Sneijder: A portugál csapat nem csak C. Ronaldóból áll

Vágólapra másolva!
2012.06.17. 10:31
null
A hollandok gőzerővel készülnek a portugálok ellen (Fotó: Reuters)
Címkék
Vasárnap eldől, hogy ki jut tovább az úgynevezett „halálcsoportból” a labdarúgó Európa-bajnokságon. A legnehezebb helyzetben lévő Hollandia Portugáliával csap össze, míg a kvartett élén álló Németország Dániával méri össze erejét. 

PORTUGÁLIA–HOLLANDIA

A B-csoportban még bárki kiharcolhatja a továbbjutást, így mindkét mérkőzésen nyílt támadófutballra lehet számítani. Paulo Bento, a portugál válogatott szövetségi kapitánya és kollégája, Bert van Marwijk is csak a győzelemre koncentrál – a többi már nem rajtuk fog múlni. Hollandia két vereséggel a csoport utolsó helyén áll, így csak a három pont megszerzésével lehet esélye a legjobb nyolc közé kerülésre, míg Portugáliának egy egygólos vereség is elég lehet a továbblépéshez.

„Ha nem hinnék a sikerben, már rég nem lennék itt – kezdte sajtótájékoztatóját PauloBento, a portugál válogatott trénere. – Ezen a meccsen meg kell szereznünk az első gólt, és ha hiszünk is ebben, akkor sikerülhet. Minden rajtunk múlik, és már korábban is megmutattuk, hogy képesek vagyunk nagyszerű eredményeket elérni.”

„Meg kell próbálnunk átvenni a játék irányítását, és nem csak a védekezésben, a labdát is meg kell tartanunk, és minél többször el kell jutnunk az ellenfél kapujáig. Nemcsak a továbbjutás kivívása a célunk, hanem a meccs megnyerése is. Tudjuk, mi lesz a hollandok taktikája: megpróbálják majd megtartani a labdát, és magukhoz ragadni a kezdeményezést. Mi azonban nem rendezkedhetünk be csak kontrákra” – tette hozzá a portugál kapitány.

A PORTUGÁL ÉS A HOLLAND VÁLOGATOTT EDDIGI GÓLJAI

Bert van Marwijk holland szövetségi kapitány a két elbukott találkozó után bizonyosan változtat kezdőcsapatán: sajtóhírek szerint Ibrahim Afellay és Mark van Bommel is a kispadra szorul, míg Rafael van der Vaart és Klaas-Jan Huntelaar is kezdeni fog.

„Mindig lesz nyomás rajtam és a játékosokon is – fogalmazott szombati sajtótájékoztatóján Bert van Marwijk. – Erre a mérkőzésre koncentrálunk, amelyet meg kell nyernünk. Ha a németek nyernek, nekünk legalább két góllal kell győznünk. Más egy bajnokságban játszani, ahol van még hátra 10 vagy 20 meccs a javításra, mint amikor egy összecsapás van hátra, amelyet 2–0-ra kell behúznod. A taktikát természetesen ehhez viszonyítva formáljuk. A saját játékunkat fogjuk játszani, a többit meg majd meglátjuk.”

SZAVAZÁS

Ön szerint milyen eredmény születik a portugál–holland meccsen?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Wesley Sneijder, a hollandok középpályása Cristiano Ronaldóról beszélt: szerinte nem csak a Real Madrid ászából áll a portugál együttes, amit az is alátámaszt, hogy CR7 még gólt sem szerzett az Európa-bajnokságon.

Portugália–Hollandia
 20.45-től az m1-en
Portugália–Hollandia 20.45-től az m1-en

„Portugália nem csak Cristiano Ronaldóból áll. Ezt az is bizonyítja, hogy még gólt sem szerzett az Eb-n, és remélem, ez vasárnap is így marad – mondta Wesley Sneijder. – Le tudjuk győzni a portugálokat, sok fog majd azon múlni, hogy az első percekben hogyan teljesítünk. Ha hamar gólt tudunk szerezni, bármi megtörténhet. Nehéz a helyzetünk, de nem lehetetlen a továbbjutás.”

DÁNIA–NÉMETORSZÁG

Mint fentebb már említettük, bárki továbbléphet még a B-csoportból. A németek jó benyomást keltettek az Eb-n eddig, hiszen egyetlen csapatként mindkét csoportmeccsüket megnyerték. Joachim Löw legénysége azonban aligha jár jól, ha lebecsüli a „dán dinamitokat” – pontosan 20 évvel ezelőtt is ez lett a nationalelf veszte.

„Még nem jutottunk tovább. Nehéz mérkőzés lesz a Dánia elleni, hiszen még ők is reménykedhetnek a továbblépésben – foglalta össze gondolatait Joachim Löw. – Azok, akik az Eb előtt leírták a dánokat, tévedtek. Mi nem fogjuk alábecsülni őket, senki sem kap pihenőt a meccs előtt. Ha változtatok, akkor az azért lesz, mert a csapatnak az lesz a legjobb.”

Löw kollégája, Morten Olsen a csoport kiegyenlítettségéről és az öltözői hangulatról beszélt a mindent eldöntő csoportmérkőzés előtt.

„Hiba lenne arra alapozni, hogy a másik összecsapás a mi kényünk-kedvünk szerint alakul – intette óva csapatát Morten Olsen, a dán nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya. – Az elmúlt héten két öltözőnk volt: az egyikben eufória volt és öröm, a másikban kétségek és sötét érzések. A saját kezünkben van a sorsunk. Nagyok az elvárások mindenki felé, de úgy vélem, mi szereztük a legnagyobb meglepetést.”

Mesut Özil a Zeit Online-nak kissé önkritikusan nyilatkozott, a német válogatottat pedig a Real Madridhoz hasonlította.

SZAVAZÁS

Ön szerint milyen eredmény születik a dán-német meccsen?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Valóban, képes vagyok még jobban futballozni – felelt a Zeit Online kérdésére Mesut Özil. – Tisztában vagyok a képességeimmel, még nem hoztam ki a legjobbat magamból az Eb-n. A német válogatott olyan, mint a Real Madrid, és ez tetszik, büszke vagyok a csapatra. Olyan válogatottak sem tudtak hat pontot gyűjteni eddig, mint Anglia, Spanyolország vagy Olaszország, mi ellenben két topcsapatot gyűrtünk le. A dánok ellen legalább egy pontra van szükségünk a magabiztos továbbjutáshoz."

A NÉMET ÉS A DÁN VÁLOGATOTT EDDIGI GÓLJAI

A B-CSOPORTBAN TOVÁBBJUT MA

– NÉMETORSZÁG:

csoportelsőként,

ha nem kap ki Dániától

– csoportmásodikként,

ha kikap Dániától, és Portugália nem győzi le Hollandiát,
ha úgy kap ki Dániától 1 góllal, hogy legalább 2 gólt szerez, és Portugália legyőzi Hollandiát

– PORTUGÁLIA:

– csoportelsőként,
ha legyőzi Hollandiát, és Dánia 1–0-ra megveri Németországot

– csoportmásodikként,
ha nem kap ki Hollandiától, és Dánia nem győzi le Németországot,

ha legyőzi Hollandiát, és Dánia 2–1-re vagy legalább 2 góllal megveri Németországot,
ha 1 góllal kikap Hollandiától, és Németország legyőzi Dániát

– DÁNIA:

– csoportelsőként,
ha legyőzi Németországot, és Portugália nem veri meg Hollandiát,
ha úgy győzi le Németországot, hogy legalább 2 gólt szerez, és Portugália megveri Hollandiát

– csoportmásodikként,

ha 1–0-ra legyőzi Németországot, és Portugália megveri Hollandiát,
ha döntetlent játszik Németországgal, és Hollandia megveri Portugáliát

– HOLLANDIA:

– csoportmásodikként,
ha legalább 2 góllal legyőzi Portugáliát, és Németország megveri Dániát

RÉSZLET AZ UEFA SZABÁLYKÖNYVÉBŐL
Az Európa-bajnokság csoportjaiban ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal áll, a következő pontok alapján állapítható meg a sorrend:

a) több szerzett pont az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken;

b) jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken (ha kettőnél több csapat áll azonos pontszámmal);

c) több szerzett gól az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken (ha kettőnél több csapat áll azonos pontszámmal);

d) ha legalább három csapat áll azonos pontszámmal, és az előző három pont – a), b), c) – alkalmazása sem dönt közülük kettő közt, e két együttes összevetésében újra alkalmazni kell az a), b), c) pontokat, illetve ha ezek sem döntenek, az e), f), g), h), i) pontokat;

e) jobb gólkülönbség az összes csoportmérkőzésen;

f) több szerzett gól az összes csoportmérkőzésen;

g) jobb UEFA-együttható;

h) nagyobb fair play pontszám;

i) sorsolás.
HOLLANDIA
Kapusok: 22 Tim Krul (Newcastle), 1Maarten Stekelenburg (Roma), 12Michel Vorm (Swansea City)
Védők:21Khalid Boulahrouz (Stuttgart), 5Wilfred Bouma (PSV), 3John Heitinga (Everton), 4 Joris Mathijsen (Málaga), 13Ron Vlaar (Feyenoord), 2Gregory van der Wiel (Ajax), 15Jetro Willems (PSV)
Középpályások: 6 Mark van Bommel (Milan), 8Nigel de Jong (Man. City), 14Stijn Schaars (Sporting), 10Wesley Sneijder (Internazionale), 17Kevin Strootman (PSV), 23Rafael van der Vaart (Tottenham), 11Arjen Robben (Bayern München), 20Ibrahim Afellay (Barcelona)
Támadók: 9 Klaas-Jan Huntelaar (Schalke), 18Luuk de Jong (Twente), 7 Dirk Kuyt (Liverpool), 19Luciano Narsingh (Heerenveen), 16Robin van Persie (Arsenal)
DÁNIA
Kapusok: 1 Stephan Andersen (Evian), 16Anders Lindegaard (Man. Utd.), 22 Kasper Schmeichel (Leicester)
Védők: 12 Andreas Bjelland (Nordsjaelland), 4Daniel Agger (Liverpool), 18Daniel Wass (Evian), 6Lars Jacobsen (FC Köbenhavn), 5Simon Busk Poulsen (AZ), 3Simon Kjaer (Wolfsburg), 13Jores Okore (Nordsjaelland)
Középpályások: 2 Christian Poulsen (Evian), 8Christian Eriksen (Ajax), 19Jakob Poulsen (Midtjylland), 14Lasse Schöne (NEC), 15Michael Silberbauer (Young Boys), 21Niki Zimling (FC Bruges), 20Thomas Kahlenberg (Evian), 7William Kvist (Stuttgart)
Támadók: 10 Dennis Rommedahl (Bröndby), 9Michael Krohn-Dehli (Bröndby), 11Nicklas Bendtner (Arsenal), 23Tobias Mikkelsen (Nordsjaelland), 17Nicklas Pedersen (Groningen)
NÉMETORSZÁG
Kapusok: 1 Manuel Neuer (Bayern München), 12Tim Wiese (Werder Bremen), 22Ron-Robert Zieler (Hannover)
Védők: 14 Holger Badstuber (Bayern München), 20Jerome Boateng (Bayern München), 4Benedikt Höwedes (Schalke), 5 Mats Hummels (Dortmund), 16Philipp Lahm (Bayern München), 17Per Mertesacker (Arsenal), 3Marcel Schmelzer (Dortmund)
Középpályások: 15 Lars Bender (Leverkusen), 19Mario Götze (Dortmund), 2Ilkay Gündogan (Dortmund), 6Sami Khedira (Real Madrid), 18 Toni Kroos (Bayern München), 13Thomas Müller (Bayern München), 8Mesut Özil (Real Madrid), 21Marco Reus (Mönchengladbach), 9Andre Schürrle (Leverkusen), 7Bastian Schweinsteiger (Bayern München)
Támadók: 23 Mario Gomez (Bayern München), 11Miroslav Klose (Lazio), 10Lukas Podolski (Köln)
PORTUGÁLIA
Kapusok: 12 Rui Patrício (Sporting), 1 Eduardo (Benfica), 22Beto (CFR Cluj)
Védők: 21 Joao Pereira (Sporting), 19Miguel Lopes (Braga), 3Pepe (Real Madrid), 2Bruno Alves (Zenit), 14Rolando (Porto), 13Ricardo Costa (Valencia), 5Fábio Coentrao (Real Madrid)
Középpályások: 8 Joao Moutinho (Porto), 16Raul Meireles (Chelsea), 20Hugo Viana (Braga), 4Miguel Veloso (Genoa), 15Rúben Micael (Zaragoza), 6Custódio (Braga)
Támadók: 7 Cristiano Ronaldo (Real Madrid), 17Nani (Man. Utd.), 10Ricardo Quaresma (Besiktas), 18Silvestre Varela (Porto), 9Hugo Almeida (Besiktas), 23Hélder Postiga (Zaragoza), 11Nélson Oliveira (Benfica)

EURO 2012
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
PORTUGÁLIA–HOLLANDIA a találkozóról élő szöveges tudósítást olvashat az NSO-n!
Harkiv, Metaliszt Stadion, 20.45 (Tv: m1). Vezeti: Rizzoli (olasz)
DÁNIA–NÉMETORSZÁG –a találkozóról élő szöveges tudósítást olvashat az NSO-n!
Lviv, Arena Lviv, 20.45 (Tv: Sport1). Vezeti: Velasco Carballo (spanyol)
A B-CSOPORT ÁLLÁSA A FORDULÓ ELŐTT
1. Németország223–1+26
2. Portugália2113–303
2. Dánia2113–303
4. Hollandia221–3–20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik