Vettel: Sennáéknak nem kellett hallgatniuk ezt a sok sz.rt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.03. 18:04
null
„Igyekszem önmagam lenni, számomra ez a legjobb kikapcsolódás” (Fotó: Action Images)
A Mercedes-istálló pilótái annak ellenére nem voltak elégedettek a Brit Nagydíj első edzésnapjával, hogy szokás szerint ők autózták a legjobb köridőket. Sebastian Vettelt még Bernie Ecclestone monacói kritikájáról kérdezték, és a német meg is mondta a magáét.

Lewis Hamilton ugyan a második tréningen csak negyedik lett, az elsőn elért eredménye jobb volt, mint a két Ferrari napi legjobbja.

„Remélem, nagyon sokat tudunk javítani az autón szombatra – kezdte Hamilton, aki a második edzésen rengeteget szenvedett az autójával. – Ha nem sikerül előrelépnünk, nagy bajban leszünk. Nem ez volt a legjobb napunk, főleg a teli tankos menet aggasztó. Van mit csinálni a kocsival, az egyensúlyát nem sikerült eltalálni"

66. BRIT NAGYDÍJ, SILVERSTONE
PÉNTEK (Július 3.)
1. szabadedzés: Váltócsere edzés közben? Nem gond! Rosberg az élen
2. szabadedzés: A második angliai edzés is Rosbergé, mögötte a Ferrarik
SZOMBAT (Július 4.)
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP (Július 5.)
14.00: a verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja

Nico Rosberg mindkét edzést az élen zárta, s megkönnyebbülhetett, hogy a csapat csak megrovást kapott az első edzésen elkövetett szabálytalanságáért. A lerobbanó Mercedest a bokszba szállítás közben letakarták, ami tilos, de túl szigorú döntés lett volna ezért a pilótát megbüntetni.

Rosbergnek az autójával is akadt problémája.

„Nem mondanám, hogy elégedett vagyok, túlságosan bizonytalan még az autó. Nehéz a pálya, sokkal melegebb volt az aszfalt annál, mint amire vasárnap számítunk. Vigyázni kell, nehogy emiatt tévútra fussunk a beállításokkal, hiszen ami jó volt pénteken, az rossz lehet vasárnap. Okosnak kell lenni, ami nehéz ilyenkor, hiszen azt sem mondanám, hogy értelmetlen volt a körözés" – mondta Rosberg.

Sebastian Vettelt a Brit Nagydíj előtt még egy korábbi „sérelméről" faggatták, Bernie Ecclestone a Monacói Nagydíj előtt beszélt arról, hogy amíg Lewis Hamilton mindent megtesz azért, hogy népszerűbbé tegye a Formula–1-et, a négyszeres világbajnok piaci értéke alacsony, mert nem mutatkozik vörös szőnyeges eseményeken.

„Nagyon unalmas az életem – mondta Vettel ironikusan a Daily Mailnek. – Ha nem versenyzem, ugyanolyan férfi vagyok, mint mások. Mit csinál az átlagember? Élvezi az időjárást. Tesz-vesz a ház körül, barkácsol, ami jön. Igyekszem önmagam lenni, számomra ez a legjobb kikapcsolódás. Azt akarják, hogy ilyenek vagy olyanok legyünk. Ha pedig szót fogadunk, mások keseregnek. nagy kár, hogy nem abban a korszakban versenyeztem, mint Niki Lauda, Ayrton Senna, Alain Prost vagy Nelson Piquet, akiknek nem kellett ezt a sz.rt hallgatniuk. Ha valaki előállt volna nekik ezzel, elküldték volna a p.csába."

Amikor rákérdeztek, szerinte miért nyilatkozott róla lemondóan Bernie Ecclestone, mosolyogva azt felelte: „Szerintem azért mondta ezt Bernie, mert nem játszom már vele backgammont."

Vettel a pénteki edzésnapról elmondta, elég feladatuk volt a Ferrarival ahhoz, hogy a riválisokkal foglalkozzanak, és szombaton is igyekeznek saját magukkal törődni. A Mercedes ugyanis elérhetetlen, a legtöbb, amit a Ferrari tehet, hogy a többi rivális előtt marad. A legutóbbi két versenyen ez nem sikerül, a Williams pilótái állhattak fel a dobogóra a gyári Mercedes versenyzői mellé.

A bokszutcában már „gyorsult" a Ferrari, Vettel és csapattársa, Kimi Räikkönen összesen 1300 eurónyi büntetést szedett össze azért, mert a megengedettnél gyorsabban hajtott.

BRIT NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:34.155 átlag: 225.241 km/ó 34 kör
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:34.502 0.347 mp h. 29
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:34.522 0.367 27
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:34.621 0.466 23
5. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:35.009 0.854 25
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:35.153 0.998 22
7. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:35.300 1.145 36
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:35.387 1.232 34
9. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:35.866 1.711 37
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:36.147 1.992 33
11. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:36.164 2.009 32
12. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:36.183 2.028 33
13. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:36.351 2.196 29
14. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:36.728 2.573 21
15. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:36.731 2.576 19
16. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:36.822 2.667 23
17. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:37.196 3.041 16
18. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:37.327 3.172 37
19. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:38.279 4.124 21
20. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:39.878 5.723 21
1. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:34.274 átlag: 224.957 km/ó 12 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:34.344 0.070 mp h. 26
3. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:35.530 1.256 18
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:35.588 1.314 21
5. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:35.669 1.395 33
6. Sebastian Vettel német Ferrari 1:35.739 1.465 17
7. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:35.818 1.544 26
8. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:35.876 1.602 22
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:36.157 1.883 28
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:36.469 2.195 23
11. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:36.855 2.581 20
12. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:36.889 2.615 26
13. Susie Wolff* brit Williams-Mercedes 1:37.242 2.968 19
14. Jolyon Palmer* brit Lotus-Mercedes 1:37.262 2.988 26
15. Raffaele Marciello* olasz Sauber-Ferrari 1:37.372 3.098 17
16. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:38.080 3.806 8
17. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:38.222 3.948 12
18. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:38.860 4.586 10
19. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:38.981 4.707 23
20. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:40.477 6.203 23
*tartalék pilóta, csak ezen az edzésen vett részt

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik