A két Mercedes állva hagyta a mezőnyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.29. 05:50
null
A Mercedes szombaton megmutatta, hogy egy körön még utolérhetetlen (Fotó: Action Images)
A Mercedes a Malajziai Nagydíj harmadik szabadedzésén több mint egy másodpercet vert riválisaira – nemcsak Nico Rosberg és Lewis Hamilton gyorsult, a többiek is lassultak kicsit. Ám Hamilton rádióbeszélgetéséből kiderült, hogy egy körnél több gyors kört nem lehet menni a Mercedesszel a közepesen kemény gumikon. A többieknek ez adhat esélyt – de csak a versenyen, a 9 órakor kezdődő időmérőn legfeljebb az esőben bízhatnak. A McLaren nagy bajban van.

A Mercedes a szoros péntek délutáni szabadedzés után megrázta magát Malajziában, és a harmadik tréningen egy másodpercet vert a harmadik helyen záró Kimi Räikkönenre. A többiek lemaradása értelemszerűen még nagyobb volt. Egy körön utolérhetetlennek tűnik a Mercedes, de a közepesen kemény gumik nagyon gyorsan elkopnak a W05-ösön, ami a versenyen gondot okozhat.

A magyar idő szerint 9 órakor kezdődő időmérőn az eső zavarhat be, jó esély van rá. Ha mégsem esik, a Mercedesek mögött a harmadik szabadedzés alapján a Ferrarik, a Red Bullok, a Williamsek és a Force Indiák vegyülhetnek.

A Lotus továbbra is gyengélkedik, de a szombati szabadedzés legrémesebb produkcióját a McLaren nyújtotta. Az Ausztráliában dupla dobogós helyezést ünneplő csapat autói összesen 9 kört tettek meg, csak Jenson Button futott mért kört, de értékelhetetlent: 26 másodperccel maradt el Nico Rosberg eredményétől.

Eric Boullier csapatfőnök az edzés után elmondta, súlyos gondok vannak a két autóval, és a bonyolult hajtóművek miatt kétséges, hogy sikerül menetkész állapotba hozni őket az időmérőre. Szűk két órája van rá a csapatnak.

MALAJZIAI NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:39.008 átlag: 201.547 km/ó 13 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:39.240 0.232 mp h. 13
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:40.156 1.148 13
4. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:40.387 1.379 14
5. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:40.523 1.515 15
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:40.686 1.678 14
7. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:40.736 1.728 14
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:40.781 1.773 20
9. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:40.891 1.883 20
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:41.029 2.021 15
11. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:41.182 2.174 18
12. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:41.441 2.433 18
13. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:41.552 2.544 15
14. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:42.041 3.033 17
15. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:42.749 3.741 16
16. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:43.539 4.531 20
17. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:43.977 4.969 16
18. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:44.170 5.162 18
19. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:44.457 5.449 12
20. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:46.015 7.007 7
21. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 2:05.555 26.547 4
22. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes idő nélkül 5

AZ EDZÉS TUDÓSÍTÁSA

7.02 Grosjean: „A diffúzor, mintha nem is lenne. a kocsi hátulja tragédia.”

7.00 Vége az edzésnek. Elöl a két Mercedes, aztán vegyülnek a Ferrarik, Red Bullok, Force Indiák és Williamsek, majd párosával a két-két Toro Rosso, Sauber, Lotus, Marussia, Caterham, a legvégén pedig a McLaren.

6.59 Vettel a 4. helyre jött be a két Mercedes és Räikkönen mögé. Grosjean kicsúszott, átzötykölődött a bukótéren.

6.57 Massa a 7., Bottas a 9. helyen. Magnussen visszament a boxba, kiszállt az autóból. Rémes edzést zárt a McLaren.

6.55 Az ausztrál Alonso elé, Hülkenberg mögé érkezett, az 5. helyen áll. Magnussen a lágyabb gumikon a pályán.

6.53 Hülkenberg a közepesen kemény gumikkal feljött a két Ferrari közé a negyedik helyre. Ricciardo és a két Williams is kint van a fehér jelzésű abroncsokon.

6.51 Hamiltonnak azt mondták, az első és a harmadik szektorban veszített időt Rosberghez képest, a középsőben jobb volt csapattársánál. Arra is figyelmeztették, hogy a lágyabb gumin csak egy mért körre van lehetőség.

6.48 Sutil szerint vezethetetlen a Sauber, az utolsó két helyen továbbra is a két McLaren áll. Magnussennek nincs mért köre, a legutóbbi próbálkozása óta nem jött ki a pályára. Button is csak négy kört tett meg.

6.46 Hamilton 232 ezreddel elmaradt Rosbergtől, de így is kényelmesen a második. Az autók Sepangban már fél másodperccel közelebb vannak a tavalyi eredményekhez, mint Melbourne-ben. Az 50 kilogrammal magasabb össztömeg, az aerodinamikai megszorítások és a tavalyinál lassabb gumik figyelembevételével ez szép fejlődésnek mondható.

6.42 Rosberg válasza a lágyabb gumikon: 1:39.008.

6.41 Räikkönen 1:40.158-cal az élre ugrott, Alonso a harmadik helyre jött fel.

6.40 Vettel feljött az 5. helyre, a többi autóra felkerültek a közepesen kemény gumik.

6.38 Magnussen mért kör nélkül ment vissza a garázsába. Grosjean arról értekezett a mérnökével, hogy nem jókor vált, ami a váltás idejére vonatkozó kijelző hibájából ered.

6.37 Maldonadónak gondjai vannak a hátsó fékjével, vissza kell térnie a boxba.

6.35 Már csak Magnussennek nincs mért köre, de elindult a dán, nem vesztegel tovább a boxban. Mindkét Lotus elfékezte magát a célegyenes végén, Maldonado ki is sodródott a bukótérbe.

16. MALAJZIAI NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: Hamilton az élen Malajziában, a Lotus tovább szenved
2. szabadedzés: Rosberg az első, de nagyon szoros az élmezőny
A gumik miatt aggódnak a Mercedesnél
SZOMBAT
6.00–7.00: 3. szabadedzés
9.00–10.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
10.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők, az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
Vettel: Sz.r az új hang; Button: El lehet menni, ha nem tetszik
Bottas: Még sohasem élveztem ennyire autóversenyt

6.33 Grosjean az első mért körével a 15. helyre jött be.

6.32 Ricciardo a 4., Vettel a 7. helyre jött be. A kemény gumis gyors körök után Hamilton, Rosberg, Räikkönen, Ricciardo, Bottas, Alonso, Vettel, Hülkenberg, Vergne, Pérez az eső tíz sorrendje.

6.30 Maldonado és Kvjat már a 10. körében tart. Grosjean is kiment újra a pályára.

6.28 A két Red Bull elindult.

6.27 A következő körében aztán 1:40.552-vel megelőzte Rosberget. Button az alacsony tapadás miatt panaszkodik. 2:05-ös körével egyelőre a 18.

6.25 Hamilton nagy igyekezetében lefutott az útról a négyes kanyarban.

6.24 A két Red Bullnak, a motorjával küszködő Magnussennek és a váltóhibás Grosjeannak még nincs mért köre.

6.23 A Mercedes demonstrálja, hogy az egykörös tempójával nincs gond, legalábbis a kemény gumikon. A probléma versenytávon jelentkezhet, amikor vigyázni kell a gumikra.

6.21 Hamilton 1:41.246-tal az első helyre ugrott, majd Rosberg állt az élre 1:40.948-cal. Magnussen autójával megint gondok vannak, a csapat azt hitte pénteken, csak a szenzor hibásodott meg, de minden jel arra utal, hogy súlyosabb a baj.

Már kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 
100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, 
a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok 
hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével
Már kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével

6.20 Alonso feljött a második helyre, fél másodperccel marad el csapattársától.

6.19 Räikkönen, akinek nagyon jó napja volt pénteken, s azt mondta, ég és föld a különbség az autó melbourne-i állapotához képest, 1:41.835-tel az élre állt. Pénteken mindkét edzésen 2. lett.

6.17 Ericsson arról számolt be, hogy nem tapad az autó hátulja. A tegnap esti zivatar lemosta a gumit az ideális ívről.

6.16 Maldonado már 1:44.622-nél, többen is kint vannak a pályán, Massa 1:42.855-tel átvette a vezetést.

6.14 Maldonado már 1:45.211-nél jár, a két Caterhamnek van ideje, de elmarad a venezuelaitól. A Red Bullok és Grosjean visszatértek a boxba, Vettel azt mondta, valami levált az autója jobb oldaláról. Megnyugtatta a csapatot, hogy csak egy matrica lehet.

6.13 Maldonado első hétvégi időeredménye 1:49.882. Közben a 8-as kanyarban lefutott az útról.

6.12 A Lotusokkal ezúttal is sok gond van, pénteken Maldonado alig körözött, s Grosjean is folyton problémákkal küszködött. Kobajasi is a Caterhammel, már a japán is a pályán van.

6.09 A két Lotus, majd Ericsson is kiment a pályára.

6.07 Az üres pályára Ricciardo hajtott ki, majd Vettel követte csapattársát.

6.03 Mindenki egyből visszatért a boxba, a két Red Bull még el sem indult.

6.02 Már 15-en kint vannak, fontos kérdés, mit tudnak kezdeni a csapatok a gumikkal, amíg száraz a pálya. Grosjean máris váltóhibáról számolt be. Pénteken is ezzel küszködött a Lotus.

6.00 Elindult az óra, Ericsson az első a pályán.

5.59 A levegő 31, az aszfalt 49 fokos.

5.55 Pénteken a második szabadedzés magyar idő szerint 7 órától 8.30-ig tartott, Sepangra 9.30-tól hatalmas zivatar zúdult. Ma az időmérő 9-kor kezdődik, és a csapatok hasonló időjárást várnak. A szabadedzést azonban még száraz időben tartják meg – de a felhők már gyülekeznek.

5.52 Péntek délután négy csapat hat pilótája zárta két tizedmásodpercen belül a Malajziai Nagydíj második szabadedzését. A Mercedesre felzárkózott a Ferrari, a Red Bull és a Williams is, de a McLarent zavarja a hőség, ugyanúgy szenved a gumikon, mint a Mercedes. Ez lehet az egyik ritka alkalom, hogy a favorit esőt kíván?

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 1 1 1 25
2. Kevin Magnussen 1 1 18
3. Jenson Button 1 1 15
4. Fernando Alonso 1 12
5. Valtteri Bottas 1 10
6. Nico Hülkenberg 1 8
7. Kimi Räikkönen 1 6
8. Jean-Éric Vergne 1 4
9. Danyiil Kvjat 1 2
10. Sergio Pérez 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. McLaren-Mercedes 33
2. Mercedes 25
3. Ferrari 18
4. Williams-Mercedes 10
5. Force India-Mercedes 9
6. Toro Rosso-Renault 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik