Rosberg: Biztos voltam benne, hogy Lewis rosszul döntött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.05. 19:09
null
Lewis Hamilton tízezrekkel ünnepelt együtt Silverstone-ban (Fotók: Action Images)
Lewis Hamilton életében először döntött jól esőgumi használatáról a Brit Nagydíj hajrájában, amikor jó ütemben ment a bokszba vizes pályára való gumikért, és ennek köszönhetően visszaverte Nico Rosberg támadását. A német azt hitte, Hamilton túl korán vált, és a zsebében a verseny, de tévedett. A Ferrarinál megdicsérték a kiváló ütemben kereket cserélő Sebastian Vettelt, nem úgy a csupán nyolcadik helyen célba érő Kimi Räikkönent.

Lewis Hamilton idei ötödik győzelmét aratta vasárnap, Silverstone-ban 140 ezer honfitársa előtt szerezte meg az első helyet. Pedig elrontotta a rajtját, amikor pedig esni kezdett az eső, Nico Rosberg nagyon gyorsan felzárkózott rá. A kulcs az volt, hogy éppen abban a pillanatban ment a bokszba esőgumikért, amikor az addig szemerkélő eső intenzívebbé vált.

„Nagyon nehéz verseny volt, az elején nehéz volt a Williamsek ellen, nem tudtam őket támadni, így inkább közel maradtam hozzájuk, és sikerült a gyors kivezető körrel az élre kerülni. Aztán amikor megjött az eső, a gumik hirtelen lehűltek. Azért nehéz az élen haladva menni, mert elsőként érsz oda a pálya esős szakaszára, és óvatosabb vagy, mint akik mögötted jönnek – mondta Hamilton. – Talán az egész karrieremben először hoztam jó döntést az esőgumikról. Láttam, hogy jön az eső, és eddig sohasem voltam képes ennyire ráérezni arra, mikor kell kiállni a bokszba."

A sokáig a negyedik helyen haladó Nico Rosberg az enyhe esőben gyorsabb volt Hamiltonnál, gyorsan felzárkózott csapattárására, de a győzelem lehetőségét elveszítette azzal, hogy egy körrel tovább a pályán maradt, és slick gumikon kellett egy kört teljesítenie a már nagyon vizes aszfalton.

„Örülök, hogy eleredt az eső, nem tudom, hogy megszereztem volna-e a második helyet száraz időben. A vizes pályán gyorsan megelőztem a két Williamset és feljöttem Lewisra – mondta Rosberg. – Amikor láttam, hogy a bokszba hajt, nagyon örültem, mert biztos voltam benne, hogy rosszul döntött. A pálya még pont jó volt akkor, de mint kiderült, ő döntött jól. Így is, úgy is kint kellett maradnom, mert ez volt az egyetlen esélyem a győzelemre. Ha Lewis után a depóba hajtok, és megvárom a kerékcseréjét, azzal feladtam volna a versenyt. Így alakult."

A verseny előtt Räikkönen és Vettel együtt nevetett, a leintés után csak a németnek volt oka rá
A verseny előtt Räikkönen és Vettel együtt nevetett, a leintés után csak a németnek volt oka rá

Hamiltonhoz hasonlóan Sebastian Vettel is a 43. kör végén állt ki intermediate abroncsokért a bokszba, és ennek köszönhetően mindkét Williams-pilótát átugorva feljött a harmadik helyre. Az első körökben a kilencedik helyre visszacsúszó német elismerte, hogy az esővel szerencséje volt, de azt nem ismerte el, hogy ajándékként hullott az ölébe a harmadik hely.

„Milyen ajándék? Nem a Mikulástól kaptam a harmadik helyet, nem állt ott és integetett, hogy menjek a bokszba, nem is jelentkezett be a rádión, hogy elárulja, melyik körben kell kiállnom – mondta Vettel. – Mi döntöttünk így, és elég kevesen találták el a megfelelő kört. Ez a mi sikerünk egyik fontos összetevője volt. Tény, hogy az eső nélkül nem értünk volna oda a dobogóra, de elég türelmesek voltunk ahhoz, hogy kivárjuk az esőt, és jó döntést hozzunk."

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke kiemelte, nem volt véletlen, hogy bár Vettel az eső érkezése előtt még Kimi Räikkönen mögött volt, a végén harmadik lett, csapattársa pedig csak nyolcadik.

„A pilótának kell eldöntenie, hogy mikor jön ki esőgumikért. Kimi hamar kijött, és nyolcadik lett, Sebastian várt a megfelelő pillanatra, és dobogóra állt. Óriási versenyző" – dicsérte Arrivabene Vettelt. Räikkönen, akinek itt kellett volna bizonyítania 2016-os szerződéshosszabbítása érdekében, a rossz ellenpélda volt főnökénél...

Kilenc versenyből hatodszor állt dobogóra a Hamilton, Rosberg, Vettel hármas, eddig összesen hatan pezsgőzhettek az idén – az első kilenc futamon 2007 óta nem álltak ilyen kevesen a dobogón.

Vettel ismét megmutatta, miért a legjobbak egyike – az idén hatodszor lett doboogós
Vettel ismét megmutatta, miért a legjobbak egyike – az idén hatodszor lett doboogós

Vettel elmondta, összességében nem volt jó hétvégéje a Ferrarinak, az első kerékcsere után ugyanis hiába került a Williams párosa és Rosberg mögé, száraz pályán nem tudta tartani a tempóját.

Ezt emelte ki Rob Smedley, a Williams vezető versenymérnöke is, aki szerint nem szabad szomorkodnia csapatának, mert az, hogy száraz pályán az időmérőn és versenykörülmények között is gyorsabb volt a Ferrarinál, hatalmas előrelépésnek számít.

A negyedik helyen célba érő Felipe Massa az első kerékcseréjéig vezetett a versenyben, s bár sokáig támadta őt Valtteri Bottas, a brazil nem aggódott amiatt, hogy csapattársa megelőzi.

„Persze, hogy támadott, hiszen használhatta a DRS-t. Összességében azonban gyorsabb voltam nála – mondta Massa. – Csodálatos volt a rajt, de a végén az eső mindent tönkretett. Nem az erősségünk ilyen időben körözni, ráadásul a második kerékcserém rémesen sikerült, meg kellett tisztítani a hátsó légterelőt. Egy körrel később álltunk ki, mint ideális lett volna, ezeken ment el a dobogós hely. Bosszantó eredmény egy ilyen jó verseny végén."

Valtteri Bottas felemás érzésekkel távozik Silverstone-ból. A Williams eleinte nem engedte, hogy támadja Massát, majd azzal a femtétellel engedte, hogy tiszta lesz a verseny. Végül Bottas nem tudta megelőzni Massát.

„Egyrészt borzasztóan bosszantó verseny volt, másfelől nagyon jó – mondta Bottas. – Csodálatosan rajtoltunk, magunk mögött tartottuk a két Mercedest, majd az egyiket még a kerékcserék után is. Aztán jött az eső, a vizes pályán az intermediate gumikon nagyon szenvedtem. Végül megengedte a csapat, hogy támadjam Felipét, de nem tudtam megelőzni. Meg kell vizsgálnunk, milyen lehetőségeink lettek volna még. Vigyáznom is kellett, nehogy elhibázzam az egyik próbálkozást, mert Lewis, majd Nico ott jött mögöttünk."

A tizedik helyen célba érve megszerezte idei első pontját Fernando Alonso, aki az első körben tömegkarambolba keveredett, s ki is kellett állnia a bokszba, miután nekilökték Jenson Buttonnak.

„Hihetetlen volt a rajt. A két Lotus a hármas kanyarban túlságosan agresszív volt, aminek az lett a vége, hogy megpördültem, és Jensonnak mentem. Kellett volna némi józanság – mondta Alonso. – A pontszerzés? Nem vagyok túlságosan izgatott, de tudom, hogy ez feldobja kicsit a csapatot. Dolgozunk tovább, ez egy hosszú távú projekt, nem egyik napról a másikra leszünk világverőek."

Ami az első körben történt tömegkarambolt illeti, senkit sem büntettek meg miatta a Brit Nagydíj sportfelügyelői.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Danyiil Kvjat (6.): – Élvezetes verseny volt, izgalmas volt az eső miatt. Az autót jó volt vezetni, meg kell tartanunk ezt az irányt.
Nico Hülkenberg (7.): – Talán ez volt a legjobb rajtom az F1-ben. magam mögött tartottam a két Ferrarit, de a kerékcserénél semmit sem tehettem, túl gyorsak voltak. A hetedik helyezés nagyszerű eredmény.
Kimi Räikkönen (8.): – Úgy döntöttem, hogy kijövök az intermediate gumikért, de túl száraz volt a pálya, és három kör után elkoptak. Az eső viszont csak öt-hat körrel később eredt el igazán, a kopott gumik miatt újra ki kellett jönnöm. Jó döntés volt, csak túl korán hoztam meg.
Sergio Pérez (9.): – Szép, hogy mindkét autóval pontokat szereztünk, de talán még jobbak is lehettünk volna, ha az esőben határozottabban döntünk a kerékcseréről. Túl sokáig vártunk.
Marcus Ericsson (11.): – A zsebünkben volt a pontszerzés, borzasztó lecsúszni róla. Nehéz volt megjósolni, mikor érkezik meg az eső, én túl korán megkaptam az esőgumikat, így még egy kiállásra szükségem volt.
Roberto Merhi (12.): – A verseny előtt úgy éreztem, ez nem az én hétvégém, de nagyon boldog vagyok, hogy a csapatom hazai versenyén a 12. helyen értem célba. Javítottunk az autón, tisztán érezhető az előrelépés.
Will Stevens (13.): – A verseny elején még nem volt gond, de a hajrában 15 kört mentem intermediate gumikon, teljesen elkoptak, ezért csúsztam meg a végén, és mentem a falnak. Különleges hétvége volt, igyekszem a jóra emlékezni belőle
Carlos Sainz Jr. (feladta): – Jól álltunk, de aztán rosszul végződött. A rajt után nem volt jó a kocsi, de a kerékcsere után javult. Kényelmesen mentem a kilencedik helyen, még az esőben is, de egyszer csak leállt az autó.
Daniel Ricciardo (feladta): – Bizakodtam a héten, de csalódtam. A motor elvesztette az erejét, hiába próbálkoztunk az elektronikus rendszer újraindításával, nem lett jobb. Nem sikerültek jól a legutóbbi versenyek, de Magyarországon talán jobbak leszünk.
Max Verstappen (feladta): – Kipörögtek a kerekeim a rajtnál, visszaestem, szerencsére a karambol előttem történt, ki tudtam kerülni. Az újraindulás után a kettes kanyarban k9itört a kocsi hátulja, és kicsúsztam.
Pastor Maldonado (feladta): – Nagyon sűrű volt a tolakodás a tizedik helyért, meglepett, hogy Romain nekem jött, de őt Ricciardo lökte meg. Ez benne van. Azt hittem, csak defektem van, visszamentem a bokszba, ahol kiderült, hogy nem folytathatom.
Romain Grosjean (feladta): – Nagyon sokan értünk egyszerre a hármas kanyarba, Ricciardo nekem jött, nekilökött az egyik Saubernek, letört az első légterelőm, majd Pastornak csúsztam. Ennyi volt a verseny, nagyon sajnálom a csapatot, több járt volna a kollégáinknak a hazai versenyünkön.
Jenson Button (feladta): – A hármas kanyarban volt egy kisebb baleset, Fernando megpördült, és nekem jött. A motorom a becsapódástól kikapcsolt, nem tudtam folytatni a versenyt. Ha a mezőny végén indul az ember, erre nagy az esély. Az lep meg, hogy nem történik sűrűbben.
Felipe Nasr (nem indult): – A rajtrácsra menet hatosban ragadt az autó. Visszajutottam a bokszba, ahol a csapat megállapította, hogy nem lehet megjavítani. Kár érte, a sok kiesés miatt pontot szerezhettem volna.

BRIT NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (52 KÖR, 306.198 KM)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:31:27.729
2. Nico Rosberg német Mercedes 10.956 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 25.443 mp h.
4. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 36.839 mp h.
5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:03.194 p h.
6. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:03.955 p h.
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:18.744 p h.
8. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1 kör h.
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
10. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1 kör h.
11. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
12. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 3 kör h.
13. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 3 kör h.
FELADTA
megtett körök
Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 31
Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 21
Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 3
Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1
Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 0
Jenson Button brit McLaren-Honda 0
NEM INDULT
Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 5 9 9 194
2. Nico Rosberg 3 9 9 177
3. Sebastian Vettel 1 6 9 135
4. Valtteri Bottas 1 7 77
5. Kimi Räikkönen 1 7 76
6. Felipe Massa 1 8 74
7. Daniel Ricciardo 7 36
8. Danyiil Kvjat 6 27
9. Nico Hülkenberg 4 24
10. Romain Grosjean 4 17
11. Felipe Nasr 3 16
12. Sergio Pérez 5 15
13. Pastor Maldonado 2 12
14. Max Verstappen 2 10
15. Carlos Sainz Jr. 4 9
16. Marcus Ericsson 2 5
17. Jenson Button 1 4
18. Fernando Alonso 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 371
2. Ferrari 211
3. Williams-Mercedes 151
4. Red Bull-Renault 63
5. Force India-Mercedes 39
6. Lotus-Mercedes 29
7. Sauber-Ferrari 21
8. Toro Rosso-Renault 19
9. McLaren-Honda 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik