Ricciardo: Elkaphatjuk a Mercedest; Vettel: Várjunk még!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.22. 18:41
null
Lewis Hamilton nem lassít, Monacóban csütörtökön a leggyorsabb volt (Fotók: Action Images)
Lewis Hamiltont meglepte, hogy jobban kezelhető az idei autója Monte-Carlóban, mint a tavalyi, és mások is megerősítették, hogy alaptalanok voltak a félelmek, miszerint sok csúszkálás lesz a szűk utcákban – persze a második edzésen alig köröztek a pilóták. Daniel Ricciardo úgy érzi, a Red Bull elkaphatja a Mercedest, de Sebastian Vettel szerint ezt túl korai kijelenteni. Pastor Maldonado maga is mosolyog a róla szóló vicceken, de a komoly kritikákkal nem ért egyet.

 

Lewis Hamiltont meglepte, mennyire jó a Mercedes Monte-Carlo utcáin, pedig szinte mindenki arra számított, hogy ha valahol, itt le lehet győzni a vb első öt versenyét megnyerő istálló pilótáit.

„Nagyszerű napunk volt, meglepett, milyen jól kezdtünk, az autó csodálatos. A pálya is szenzációs, a kocsi sokkal jobban vezethető, mint egy évvel ezelőtt, ami szintén nagy meglepetés. Örülök, hogy Fernando és a két Red Bull erősnek tűnik, jó kis csata vár ránk" – mondta a zsinórban ötödik győzelmére törő Hamilton. Előtte Alberto Ascari (1952), Jack Brabham (1960), Jim Clark (1965), Nigel Mansell (1992), Michael Schumacher (2004) és Sebastian Vettel (2013) nyert egymás után öt versenyt egy szezonon belül, és mindannyian világbajnokok is lettek.

Hamiltont talán már csak a Monacói GP tavalyi győztese, Nico Rosberg állíthatja meg, és ez is a célja a csapattársnak.

„Délelőtt alkalmazkodtunk a pályához, de délután lehetetlen volt érdemben körözni. A pálya és a gumik hőmérséklete is túl alacsony volt, nem akartam kockáztatni egy kicsúszást. A közvetlen riválisaink közelebb vannak hozzánk, mint Barcelonában" – mondta a délutáni tréningert a 20. helyen záró Rosberg.

Daniel Ricciardo továbbra is úgy érzi, a Monacói Nagydíj lehet a legjobb alkalom a Red Bull számára, hogy legyőzze a Mercedest.

„Még korai az erőviszonyokat latolgatni, de úgy érzem, ott vagyunk elöl a Mercedesszel – mondta az ausztrál. – Több mint egy napunk van arra, hogy alakítsunk az autón, és ha ez sikerül, megszorongathatjuk a Mercedest. Ha valahol verhető a Merci, az Monte-Carlo, és a két szabadedzés alapján ez valóban így van. Egyik szektorban sem látható hatalmas fölény részükről, ha minden összejön, szombaton csatába szállhatunk a pole pozícióért."

Daniel Ricciardo szerint nincs messze a Red Bull a Mercedestől (Fotók: Action Images)
Daniel Ricciardo szerint nincs messze a Red Bull a Mercedestől (Fotók: Action Images)

Sebastian Vettel kevésbé bizakodó, szerinte van még tartalék a vb-éllovas istálló autóiban.

„A Mercedes a favorit, délelőtt nagyon gyors volt mindkét autója, és láthattuk az idén, hogy szombatra még gyorsabbá tud válni. Csak abban bízhatunk, hogy most mi is előrébb tudunk lépni ugyanannyit – mondta Vettel. – Persze, hogy közelebb vagyunk hozzájuk, de még mindig csak találgatunk. Mellettünk szól, hogy nincsenek hosszú egyenesek, de várjunk még a nagy bizakodással."

A délutáni edzést szuperlágy gumikon az élen záró Fernando Alonso szerint a második edzést megrövidítő eső nyílttá teheti a hétvége hátralévő részét.

„Nem számít, hogy turbómotorral megyünk, ez a pálya mindig különleges lesz, és akkor lesz esélyes a jó szereplésre, ha az edzéseken a lehető legtöbb kört megteszed, és minden kanyarra tökéletesen ráérzel – mondta Alonso. – Az, hogy a vizes pálya miatt senki sem ment hosszú menetet a szuperlágy gumikon, az időmérőt és a versenyt is nyílttá teheti."

A második edzést az ötödik helyen záró Valtteri Bottas szerint alaptalanok azok a félelmek, miszerint a Monacói Nagydíjon szenvedni fognak a versenyzők a túlságosan csúszós út miatt.

„Épp az ellenkezője, szerintem az idei autókkal kifejezetten élvezetes a monte-carlói pálya. Én legalábbis nagyon élvezem" – mondta Bottas.

Pastor Maldonado a középmezőnyben zárta a két szabadedzést, de nem az eredményeiről kellett beszélnie Monacóban, hanem azokról a mémekről, amelyek mindennapossá váltak vele kapcsolatban, és a monte-carlói futam kapcsán is elterjedt az interneten egy balesetes jachtról készült felvétel.

„Rendben van, hogy ilyennel szórakoznak, ráadásul valóban viccesek – reagált a mémekre vonatkozó kérdésre a venezuelai, hozzátéve, elsősorban azokat nem érti, akik komolyan gondolják a kritikákat. – Hozzászoktam a kritikákhoz, hiszen Dél-Amerikából jöttem, ráadásul egy olyan országból, ahol nem jellemző, hogy jó autóversenyzőik vannak. Az emberek hozzászoktak, hogy az alacsonyabb kategóriákban mindig az élmezőnyben voltam, de azt nem értik, hogy a Formula–1-ben már inkább az autó számít. Persze szabad világban élünk, és mindenki azt mond, amit akar."

Beindult a nemzetközi mémgyár: „Maldonado megérkezett Monacóba” – a pilótának is tetszik (Fotó: Twitter/wtf1couk)
Beindult a nemzetközi mémgyár: „Maldonado megérkezett Monacóba” – a pilótának is tetszik (Fotó: Twitter/wtf1couk)

A venezuelairól az is elterjedt, hogy megszüntetik Venezuelában az anyagi támogatását – az új sportminiszter legalábbis leszögezte, hogy nincs többé keret a pilóta és csapata szponzorálására.

„Tavaly ugyanezt mondták, mégis itt vagyok – mondta Maldonado. – Amikor történik valami Venezuelában, a sajtó egyből rám vetíti a hatásait, pedig semmi köze a sportminisztériumnak ahhoz, hogy ki támogat engem. A PDVSA programjának semmi köze a sportminisztériumhoz. Különben is bizonyítottam már annyit, hogy ne a szponzorpénztől függjek, a másik meg az, hogy a PDVSA nem engem támogat, hanem a csapatot. Arról, hogy lesz-e változás náluk, őket kérdezzék meg!"

MONACÓI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:18.482 átlag: 153.207 km/ó 15 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:18.901 0.419 mp h. 12
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:19.017 0.535 15
4. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:19.351 0.869 14
5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:19.421 0.939 9
6. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:19.668 1.186 9
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:19.712 1.230 10
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:19.721 1.239 16
9. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:19.779 1.297 11
10. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:20.230 1.748 16
11. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:20.394 1.912 8
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:20.622 2.140 13
13. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:20.811 2.329 8
14. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:20.977 2.495 7
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:21.467 2.985 8
16. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:21.700 3.218 6
17. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:21.924 3.442 6
18. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:21.937 3.455 13
19. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:22.683 4.201 13
20. Nico Rosberg német Mercedes 1:22.862 4.380 11
21. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:23.164 4.682 6
22. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:45.509 27.027 4
1. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:18.271 átlag: 153.620 km/ó 32 kör
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:18.303 0.032 mp h. 31
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:18.506 0.235 37
4. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:18.930 0.659 31
5. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:19.043 0.772 33
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:19.467 1.196 31
7. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:19.494 1.223 31
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:19.666 1.395 29
9. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:19.789 1.518 29
10. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:19.856 1.585 38
11. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:20.033 1.762 35
12. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:20.118 1.847 33
13. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:20.207 1.936 33
14. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:20.241 1.970 38
15. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:20.260 1.989 36
16. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:20.517 2.246 25
17. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:20.736 2.465 18
18. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:20.914 2.643 37
19. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:21.310 3.039 27
20. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:22.063 3.792 40
21. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:22.492 4.221 38
22. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:25.817 7.546 7
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 4 4 4 100
2. Nico Rosberg 1 5 5 97
3. Fernando Alonso 1 5 49
4. Sebastian Vettel 1 4 45
5. Daniel Ricciardo 1 3 39
6. Nico Hülkenberg 5 37
7. Valtteri Bottas 5 34
8. Jenson Button 1 2 23
9. Kevin Magnussen 1 2 20
10. Sergio Pérez 1 4 20
11. Kimi Räikkönen 4 17
12. Felipe Massa 2 12
13. Romain Grosjean 1 4
13. Jean-Éric Vergne 1 4
15. Danyiil Kvjat 3 4
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 197
2. Red Bull-Renault 84
3. Ferrari 66
4. Force India-Mercedes 57
5. Williams-Mercedes 46
6. McLaren-Mercedes 43
7. Toro Rosso-Renault 8
8. Lotus-Renault 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik