Hamilton: Túl sok a kockázat, azt akarom, hogy könnyebb legyen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.21. 07:03
null
A Mercedes tavaly nyert Monacóban – a korábbi évek erősségei jelenthetik az idén a gyengéjét (Fotó: Action Images)
A hét végén a Monacói Nagydíjjal folytatódik a Formula–1-es világbajnokság. Miközben a vb-éllovas Lewis Hamilton azon töpreng, hogy tehetné könnyebbé a győzelmeit, a riválisok a Mercedes elleni esélytelenségükkel birkóznak. Fernando Alonso szerint a Red Bullnak lehet sansza az első öt versenyt megnyerő istálló ellen, míg mások az idei autók, a rosszul tapadó gumik és a közeli falak veszélyeire  hívták fel a figyelmet. Még a végén nem csak látványos, de izgalmas is lehet a Monacói GP…

A legutóbbi négy versenyt megnyerő Lewis Hamilton Monte-Carlóban folytatná jó sorozatát, de tudja, hogy nem mindig fog Nico Rosberg előtt végezni, a jó sorozat folytatása érdekében feljebb kell lépnie egy szinttel.

„Bahreinben és Spanyolországban annak ellenére nyertem, hogy Nico volt a gyorsabb. Ez jó annak fényében, hogy ellen tudtam állni a nyomásnak, de igenis zavar, hogy gyorsabb volt nálam – mondta Hamilton. – Nem panaszkodom, csak a tökéletességre törekszem. Örültem a barcelonai győzelemnek, azonban borotvaélen táncoltam, az időmérőn majdnem kicsúsztam. Túl sok a kockázat, azt akarom, hogy könnyebb legyen."

A 61. MONACÓI NAGYDÍJ PROGRAMJA
CSÜTÖRTÖK
10.00–11.30: 1. szabadedzés
14.00–15.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.

A mezőny 21 másik pilótája szeretné, ha olyan problémái lennének, mint Hamiltonnak, de Fernando Alonso úgy véli, ha valamikor, ezen a hétvégén gondot okozhatnak a Mercedesnek – mármint nem ők a Ferrarival, hanem a Red Bull.

„Idén nagyon kevés alkalom nyílhat arra, hogy megszorongassák a Mercedest, Monte-Carlo az egyike lesz ezeknek. Persze nem érhet oda bárki, elsősorban a Red Bull lehet veszélyes. A kanyarokban ugyanis nagyon gyors az RB10-es, egy-egy körön az egyenesekben veszít időt. Monacóban viszont nincsenek egyenesek" – mondta Alonso, akivel egyetértett Toto Wolff, a Mercedes sportigazgatója is, aki szerint a német csapat éppen amiatt lehet gyengébb idén Monte-Carlóban, ami miatt az előző években erős volt.

Tavalyelőtt Michael Schumacher nyerte meg az időmérőt, de büntetés miatt nem indulhatott az élről, tavaly Nico Rosberg a pole-ból diadalmaskodott. A Mercedes azokban az esztendőkben túlságosan is koptatta az abroncsait, ezért az összetettben nem volt tényező, de a hercegségben sikeres lehetett.

„Monacóban alig van tapadás, alig kopnak a gumik, könnyedén uraltuk a pályát az elmúlt években. Ám ez az előnyünk eltűnt – mondta Wolff, de leszögezte, hogy nem aggódik túlságosan. – A Monacói Nagydíj mindig más, mint a többi futam, ezen a viadalon eltűnhetnek a máshol látott előnyök, a motorerő sem számít. Ám tavaly nyertünk, és most is nyerni akarunk."

61. MONACÓI NAGYDÍJ
A helyszín: Circuit de Monaco
A pálya hossza: 3340 méter
Kanyarok száma: 19 (7 bal és 12 jobb)
A verseny hossza: 78 kör (260.520 km)
Gumitípusok: lágy, szuperlágy
Körrekord: 1:13.532 (Kimi Räikkönen, McLaren, 2006)
Tavalyi pole pozíció: 1:13.876 (Nico Rosberg, Mercedes)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:16.577 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi dobogó: 1. Nico Rosberg (Mercedes), 2. Sebastian Vettel (Red Bull), 3. Mark Webber (Red Bull)
Eddigi versenyek Monacóban: 60
Győzelmek a pole-ból: 27
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Olivier Panis (1996) 14.
Győztesek a jelenlegi mezőnyből: Alonso 2, Räikkönen, Vettel, Button, Hamilton, Rosberg
IDŐJÁRÁS. Kellemes hétvége elé nézünk Monte-Carlóban, 22–25 fokos hőmérséklettel, enyhe széllel. Csapadékra a mai előrejelzések szerint leginkább pénteken lehet számítani – a szünnapon. Persze a tenger és a monacói hegyek között bármikor kialakulhat kisebb zápor.

Alonso a Ferrari gyenge idénykezdete után nem nagyon bízhat abban, hogy éppen a miniállamban támad fel. Ám a kötelező derűlátás megmaradt.

„Nem mehetünk úgy Monacóba és Kanadába, hogy de jó lenne a harmadik legjobb csapatnak lenni. A világbajnokság a Mercedesé, de hiába van nagy előnyük, a sportnak az a lényege, hogy versenybe szállsz a riválisaiddal, és hiszel abban, hogy legyőzheted őket. Harcolunk, küzdeni fogunk Monacóban és Kanadában is" – ígérte meg Alonso.

Csapattársa, Kimi Räikkönen is derűlátó, de nála kevésbé érezhető, hogy túlzott lenne az optimizmusa, őszintébben hatnak a szavai.

„A Spanyol Nagydíj után teszteltünk Barcelonában, és nagyon elégedett vagyok az ott elvégzett munkával. Az F14 T egyre jobb, és biztos vagyok benne, hogy lépésről lépésre fel fogunk zárkózni – mondta Räikkönen. – Monacóban már most esélyünk lehet egy jó eredményre, nagyon érdekes versenyünk lesz, az biztos. Az új autók rengeteget csúszkálnak, Monte-Carlóban pedig nincs hely a pálya mellett."

Az idény elején egyesek azt várták, hogy az Ausztrál Nagydíjon az új autók megbízhatatlansága miatt a mezőny fele kiesik, és a kiscsapatok nagy esélyt kapnak a pontszerzésre. Melbourne-ben és a következő futamokon azonban meglepően kevés műszaki hiba volt, így a Marussia és a Caterham mellett még a Sauber is pont nélkül áll. Ám Räikkönen mellett mások is arra utalnak, hogy Monacóban az alacsony tapadás és a közeli korlátok miatt megtizedelődhet a mezőny.

„Nagyon nehéz verseny lesz a Monacói Nagydíj – mondta Felipe Massa. – Idén rengetegszer csúszunk meg a kanyarokban, a forgatónyomaték kétszer akkora, mint tavaly, a gumik nem tapadnak, itt lesz a legkönnyebb a falnak ütközni. Ez lesz az év legnehezebb versenye."

„Érdekes hétvégénk lesz, sok autó fog lepattanni a falról. Nem könnyű vezetni az idei autókat, ha a gumik véletlenül kopni kezdenek, semmit sem tehetünk" – tette hozzá Sergio Pérez.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1. Lewis Hamilton444100
2. Nico Rosberg15597
3. Fernando Alonso1549
4. Sebastian Vettel1445
5. Daniel Ricciardo1339
6. Nico Hülkenberg537
7. Valtteri Bottas534
8. Jenson Button1223
9. Kevin Magnussen1220
10. Sergio Pérez1420
11. Kimi Räikkönen417
12. Felipe Massa212
13. Romain Grosjean14
13. Jean-Éric Vergne14
15. Danyiil Kvjat34
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes197
2. Red Bull-Renault84
3. Ferrari66
4. Force India-Mercedes57
5. Williams-Mercedes46
6. McLaren-Mercedes43
7. Toro Rosso-Renault8
8. Lotus-Renault4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik