Vb 2018: a ramadán miatt szimulált sérülést a tunéziai kapus?

Vágólapra másolva!
2018.06.05. 09:37
Muez Hasszen, a világbajnokságra készülő tunéziai válogatott kapusát az együttes legutóbbi két felkészülési mérkőzésén egyaránt ápolni kellett. Mindkét eset napnyugta után történt, s amíg állt a játék, a ramadán miatt böjtölő tunéziai játékosok folyadékot és ételt vettek magukhoz.

A portugálok és a törökök elleni felkészülési meccsen Hasszent egyaránt ápolni kellett sérülés miatt, de nem cserélték le. Érdekesség, Hasszen mindkétszer naplemente után feküdt le a gyepre. Mint ismert, ramadán alatt a muszlim játékosok nappal nem esznek, nem isznak és nem élnek nemi életet.

Hasszen ápolását kihasználva a pályán lévő játékosok rögvest folyadékot és ételt vettek magukhoz az oldalvonalnál – mindkét találkozón.

A portugálok 2–1-re vezettek, amikor Hasszen ápolást kért, majd hat perccel később Tunézia 2–2-re mentette a meccset. Néhány nappal később Törökországgal ugyancsak 2–2-t játszott a tunéziai válogatott, ezen a mérkőzésen Hasszen a 49. percben fájlalta karját, gól nélküli állásnál.

A helyi sajtó szerint a tunéziai válogatott tagjai megegyeztek, hogy kapusuk időt nyer a többieknek azzal, hogy sérülést szimulál a ramadán alatt.

Hasszen a Twitteren viccesen azt írta, „fájdalmaim voltak”.

Tunézia június 9-én Spanyolországgal vív még felkészülési meccset. A vb-n június 18-án, Anglia ellen lép először pályára – ám addigra véget ér a ramadán.portugálok és a törökök elleni felkészülési meccsen Hasszent egyaránt ápolni kellett sérülés miatt, de nem cserélték le. Érdekesség, Hasszen mindkétszer naplemente után feküdt le a gyepre. Mint ismert, ramadán alatt a muszlim játékosok nappal nem esznek, nem isznak és nem élnek nemi életet.

Hasszen ápolását kihasználva a pályán lévő játékosok rögvest folyadékot és ételt vettek magukhoz az oldalvonalnál – mindkét találkozón.

A portugálok 2–1-re vezettek, amikor Hasszen ápolást kért, majd hat perccel később Tunézia 2–2-re mentette a meccset. Néhány nappal később Törökországgal ugyancsak 2–2-t játszott a tunéziai válogatott, ezen a mérkőzésen Hasszen a 49. percben fájlalta karját, gól nélküli állásnál.

A helyi sajtó szerint a tunéziai válogatott tagjai megegyeztek, hogy kapusuk időt nyer a többieknek azzal, hogy sérülést szimulál a ramadán alatt.

Hasszen a Twitteren viccesen azt írta, „fájdalmaim voltak”.

Tunézia június 9-én Spanyolországgal vív még felkészülési meccset. A vb-n június 18-án, Anglia ellen lép először pályára – ám addigra véget ér a ramadán.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik