Az amerikai sikerek nyomában: a vb-bronztól a dél-afrikai fináléig

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2009.06.27. 00:49
null
Az amerikai válogatott a spanyolok elleni meccsen
A legyőzhetetlennek hitt Armada elsüllyesztése után a világ csodájára jár az amerikai labdarúgó-válogatottnak. Az ember tényleg nem akarja elhinni: az első két meccsén 1–6-os gólkülönbséget „produkáló” Team USA 5–0-s összeredménnyel abszolválta következő két találkozóját a Dél-Afrikában zajló Konföderációs Kupán – és ott lesz a vasárnapi döntőben!

 

Rögzítsük hamarjában: amerikai csapat a férfiak között másodszor játszhat döntőt FIFA-rendezvényen, ebbe beleszámítanak a korosztályos, a strandfutball-, valamint a teremben rendezett (futsal-) világtornák is. Az „amcsik” eddigi egyetlen finálés szereplése is épp a futsaltornákhoz köthető, az 1992-es, sorban második hivatalos vb-n csatáztak a döntőben, de nem termett babér a számukra, 4–1-es vereséget szenvedtek Brazíliától.

Már 1989-ben, az első futsal-világbajnokságon (az 1969-ben Magyarországról emigráló, egykori ifjúsági válogatott Visnyei Gyulával, alias Juli Veee-vel és a szintén magyar gyökerekkel büszkélkedő Peter Vermessel a soraikban) is ott álltak a dobogón – csak egy fokkal lejjebb.

Hasonló eredményt értek el az első nagypályás világbajnokságon is hat évtizeddel korábban, amikor – az elődöntőbeli kudarc után – nem kellett harcba szállniuk a bronzéremért.

Mindmáig e harmadik hely számít az amerikai labdarúgás legnagyobb sikerének.

A spanyolok fölött aratott 2–0-t összehasonlítandó a lapok egy 1950-ben elért 1–0-s győzelmet elevenítettek fel legtöbbször az utóbbi napokban. De micsoda különbség! Míg a szédületes spanyolverés most döntőbe jutást ért, Anglia nemkülönben világraszóló fölülmúlása semmit. Az Egyesült Államok tudniillik csoportutolsóként búcsúzott a brazíliai vb küzdelmeitől…

A következő negyven évben sehol semmi (a legközelebbi vb-szereplésre egészen 1990-ig kellett várni!), helyesebben a nemzetközi porondot felváltotta a hazai.

Amerika a hetvenes-nyolcvanas években világsztárok sorát (Pelé, Beckenbauer, Carlos Alberto, Chinaglia, Cruyff, Cubillas, Best, Banks, G. Müller, Neeskens stb.) csábította az újvilágba, a soccert azonban nem igazán tudták megszerettetni a közönséggel. A gigantikus stadionok többnyire kongtak az ürességtől, és midőn a nemzetközi szövetség Kolumbia visszalépését követően az USA helyett Mexikónak adta az 1986-os világbajnokság rendezési jogát, a North American Soccer League csődöt jelentett. Működött 1968-tól 1984-ig, 16 évig…

Az „ami késik, nem múlik” maximája 1994-ben igazolódott be, amikor az Egyesült Államok végre-valahára vendégül láthatta a futballvilág elitjét. Itt is volt ráerősítő tényező: a vb rendezési jogának elnyerése maga után vonta az új liga, az azóta is piacképes MLS életre keltését (1993).

A soccer kilencvenes évekbeli térhódításának, fejlődésének újabb lépéseként az évtized végén megalakult a bradentoni IMG Soccer Academy, amelyről olyan tehetségek kerültek ki az első évben, mint Bobby Convey, DaMarcus Beasley, Oguchi Onyewu vagy Landon Donovan, a felnőttválogatott mostani meghatározó emberei.

Később itt futballozott Freddy Adu, Jonathan Spector, Jozy Altidore és Michael Bradley is. Azaz újabb négy fiú a dél-afrikai hősök közül.

Az utóbbi tíz év amerikai dicsőséglistája

ÉV esemény eredmény
1999 Konföderációs Kupa 3. hely
1999 U17-es világbajnokság 4. hely
2000 olimpia 4. hely
2002 világbajnokság negyeddöntő
2002 Arany-kupa 1. hely
2003 Arany-kupa 3. hely
2005 Arany-kupa 1. hely
2007 Arany-kupa 1. hely
2009 Konföderációs Kupa 1. vagy 2. hely
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik