debütált. Három hét múlva már a nagyok között is átesett a tűzkeresztségen, majd a belga élvonalba frissiben felkerült Cercle Bruges-höz került.

Itt is megállta helyét, így 1976-ban a bajnoki cím védője, az RWD Molenbeek vette meg, majd honfitársa, Benny Nielsen után az Anderlechtbe került. Itt – többek között Jacky Munaron, Hugo Broos, Arie Haan, Franky Vercauteren, Georges Grün, Henrik Andersen, Enzo Scifo, Erwin Vandenbergh, Frank Arnesen, az Eidur-papa Arnór Gudjohnsen, Stéphane Demol vagy Alex Czerniatynski oldalán; és olyan edzők keze alatt, mint Tomiszlav Ivics, Haan és Paul van Himst – végre elérte első klubsikereit. Mindezek tetőzéseként vénségére, 34 évesen a „Dán dinamitok"-ként aposztrofált válogatottal beírta magát a labdarúgás történetébe.

A Qvist – Sivebaek, M. Olsen (Brylle), I. Nielsen, Busk – Bertelsen, Lerby, M. Laudrup, Arnesen (J. Olsen), Berggreen – Elkjaer-Larsen gárda ugyanis az 1984-es kontinenstornán kis híján bejutott a fináléba (a spanyoloktól tizenegyesekkel kaptak csak ki az elődöntőben), majd a két év múlva rendezett világbajnokságon könnyedén nyerték meg csoportjukat. A sors azonban a hispánokat és főleg az élete nagy napját kifogó Emilio Butraguenót sodorta eléjük, így elbuktak, csúfosan. Hősünk az 1988-as Európa-bajnokságon is pályára lépett, 39 évesen, majd egy év múlva visszavonult.

Utolsó klubja a Köln volt, akikkel szerzett még levezetésképpen egy ezüstérmet a Bundesligában. A barázdált arcú harcos volt az első dán labdarúgó, aki ötven mérkőzésen is viselhette a csapatkapitányi karszalagot, az első, aki elérte a bűvös 100-as fellépési számot.

1990 januárjában leült a Bröndby kispadjára, és olyan kiválóságokra, mint Schmeichel, Christofte, Okechukwu, L. Olsen, M. Pedersen, Faxe Jensen, Vilfort, Rieper és Christensen támaszkodva két bajnoki címet szerzett, és eljutott az UEFA-kupa elődöntőjébe. E sikereken felbuzdulva a Köln hívta meg kispadjára, akiket sikerrel bent tartott az első osztályban, majd a Blind, M. Laudrup, Witschge, Litmanen, Ronald és Frank de Boer féle Ajaxszal duplázott. Év végén viszont összeakasztotta bajszát a hazai játékosokkal, így a karácsonyt már munkanélküliként ünnepelte.

Szerencséjére a válogatott leszerepelt a 2000-es Eb-n, így leülhetett Bo Johansson helyére. A 2002-es nagy tornán egészen a nyolcaddöntőig jutottak, ahol az angolok jobbnak bizonyultak náluk, hiszen éppen a legrosszabbkor fogtak ki pocsék napot. Csoportelsőként jutottak ki a portugáliai kontinenstornára, ám itt ugyanebben a stációban a csehektől szenvedtek vereséget. A németországi világbajnokságra pedig ki sem jutottak, hiszen selejtezőcsoportjukban a törökök és az ukránok is megelőzték őket.

A kiválasztottjaihoz a végsőkig ragaszkodó Olsen kitartása meghozta gyümölcsét, hiszen a spanyolok és a svédek elütötték őket az Euro 2008-tól, de az újabb vb-selejtezőket már magabiztosan vették.

„A majdnem-emberként is aposztrofálható (klasszis, de nem világklasszis, jó, de nem szupercsapatokban játszó, klubjaival és a válogatottal is a nagy lehetőségek kapujában megbukó) Olsen ezen a tornán nem elégedhet meg egy közepes teljesítménnyel, hiszen akkor minden bizonnyal nem hosszabbítják meg szerződését" – írtuk a vébé előtt, de nem így történt: már a torna előtt hosszabbítottak vele, a dánok pedig a japánok és a hollandok mögött végeztek csoportjukban.

A 2012-es Eb selejtezőit azonban ismét vették, így már negyedik kontinenstornájára készülhet az ősz mester.