Eb 2024: sikerült a visszavágás, a spanyolok elnapolták a skót kijutást

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.12. 22:55
null
Jesús Navas és Morata hozta össze az első spanyol gólt (Fotó: Getty Images)
A spanyol labdarúgó-válogatott 2–0-ra legyőzte Skóciát a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőinek A-csoportjában. A csoport másik mérkőzésén Norvégia idegenben ütötte ki Ciprust.

 

SPANYOLORSZÁG–SKÓCIA

Lövése sem volt Skóciának az első félidőben: totális spanyol fölény jellemezte a sevillai mérkőzés első 45 percét – Luis De La Fuente együttese 77 százalékos labdabirtoklással rukkolt elő, s kilenc alkalommal is célba vette a százszázalékos mérleggel álló skótok kapuját. Ezzel együtt kevés igazi lehetőség adódott Oyarzabalék előtt: még a második percben jártunk, amikor Ferran Torres nagy helyzetben lőtt a kapu mellé. Az első fél óra után további két alkalommal ment el a gólszerzés mellett a háromszoros Eb-győztes: előbb Mikel Merino lövése jött ki a kapufáról, majd Morata bevetődő gólját érvénytelenítette a játékvezető les miatt. Eközben skót oldalon a szünet előtt megsérült a Liverpoolban légióskodó Andy Robertson, akit Nathan Patterson váltott a védelem bal oldalán – komoly érvágás volt ez a vendégeknek.

A gól nélküli első félidőt követően két újonc beállításával frissített Luis De La Fuente: a Real Madridba nyáron visszatérő Fran García, illetve a Granada üdvöskéje, a Barcelona ellen a hétvégén duplázó Bryan Zaragoza kapta meg első játékperceit a nemzeti együttesben. A második játékrész derekán Carvajal veszélyes helyen szabálytalankodott, a szabadrúgást pedig Scott McTominay (ki más?!) éles szögből zseniálisan tekerte a hosszú felsőbe, Unai Simón kővé dermedve állt a gólvonalon.A holland játékvezető azonban rövid VAR-vizsgálat után a kapus elleni szabálytalanságra hivatkozva elvette a gólt, s magára haragította fél Skóciát...

S ha nem szereztek érvényes gólt a a skótok, szereztek a spanyolok: Jesús Navas beadását Álvaro Morata csukafejessel küldte a hálóba. A hajrában két nagy helyzetet is elpuskáztak a skótok, majd Hickey hibája után egy kapu előtti kavarodásból gurult a vendégkapuba a labda – elsőre úgy tűnt, hogy Porteous vétett öngólt, de végül Oihan Sancetet könyvelték el gólszerzőnek (az Athletic Bilbao játékosa első válogatott mérkőzésén szerzett gólt). A spanyolok így visszavágtak a márciusi 2–0-s vereségért, s míg Skócia így is szinte biztos Eb-résztvevőnek tekinthető, Spanyolország lépéselőnyben van Norvégiával szemben. 2–0

CIPRUS–NORVÉGIA

Nem ütközött számottevő ellenállásba Norvégia Cipruson: az első félidőben Alexander Sörloth szerezte meg a vezetést látványos lövéssel, majd a második játékrész közepén Erling Haaland előbb egy bődületes, félfordulatból megeresztett bombával, majd egy fejessel talált be mindössze hét perc alatt. A hajrában Fredrik Aursnes közeli lövéssel adta meg a kegyelemdöfést a hazaiaknak – tovább élnek a norvégok kijutási reményei. 0–4

MIKAUTADZE MESTERNÉGYESÉVEL GÁLÁZOTT GRÚZIA
A 7. fordulóban pihenő Grúzia Thaifölddel játszott barátságos mérkőzést, és megsemmisítő, 8–0-s vereséget mért a délkelet-ázsiai csapatra. A kaukázusi együttesből főképp Georgesz Mikautadze volt elemében: a nyáron a Bölöni László vezette Metzből az Ajaxba szerződő csatár mesternégyessel emelkedett ki a mezőnyből.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
7. FORDULÓ
A-CSOPORT
Spanyolország–Skócia 2–0
(0–0)
Sevilla. G: Morata (73.), Sancet (86.)
Ciprus–Norvégia 0–4
(0–1)
Larnaca. G: Sörloth (33.), Haaland (65., 72.), Aursnes (81.)

Az A-csoport állása
1. Skócia 6 5 1 12–3 +9 15
2. Spanyolország 5 4 1 18–3 +15 12
3. Norvégia 6 3 1 2 11–8 +3 10
4. Grúzia 5 1 1 3 5–13 –8 4
5. Ciprus 6 6 2–21 –19 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik