F1: Marko „koronavírus-táborba” küldte volna a Red Bull-pilótákat

Vágólapra másolva!
2020.03.30. 13:12
null
Közös táborban fertőződhettek volna meg a Red Bull-pilóták (Fotó: AFP)
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko már több érdekes kijelentést is tett a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, ami egyértelműen rávilágít, az osztrák nem veszi komolyan a jelenlegi helyzetet. Legutóbb arról beszélt, koronavírusfertőző-táborba küldte volna a Red Bull állandó versenyzőit, illetve fiataljait.

 

A korát tekintve egyértelműen a veszélyeztetett korcsoporthoz tartozó Helmut Marko egyáltalán nem veszi komolyan világjárványt: először Melbourne-ben kijelentette, az egész ügyet felfújják, majd többször is kifejezte nemtetszését az Ausztrál Nagydíj törlését illetően, hogy aztán azzal a nyilatkozatával borzolja a kedélyeket, miszerint az lenne a legjobb, ha a fertőzéstől tartó Max Verstappen még most elkapná a koronavírust. Az osztrák azonban nem állt meg itt, legutóbb arról beszélt, táborba küldte volna a Red Bullhoz tartozó pilótákat, hogy valamennyien megbetegedjenek.

„Négy F1-es versenyzőnk, illetve nyolc-tíz fiatal pilótánk van. Az volt az elképzelésem, hogy egy tábort szervezek nekik, ahol áthidalhatnák ezt a mentális és fizikai értelemben vett holtidőt. És ez ideális időszak lett volna a megfertőződésre is. Mindannyian erősek, fiatalok és egészségesek, és így készen álltak volna akkor, amikor végre elrajtol ez a várhatóan nehéz bajnokság" – vázolta fel az ötletét a 76 éves osztrák az ORF-nek, de elismerte, elképzelése nem aratott sikert a többi csapattag körében.

„Fogalmazzunk úgy, hogy nem fogadták jól. Ha valóban tizenöt-tizenyolc futamot rendeznek meg, akkor az nagyon megterhelő lesz a versenyzők számára. Ráadásul idény közben nem is lesz igazán lehetőségük fejleszteni az állóképességüket, így a mostani időszakot kell kihasználniuk" – tette hozzá.

A 2020-as kiírás jelen állás szerint a június 14-i Kanadai Nagydíjjal veheti kezdetét, ám a világszerte tomboló koronavírus-járvány miatt egy júliusi vagy augusztusi idényrajt sokkal valószínűbbnek tűnik.

Legfrissebb hírek

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13

F1 2025: „Szeszélyes évszakok” – egy hihetetlen bajnoki harc

F1
2025.12.29. 14:01

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
2025.12.28. 12:30

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
2025.12.24. 13:47
Ezek is érdekelhetik