Kis svájci Eb-történelem

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.04.20. 21:53
A svájci labdarúgó-válogatott nem dicsekedhet veretes Európa-bajnoki múlttal, hiszen eddig mindössze háromszor gyürkőztek neki a kontinentális versengésnek, legelőször 1996-ban.

Kilencedik nekifutásraKilencedik nekifutásra

Bár az alpesi ország igazi futballnagyhatalom, lévén az UEFA és a FIFA központja is területén fekszik, ráadásul a svájci Sepp Blatter 1998-tól 2014-ig a FIFA nagyhatalmú elnöke volt, az újkori labdarúgósikerek eddig elkerülték a svájci nemzeti csapatot, a Natit. A válogatott első olimpiáján rögtön ezüstérmet szerzett, majd több világbajnokságon is megmutatta magát, ám amikor 1960-ra első alkalommal kiírták az Európai Nemzetek Kupáját, már leszállóágba került a nemzeti csapat.

Az első tornán nem is indultak, a másodikban pedig a hollandok túl nagy selejtezős falatnak bizonyultak. 1972-ben Angliát is megtréfálták kis híján, ám ezután 1992-ig nem volt komoly esélyük a kijutásra – akkor a skótok csak egyetlen pontocskával előzték meg a helvéteket a 2. jelű csoportban.

Legényhármas

Az 1994-es világbajnokságon viszont a roppant tehetséges Ciriaco Sforza-féle generáció vezérletével nyolcaddöntőt játszottak, s ez előrevetítette, hogy az 1996-os Eb-t már nem késik le. Meg is előzték selejtezőcsoportjukban Arthur Jorge mester legényei a törököket, a svédeket és a magyarokat is, majd Angliában a Pascolo – Geiger (Koller, 67.), Vega, Henchoz, Jeanneret – Bonvin (Chapuisat, 66.), Sforza, Vogel, Quentin – Grassi, Türkyilmaz összeállításban 1–1-et játszottak a házigazdákkal a nyitómérkőzésen. Igaz, ezután két sima vereséget szenvedtek, majd a következő Eb selejtezőit el is bukták – bár mindössze egyetlen ponttal maradtak le a csoportelső olaszok és a dánok mögött. S ha a Svájc–Dánia mérkőzésen nem egalizál a 88. percben az északiak részéről Ole Tobiasen, akkor ki érdemelték volna a tornára szóló repülőjegyeket!

Jöjjenek a fiatalok!

A 2004-es kontinenstornára viszonylag könnyedén kijutottak Köbi Kuhnék, ám a rutinos (Jörg Stiel, Murat Yakin, Stephane Henchoz, Stephane Chapuisat) és a lendületes (Alexander Frei, Johan Vonlanthen, Daniel Gygax) játékosok elegye csak egyetlen pontra volt elegendő. A 2006-os világbajnokságon Kuhn a fiatalok mellett tette le a garast, és a Zuberbühler – Ph. Degen, Djourou, P. Müller, Magnin –Wicky, Vogel, Cabanas, H. Yakin, Barnetta – A. Frei-féle gárda végül kapott gól nélkül, és csak tizenegyespárbaj után esett ki a nyolcaddöntőben. A csapat magja együtt maradt, így sokat vártak tőlük a félig hazai rendezésű tornán, ahol a csehek és a törökök ellen is jobban futballoztak ellenfelüknél, csak éppen mindkétszer vereséget szenvedtek, majd némi vigaszként a korábban is eredményes Hakan Yakin duplájával megverték a tartalékos portugálokat.

Kis szünet után

A 2012-es versenyen nem lehettek ott, mert csoportjukban az angolok és a montenegróiak is megelőzték őket, a legújabb tornát azonban már nem mulasztják el.

A 2008-as csapatból Stephan Lichtsteiner, Johan Djourou, Gökhan Inler, Philippe Senderos, Gelson Fernandes és Valon Behrami is pályára léphet a 2016-os kontinenstornán.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik