Izgalom, fordulatok, a végén mégis dupla Mercedes-siker

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.05. 13:36
null
Lewis Hamilton idei ötödik győzelmét aratta, az elsőt Európában (Fotó: AFP)
A Mercedesszel versenyző Lewis Hamilton nyerte meg a Formula–1-es Brit Nagydíjat. Az angol pilóta 2008 és 2014 után harmadszor győzött a hazai viadalán, előnye 17 pontra nőtt a második helyen végző csapattársa, a német Nico Rosberg előtt összetettben. A harmadik helyre az esős időszakot jól kihasználó ferraris Sebastian Vettel futott be, megelőzve a sokáig nagyszerűen álló két Williams-pilótát.

 

Lewis Hamilton nem rajtolt jól Silverstone-ban, bár Nico Rosberget maga mögött tartotta, a két Williams-Mercedes elment mellette. Valtteri Bottast hamar visszaelőzte, ám a biztonsági autós időszak után a finn megint elé került.

A kerékcserékig a két fehér autó mögött haladt, de aztán elsőként hajtotta végre bokszkiállását a vezető négyesből, és gyors kivezető körének köszönhetően az élre is állt a többiek váltását követően. Mivel a sokáig, még a kerékcserék után is a negyedik helyen haladó Nico Rosberg a szemerkélő esőben a két Williamst maga mögé utasítva nagyon gyorsan felzárkózott csapattárásra.

Hamilton talán ijedtségében is állt ki a bokszba intermediate gumikért, de a döntése nagyon jónak bizonyult, mert az eső abban a pillanatban rákezdett, és helyzeti előnybe került az angol, Rosbergnek ugyanis még egy kört meg kellett tennie a pályán – a német tíz másodperces hátrányba került.

A győzelem Hamiltoné lett, aki ennek köszönhetően 17 pontos előnnyel érkezik a július 26-i Magyar Nagydíjra.

A Williams az elején az első két helyen állt, de ahogy a csapattól megszokhattuk az elmúlt két évben, az eső visszavetette, és végül a dobogóról is lemaradt. Sebastian Vettel ugyanis Hamiltonnal azonos körben állt ki új gumikért, ezzel a két fehér autó elé került a Ferrarival. Pedig rémesen indult a versenye, a 6. helyről rajtolva a start után visszaesett a kilencedik helyre...

A kiválóan rajtoló Felipe Massának és a csapattársát a viadal első szakaszában többször támadó Valtteri Bottasnak be kellett érnie a 4. és az 5. hellyel.

Danyiil Kvjat lett a hatodik, a Force India az Osztrák Nagydíjhoz hasonlóan mindkét autójával pontot szerzett.

Kimi Räikkönen sokáig Vettel előtt haladt, ám amikor szemerkélni kezdett az eső, csapattársa megelőzte. A finn túl korán a bokszba ment intermediate gumikért, amikor átmenetileg elállt az eső, végleg elveszítette esélyét a jó eredményre, s mire újra eleredt, megint a bokszba kellett hajtania, mert a száraz pályán teljesen elkoptak a barázdált abroncsai.

Fernando Alonso megszerezte első pontját 2015-ben, ami az esőben mutatott rutinja mellett annak is betudható, hogy Felipe Nasr Sauberje a rajtrácsra vezető körben elromlott, valamint hogy az első körben kiesett a két Lotus és Jenson Button is.

Folytatás július 26-án a 30. Magyar Nagydíjon.

BRIT NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (52 KÖR, 306.198 KM)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:31:27.729
2.Nico RosbergnémetMercedes10.956 mp h.
3.Sebastian VettelnémetFerrari25.443 mp h.
4.Felipe MassabrazilWilliams-Mercedes36.839 mp h.
5.Valtteri BottasfinnWilliams-Mercedes1:03.194 p h.
6.Danyiil KvjatoroszRed Bull-Renault1:03.955 p h.
7.Nico HülkenbergnémetForce India-Mercedes1:18.744 p h.
8.Kimi RäikkönenfinnFerrari1 kör h.
9.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes1 kör h.
10.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Honda1 kör h.
11.Marcus EricssonsvédSauber-Ferrari1 kör h.
12.Roberto MerhispanyolMarussia-Ferrari3 kör h.
13.Will StevensbritMarussia-Ferrari3 kör h.
FELADTA
megtett körök
Carlos Sainz Jr.spanyolToro Rosso-Renault31
Daniel RicciardoausztrálRed Bull-Renault21
Max VerstappenhollandToro Rosso-Renault 3
Pastor MaldonadovenezuelaiLotus-Mercedes 1
Romain GrosjeanfranciaLotus-Mercedes 0
Jenson ButtonbritMcLaren-Honda 0
NEM INDULT
Felipe NasrbrazilSauber-Ferrari
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1. Lewis Hamilton599194
2. Nico Rosberg399177
3. Sebastian Vettel169135
4. Valtteri Bottas1777
5. Kimi Räikkönen1776
6. Felipe Massa1874
7. Daniel Ricciardo736
8. Danyiil Kvjat627
9. Nico Hülkenberg424
10. Romain Grosjean417
11. Felipe Nasr316
12. Sergio Pérez515
13. Pastor Maldonado212
14. Max Verstappen210
15. Carlos Sainz Jr.49
16. Marcus Ericsson25
17. Jenson Button14
18. Fernando Alonso11
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes371
2. Ferrari211
3. Williams-Mercedes151
4. Red Bull-Renault63
5. Force India-Mercedes39
6. Lotus-Mercedes29
7. Sauber-Ferrari21
8. Toro Rosso-Renault19
9. McLaren-Honda5

A FUTAM (52 KÖR, 306.198 KM)

Lewis Hamilton megnyerte a Brit Nagydíjat Nico Rosberg és Sebastian Vettel előtt.

52. kör Már sok helyen süt a nap. Alonso hat másodperccel lassabb, mint Hamilton, de legalább megszerzi idei első pontját.

50. kör Az eső továbbra is esik, de vannak száraz pontjai is a pályának. Az intermediate gumik ideálisak ezekhez a körülményekhez.

47. kör Alonso 22 másodperccel előzi meg Ericssont, a 10. helyen halad, pontot szerezhet. Räikkönen újabb készlet intermediate gumit kapott, de maradt a 8. helyen Pérez előtt.

46. kör Hamilton 9 másodperccel vezet Rosberg előtt, Vettel 15-re van Rosbergtől, és 3.5-tel Massa előtt.

45. kör Hamilton, Roisbverg, Vettel, Massa, Bottas az első öt sorrendje. Mögöttük Kvjat, Hülkenberg, Räikkönen, Pérez, Alonso, Ericsson, Merhi és Stevens következik.

A Williams a jó rajt után a dobogóról is lemaradt
A Williams a jó rajt után a dobogóról is lemaradt

44. kör Már nagyon esik, káosz van a pályán. Rosberg padlógázzal nyomja a slickeken. Hamilton simán megelőzte Massát. Rosberg a bokszban.

43. kör Rosberg utolérte Hamiltont. A német nagyon gyors a nyirkos pályán. Hamilton a bokszba állt intermediate gumikért, akárcsak Vettel.

42. kör Rosberg egyre közelebb kerül Hamiltonhoz, Pérez könnyedén megelőzte az intermediate-gumikon sebezhető Räikkönent.

41. kör Rosberg megelőzte Massát. Hamilton, Rosberg, Massa, Bottas, Vettel, Kvjat, Hülkenberg, Räikkönen, Pérez, Ericsson, Alonso, Stevens, Merhi a sorrend.

40. kör Rosberg már Massát támadja.

39. kör Rosberg a vizes szakaszon jobb kigyorsítással megelőzte Bottast, már a harmadik. Vettel öt másodperccel gyorsabb, mint az előtte haladó négyes.

38. kör Most viszont már esik, az autók csúszkálnak. Vettel megelőzte Räikkönent, aki a bokszba hajtott intermediate gumikért.

37. kör Hamilton 7.3 másodpercre növelte az előnyét Massával szemben. Az éllovas szerint elállt az eső.

36. kör „Nagyon enyhe még az eső” – mondta Kvjat.

35. kör A paddockban már szemerkél az eső. Újra szabad a pálya, vége a virtuális biztonsági autós időszaknak. A lelátókon kinyíltak az esernyők.

33. kör Sainz autóját eltávolítják a pálya mellől, virtuális biztonsági autós időszak van érvényben. Mindenki lassú, de nem áll össze egy sorba a mezőny.

32. kör „Nico, mindent adj bele!” – üzente a mérnök a rádión. Öt perc múlva esni fog – írták ki a FOM közvetítésében. Már nem süt a nap. Sainz kiesett, Ericsson pontszerző helyen, Alonso a 11., Stevens a 12.

31. kör Most belehúztak a Ferrarik, az eső ugyanis heves lesz, biztosan kereket kell cserélni, nincs értelme spórolni. Räikkönen 13 másodpercre van Rosbergtől.

30. kör A Ferrarik lassabbak, mint az előttük haladó Massa, Bottas, Rosberg hármas, talán kímélik a gumijaikat, mert korábban cseréltek kereket.

29. kör A Mercedes szerint 15 percen belül esni fog. Bottas lemaradt Massáról, Rosberg ellen kell védekeznie.

28. kör Az élen álló Hamilton megdöntötte Jackie Stewart 1970-ben felállított F1-es rekordját azzal, hogy zsinórban 18 versenyen vezetett legalább egy körön át.

27. kör Csapatonként eltérőek a rádióüzenetek, 20 és 30 perc között van, ki mikorra várja az eső érkezését.

26. kör Hamilton, Massa, Bottas, Rosberg, Räikkönen, Vettel, Kvjat, Hülkenberg, Sainz, Pérez az első tíz sorrendje. Mögöttük Ericsson, Alonso, Stevens és Merhi van még versenyben.

25. kör Már figyelmeztetik a pilótákat arra, hogy jön az eső. Ide tart Oxford felől.

23. kör Hamilton már 3.5 másodperces előnyt szerzett, Massa, Bottas és Rosberg tovább vonatozik egymás mögött. Most úgy néz ki, csak az a kérdés, hogy Rosberg hány pozíciót hoz vissza? Kármentés a némettől.

21. kör Bottas érkezik a bokszba az élről. Az ő kerékcseréje jobban sikerült, mint Massáé, végül a brazil és Rosberg közé jött vissza.

Ez a futam a Williams és a Mercedes csatáját hozza – üdítő!
Ez a futam a Williams és a Mercedes csatáját hozza – üdítő!

20. kör A pályától 40 kilométerre lévő Oxfordban esik az eső. Massa és Rosberg a depóban. A brazil a lassú kerékcserékje ellenére előrébb maradt, mindketten Hamilton mögött jöttek vissza a pályára.

19. kör No nem, Hamilton a bokszban, megpróbál a két Williams elé vágni.Az angol Pérez elé jött vissza, elfékezte magát a mexikói mellett.

17. kör Bottas közel van Massához, a két Mercedes páholyból nézi. Talán arra játszik Hamilton és Rosberg, hogy miután kiállnak előlük a Williamsek, a tiszta pályán annyira felgyorsulnak, hogy visszajönnek az első két helyre a saját kerékcseréjüket követően?

15. kör A két Ferrari a leggyorsabb a pályán az új kemény gumikon.

14. kör Vettel is a bokszban. A Mercedesnél eljátszották, hogy kerékcsere lesz, de miután Hamilton és Rosberg is továbbment, visszabandukoltak a szerelők a garázsba a gumikkal.

13. kör Räikkönen a bokszba hajtott új gumikért, megpróbál a Hülkenberg elé vágni. 3.1 másodperces volt a kerékcseréje. Végigmegy innen a kemény gumikon?

12. kör Az élen haladó négyestől hét másodperccel lemaradva van egy másik négyes, Hülkenberg, Räikkönen, Kvjat és Vettel ugyanígy vonatozik.

11. kör Bottas túl közel van Massához, hiába mondják neki, hogy ne versenyezzen, a gázt az egyenesben nem veheti el. A mérnöke azt mondta, csak akkor előzzön, ha biztos benne, hogy tiszta lesz.

10. kör Szóltak a két Williamnek, hogy ne csatázzanak, próbáljanak meg a Mercedesek előtt maradni. Vettel visszaelőzte Pérezt.

9. kör Nagyon szoros az eleje, a legelöl haladó Massa tűnik a leglassabbnak, és most a hátulról érkező Rosberg a leggyorsabb. 2.2 másodpercen belül van a négy pilóta.

8. kör A Hamilton elől menekülő Bottas gyorsabb Massánál, támadási helyzetbe került.

7. kör Hamilton kezd visszajönni Bottasra, miközben Räikkönen amiatt panaszkodik, hogy nem tudja hűteni a fékjeit, mert túl közel van Hülkenberghez. Lemaradni nem tud, mert ott van mögötte Kvjat.

6. kör Massa, Bottas, Hamilton, Rosberg, Hülkenberg, Räikkönen, Kvjat, Pérez, Vettel, Sainz az első tíz.

5. kör Massa és Bottas gyorsabb Hamiltonnál és Rosbergnél, egy-egy másodperces távolság alakult ki az első négyben. Hülkenberg lemaradt, őt közelről üldözi Räikkönen és Kvjat.

4. kör Vettel Kvjatot támadta a Copse-ban, de megingott, amit kihasznált Pérez, és megelőzte a Ferrarit.

3. kör Újraindult a verseny, Hamilton Massát támadta, de lesodródott az útról, és így Bottas vissza tudta előzni, a két Williams az első két helyen.

Verstappen a kavicságyba csúszott.

2. kör Massa, Hamilton, Bottas, Rosberg, Hülkenberg, Räikkönen, Kvjat, Vettel, Pérez, Sainz az első tíz sorrendje. Mögöttük Ericsson, Ricciardo, Verstappen, Stevens, Merhi, Alonso a sorrend. A spanyolt meglökték, oldalról nekiment Buttonnak, de megúszta orrkúpcserével.

1. kör Maldonado, Grosjean és Button is feladta. A két Lotus és a két McLaren is egymással koccant, beküldték a biztonsági autót.

Rajt Massa kilőtt a két Mercedes között a rajtnál, s Bottas is elment Hamilton és Rosberg mellett. A z angol azonban a pálya középső szakaszán vissza tudta előzni a finnt, és legalább a második helyet visszaszerezte.

Hülkenberg is remekül rajtolt, mindkét Ferrarit megelőzte, s Kvjat is elment a vörös autók mellett.

Lewis Hamilton 2008-ban és 2014-ben megnyerte a Brit Nagydíjat, s ezekben az években világbajnok is lett (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton 2008-ban és 2014-ben megnyerte a Brit Nagydíjat, s ezekben az években világbajnok is lett (Fotó: AFP)

14.02 Hamilton újra az első négy versenyen használt, új kuplungot használja, amellyel elégedett volt. A csapat Barcelonában visszatért a tavalyihoz, mert úgy ítélte meg, hogy kiegyensúlyozottabb, de az angol sokat panaszkodott rá. Megőrzi-e az angol az első helyét?

ELŐZMÉNYEK

13.59 Nasr autóját letakarták a garázsban, senki sem nyúl hozzá, hiába indult be a motorja, a rajtot nem vállalta a Sauber.

13.58 Csak Verstappen rajtol kemény keverékű gumikon, mindenki más a közepesen keményen kezdi meg az 52 körös futamot.

13.56 A levegő csak 16 fokos, de az aszfalt 32. Ez tízzel alacsonyabb, mint az időmérő végén, de folyamatosan emelkedik.

13.53 John Newman zenész és Lindsey Vonn síző is a silverstone-i paddock vendége.

Lindsey Vonn a Red Bull vendége
Lindsey Vonn a Red Bull vendége

13.49 Úgy tűnik, működik Nasr Sauberje.

RAJTSORREND
1.Lewis HamiltonMercedes
2.Nico RosbergMercedes
3.Felipe MassaWilliams-Mercedes
4.Valtteri BottasWilliams-Mercedes
5.Kimi RäikkönenFerrari
6.Sebastian VettelFerrari
7.Danyiil KvjatRed Bull-Renault
8.Carlos Sainz Jr.Toro Rosso-Renault
9.Nico HülkenbergForce India-Mercedes
10.Daniel RicciardoRed Bull-Renault
11.Sergio PérezForce India-Mercedes
12.Romain GrosjeanLotus-Mercedes
13.Max VerstappenToro Rosso-Renault
14.Pastor MaldonadoLotus-Mercedes
15.Marcus EricssonSauber-Ferrari
16.Felipe NasrSauber-Ferrari
17.Fernando AlonsoMcLaren-Honda
18.Jenson ButtonMcLaren-Honda
19.Will StevensMarussia-Ferrari
20.Roberto MerhiMarussia-Ferrari

13.48 A délelőtti betétversenyek alatt felhős volt az idő, de egyre inkább tisztul az ég. Esni biztosan nem fok, az aszfalt egyre melegebb.

13.47 Nasr Sauberjét a bokszba vontatják, a brazil, ha szerencséje van, a depóból rajtolva nekivághat a versenynek. Ehhez meg kell javítani az autóját.

13.45 A pilóták felálltak a rajtrács elejére a brit himnuszhoz. Az autók között sétálgat a Spice Girls, mínusz Victoria Beckham.

13.41 A mezőnyből eddig öten nyertek Silverstone-ban. Hamilton és Alonso kétszer, Rosberg, Räikkönen és Vettel egyszer nyert Brit Nagydíjat.

13.40 A nap pletykája, hogy az öt százalékban a Daimler tulajdonában lévő Aston Martin visszatérne az F1-be. No nem gyári csapatként, mint 1959-ben és 1960-ban, hanem a nevét adná a Mercedes valamelyik partnerének motorjához. A Force India esélyes, de az sem kizárható, hogy megegyeznek a Red Bull-lal – utóbbi azonban csak akkor jöhet össze, ha egy másik csapattól megválik a német gyártó. Itt segíthet a Renault azzal, hogy felvásárolja a Lotust.

13.38 A pilóták már igyekeznek a rajtrácsra, de nem mindenki jut el odáig, Felipe Nasr Sauber-Ferrarija ugyanis leállt a 15-ös (Stowe) kanyarban. A motor leállt, úgy tűnik, a brazil nem tud elrajtolni.

13.36 Köszöntjük olvasóinkat a Brit Nagydíjat élőben végigkövető cikkünkben! A silverstone-i pálya mellett 140 ezer autósport fanatikus várja, hogy elrajtoljon az idény kilencedik futama. Az első sorból rajtoló két Mercedes-pilóta között csak tíz pont távolság a pontversenyben, talán ezen a délutánon a pályán is összecsapnak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik