F1: narancssárga és fekete az új McLaren-Honda – képek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.24. 12:07
null
A McLaren új autója narancssárga és fekete
A Ferrari után két órával a McLaren-istálló is bemutatta 2017-es F1-es autóját. Az F1-es berkekben Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne autójának leleplezését várták a leginkább, már csak azért is, mert új festést ígért a csapat új vezetősége. Az MCL32 egy lenyűgöző körterem közepén nem is okozott csalódást, a várakozásoknak megfelelően narancssárga-fekete festést kapott.

Látható volt a fejlődés a McLaren-Hondánál a tavalyi szezon során, de a megbízhatósággal továbbra is gondjai volt az istállónak. Fernando Alonso azonban többször villantott 2016-ban, Monacóban és Austinban az ötödik helyen intették le, és további hét alkalommal végzett pontot érő helyen. Jenson Button kicsit pechesebb volt, de ő neve mellett is hét olyan verseny szerepel, ahol pontszerző helyen intették le. A McLaren végül a konstruktőri bajnokság hatodik helyén végzett, idén pedig az előrelépés a célja.

A McLaren péntek délben, nem sokkal a Ferrari után mutatta meg 2017-es versenygépét. Ahogy azt korábban ígérték, radikálisan más lett a 2017-es autó festése a tavalyiéhoz képest. Zak Brown, a McLaren főnöke elmondta, hogy az istálló az új designnal nagyrészt a szurkolók kérését elégítette ki. Az amerikai szakember emellett egy gyönyörű mesterműnek nevezte az új autót.

Természetesen nem csak az autó festése változott. A cápauszony – mint minden idei autón – könnyen észrevehető, az orrkúp ezen az autón is rendelkezik nyúlvánnyal, ami alatt kétoldalt légterelők figyelhetők meg. Szembeötlő ezeken kívül az első és hátsó szárny kidolgozottsága, valamint az oldalsó légterelők nagysága.

Ami a versenyzőket illeti, Alonso 2007 után 2015-ben tért vissza a McLarenhez, így már negyedik szezonját kezdi meg a brit csapat színeiben. Bár hisz abban, hogy a McLaren egy gyors autót készített a számára, egyelőre nem szeretne jelentős ígéreteket tenni a csapat szurkolóinak.

„Fontos szezon lesz a számunkra – mondta a bemutatón a kétszeres világbajnok. – 2015-ben és 2016-ban nehéz dolgunk volt, de bízunk benne, hogy a McLaren visszatér oda, ahova tartozik. A Formula–1 összetett sport, ezért nem szeretnénk semmit ígérni a szurkolóknak."

A kérdés kapcsán, hogy elég „szexinek" tartja-e az új autót, Alonso egyértelmű feltételeket szabott: „Akkor lesz szexi, ha gyors is lesz."

A csapat másik versenyzője Stoffel Vandoorne lesz, aki a visszavonult világbajnokot, Buttont váltja a csapatnál. Vandoorne nem számít teljesen újoncnak, ugyanis tavaly ő helyettesítette Alonsót a Bahreini Nagydíjon, amit a spanyol versenyző orvosi utasításra hagyott ki az előző versenyen elszenvedett hatalmas balesete miatt. Vandoorne természetesen nagyon várt már erre a lehetőségre, és sok időt töltött a szimulátorban, hogy felkészüljön az idei megmérettetésekre.

„Nagyon izgalmas, hogy végre a McLaren állandó versenyzőjének mondhatom magam – mondta lelkesen a belga pilóta, majd rátért tapasztalataira, melyet szimulátorozás közben szerzett. – A kanyarodás közbeni sebesség jóval magasabb, mint a tavalyi volt. Megvolt a teljes téli időszak az edzésre, és most felkészültek vagyunk."

A McLaren új autója narancssárga és fekete
A McLaren új autója narancssárga és fekete

A McLaren-Honda felülnézetben
A McLaren-Honda felülnézetben
A McLaren-Honda oldalról
A McLaren-Honda oldalról
Alonso és Vandoorne az új munkaruhájában
Alonso és Vandoorne az új munkaruhájában
Az első narancssárga McLaren: Bruce McLaren 1968-ban Monacóban
Az első narancssárga McLaren: Bruce McLaren 1968-ban Monacóban
Az évek során többször teszteltek narancssárga festéssel, ez a 2006-os modell
Az évek során többször teszteltek narancssárga festéssel, ez a 2006-os modell
Itt mutatták be a McLaren új autóját
Itt mutatták be a McLaren új autóját

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik