Vb 2018: kihagyja az utolsó két selejtezőt a Man. City játékosa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.03. 09:46
Klubja, a Manchester City kérésére Vincent Kompany kihagyja a belga válogatott utolsó két mérkőzését a jövő évi labdarúgó világbajnokság európai selejtezősorozatában.

Roberto Martínez szövetségi kapitány tagadta, hogy a Premier League listavezetője visszarendelte volna a védőt, mint mondta, a döntés előtt megbeszélést folytatott a Manchester City vezetőivel.

Kompany szerepelt a Bosznia-Hercegovina és Ciprus ellen készülő keretben, de klubja szerint még nem jött rendbe teljesen a Gibraltár elleni vb-selejtezőn összeszedett vádlisérülése, ami miatt augusztus óta nem léphetett pályára.

A belga szövetség egyúttal megerősítette, hogy bokasérülés miatt kérdéses a Manchester United csatára, Romelu Lukaku játéka. Az MRI-vizsgálat nem mutatott ki törést vagy komolyabb zúzódást, de a játékosnak a következő napokban könnyített edzéseket kell végeznie.

A belga csapat – amely a selejtezősorozat H-csoportjának győzteseként már biztosan ott lesz az oroszországi vb-n – szombaton lép pályára a bosnyákok vendégeként és kedden fogadja Ciprust.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik