Vb 2022: nem biztos, hogy ez Luka Modric utolsó nagy tornája

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.05. 12:35
null
Luka Modric 37 esztendősen is vezér a pályán – a Japán elleni nyolcaddöntőben főszereplő lehet (Fotó: AFP)
A japán labdarúgó-válogatott két korábbi világbajnokot is legyőzött már a katari tornán, így Horvátországnak óvatosnak kell lennie nyolcaddöntős ellenfelével szemben. A horvátok masszív védekezésre és veszélyes ellencsapásokra számítanak, Zlatko Dalic szövetségi kapitány szerint az ázsiai csapat a csoportkörben bizonyította, nagyon egyben van.

 

„Kétszer is hátrányból álltak fel a japánok, ez is mutatja az erejüket. Még véletlenül sem szabad alábecsülni őket, egy pillanatra sem hagyhat ki a figyelmünk. Biztos vagyok benne, hogy szamurájként küzdenek” – mondta a sajtótájékoztatón a horvátok kapitánya, aki titokzatos volt a kezdőcsapatot illetően.

Borna Sosa szombaton nem edzett a csapattal, kérdés, ott lehet-e Japán ellen a pályán.

„Aki nem egészséges vagy nincs százszázalékos állapotban, nem játszik   – vágta rá a felvetésre határozottan Zlatko Dalic. –  Ezen a szinten semmit sem lehet kockáztatni. Olyan játékosokra van szükségünk, akik teljesen egészségesek, a kilencvenkilenc százalék most nem elég.”

Horvátország 1998-ban harmadik, 2018-ban második lett a világbajnokságon. A sajtótájékoztatón a szövetségi kapitánynak szegezték a kérdést: elképzelhetőnek tartja-e, hogy ezúttal elsők lesznek?

„Önök szerint itt az ideje? Készen állunk egy ilyen feladatra? Hát, szeretném ezt hinni... Megpróbáljuk! Az esély megvan, a következő mérkőzésen a nyolc közé jutás a tét. Mindig is optimista ember voltam, szeretek álmodozni, nem tagadom, eljátszottam már a gondolattal, hogy milyen lenne újra döntőt játszani. Horvátországgal igenis számolni kell, de most még a japánok elleni meccsre összpontosítunk.”

Nem telhet el úgy sajtótájékoztató, hogy ne kerüljön szóba Luka Modric és az ő szerepe a válogatottban. Sok horvát szurkoló aggódik, hogy a 37 éves klasszis utolsó tornája a katari, de Zlatko Dalic egyáltalán nem biztos ebben.

„Isten adjon egészséget neki! Biztos vagyok benne, hogy nem a mostani az utolsó nagy versenye. A horvát válogatottnak ő több mint egy játékos, profizmusa, edzésmunkája, elhivatottsága példaértékű. Ő a mi vezérünk, maradjon is még jó sokáig ebben a szerepkörben!”

A horvát válogatott főhadiszállásán bennfentes újságírók szerint nagyszerű a hangulat, a játékosok úgy készülnek, egy ideig még maradnak Katarban. Ha túljutnak Japánon, a négy közé jutásért a Brazília–Dél-Korea összecsapás győztesével kell megküzdeniük.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
NYOLCADDÖNTŐ

16.00: Japán–Horvátország (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik