PL: Kompany nem számított rá, hogy első idényében feljut a Burnleyvel

Vágólapra másolva!
2023.04.08. 11:46
null
Kompany már nagyobb célokat tűz ki (Fotó: AFP)
Vincent Kompany nem számított rá, hogy együttese, a Burnley már az első idényében feljut az angol labdarúgó-bajnokság élvonalába.

A másodosztályban éllovas Burnley péntek este azzal biztosította feljutását, hogy 2–1-re nyert a Middlesbrough vendégeként, így hét fordulóval az idény vége előtt már biztosan az automatikus Premier League-tagságot jelentő első két hely valamelyikén zár. Ezzel egy szezon után kerül vissza az élvonalba.

A játékosként világbajnoki bronzérmes belga Kompany még csak nem is álmodott erről a forgatókönyvről.

„Húsvét van, hét meccsünk van hátra és mi már ünnepelhetünk. Nem számítottunk erre” – fogalmazott a vezetőedző, aki hozzáfűzte: most már nagyobb célokat tűznek ki.

Kompany 2019-ben fejezte be pályafutását az Anderlechtnél, ahol aztán két évig dolgozott vezetőedzőként, mielőtt tavaly júniusban kinevezték a Burnley kispadjára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik