F1: képek az új Mercedesről, Hamilton már tesztelt is vele!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.23. 13:22
null
Hamilton és Bottas az új autóval (Fotó: AFP)
A hivatalos bemutató előtt megjelentek az első képek a világbajnoki címvédő Mercedes-istálló 2017-es Formula–1-es autójáról, amelyet Lewis Hamilton már ki is próbált a silverstone-i aszfaltcsíkon. A versenygép a W08-as nevet kapta. Íme, az új Mercedes!

A Mercedes számára tökéletesen végződött az elmúlt három F1-es idény, ugyanis mindháromszor sikerült megszereznie a konstruktőri és az egyéni világbajnoki címet is. Lewis Hamilton 2014-ben és 2015-ben, Nico Rosberg pedig 2016-ban hódította el a bajnoki trófeát. Utóbbi azonban néhány nappal ezután bejelentette visszavonulását, így a csapatnak gyorsan találnia kellett valakit a helyére a 2017-es szezonra. Végül a williamses Valtteri Bottas vette át Rosberg helyét a német csapatnál, így a Mercedesnél négy év után történt változás a pilóták terén.

A németek tavaly 21-ből 19 versenyt megnyertek, és 20 futamon valamelyik versenyzőjük indult a pole pozícióból. Kérdés azonban, hogy az idei szabályváltozásokat is ki tudják-e olyan jól használni, mint a három évvel ezelőttieket.

2017-ES CSAPATBEMUTATÓK
CSAPAT
dátum
MERCEDES
Február 23. – képek, riport itt!
RED BULL
Február 26.
FERRARI
Február 24.
FORCE INDIA
Február 22. – képek, riport itt!
WILLIAMS
Február 17. – képek, videó itt!
McLAREN
Február 24.
TORO ROSSO
Február 26.
HAAS
Február 26.
RENAULT
Február 21. – képek, helyszíni beszámoló itt!
SAUBER
Február 20. – fotók, videó itt!

A W08-as elnevezésű autót magyar idő szerint nem sokkal 13 óra után tervezte hivatalosan bemutatni a Mercedes, bár az új autót már egy órával korábban láthatták és lencsevégre kaphatták a silverstone-i pályánál tartózkodó újságírók, ugyanis Lewis Hamilton pont akkor hajtott ki vele a garázsból, amikor az újságírókat beengedték a pályára, így a 2017-es versenygép leleplezése nem sikerült annyira hivatalosra és szervezettre, mint azt a Mercedes tervezte.

Az autón jól látszik, hogy a többi csapat versenygépével ellentétben szűkebb az orrkúpja és nem annyira szembeötlő az úgynevezett cápauszony. Ami a festést illeti, nem történt nagyobb változtatás a tavalyihoz képest, azonban a türkizszín – amely a főszponzort szimbolizálja – dominánsabb és vagányabb lett.

Az új autó természetesen a Mercedes csapatfőnökét, Toto Wolffot is lenyűgözte, aki szerint az idei versenygép méltó lesz elődjeihez.

„Fantasztikusan néz ki az új autó – mondta Wolff. – Nagyon izgatottak vagyunk, hogy megmutathatjuk a nagyvilágnak és a médiának. Az autónak olyan kisugárzása van, amely méltó a Mercedes-Benz hatalmas történelméhez. Jó érzés lehet először vezetni.”

Lewis Hamilton negyedik szezonját kezdi meg a Mercedesnél, és őt érte a megtiszteltetés, hogy először próbálja ki a 2017-es autót, így már ezzel az élménnyel nyilatkozhatott idei versenygépéről: „Hihetetlen érzés volt! Nagyon büszke vagyok, hogy továbbra is részese lehetek ennek a csapatnak. Tegnap láttam először a teljesen elkészült autót. Régóta nem láttam ennyire részletesen kidolgozott szerkezetet a Formula–1-ben.”

Valtteri Bottas első szezonját kezdi meg hamarosan a német istállónál, és alig várja, hogy Hamilton után ő is kipróbálhassa a W08-as versenygépet.

„Ez nagy nap számomra, és már jó ideje vártam erre a pillanatra a mérnökökkel közösen. Egy órán belül vezethetem az autót. Lenyűgöző, hogy mennyire jól néz ki” – mondta lelkesen a finn pilóta.

A Mercedes 2017-es versenygépe (Fotók: autosport.com)
A Mercedes 2017-es versenygépe (Fotók: autosport.com)

 

 

 

 

 



2017-ES TESZTIDŐPONTOK
helyszín
dátum
BARCELONA
Február 27–Március 2.
BARCELONA
Március 7–10.
SZAHÍR
Április 8–9.
HUNGARORING
Augusztus 1–2.
ABU-DZABI
November 28–29.
2017-ES RAJTLISTA
rajtszámnév (nemzetiség)
csapat
motor
44Lewis HAMILTON (brit)MercedesMercedes
77Valtteri BOTTAS (finn)MercedesMercedes
3Daniel RICCIARDO (ausztrál)Red Bull TAG Heuer (Renault)
33Max VERSTAPPEN (holland)Red Bull TAG Heuer (Renault)
5
Sebastian VETTEL (német)
Ferrari
Ferrari
7
Kimi RÄIKKÖNEN (finn)
FerrariFerrari
11
Sergio PÉREZ (mexikói)Force India
Mercedes
31Esteban OCON (francia)
Force India
Mercedes
19Felipe MASSA (brazil)WilliamsMercedes
18Lance STROLL (kanadai)WilliamsMercedes
14Fernando ALONSO (spanyol)McLarenHonda
2
Stoffel VANDOORNE (belga)
McLarenHonda
26Danyiil KVJAT (orosz) Toro RossoRenault
55
Carlos SAINZ Jr. (spanyol)
Toro RossoRenault
20Kevin MAGNUSSEN (dán)HaasFerrari
8
Romain GROSJEAN (francia)
Haas
Ferrari
30Jolyon PALMER (brit)
Renault
Renault
27
Nico HÜLKENBERG (német)
Renault
Renault
9Marcus ERICSSON (svéd)SauberFerrari
94Pascal WEHRLEIN (német)SauberFerrari
A VERSENYNAPTÁR
rajt
Március 26.Ausztrál Nagydíj, Melbourne7.00
Április 9.
Kínai Nagydíj, Sanghaj
8.00
Április 16.
Bahreini Nagydíj, Szahír
17.00
Április 30.Orosz Nagydíj, Szocsi14.00
Május 14.Spanyol Nagydíj, Barcelona14.00
Május 28.Monacói Nagydíj, Monte-Carlo14.00
Június 11.Kanadai Nagydíj, Montreal20.00
Június 25.
Európai Nagydíj, Baki
15.00
Július 9.Osztrák Nagydíj, Red Bull Ring
14.00
Július 16.Brit Nagydíj, Silverstone14.00
Július 30.Magyar Nagydíj, Mogyoród14.00
Augusztus 27.Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps14.00
Szeptember 3.Olasz Nagydíj, Monza14.00
Szeptember 17.Szingapúri Nagydíj, Szingapúr14.00
Október 1.
Malajziai Nagydíj, Sepang
9.00
Október 8.Japán Nagydíj, Szuzuka7.00
Október 22.Amerikai Nagydíj, Austin21.00
Október 29.
Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
20.00
November 12.Brazil Nagydíj, Sao Paulo17.00
November 26.Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi14.00

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik