Vettel: Sz.r az új hang; Button: El lehet menni, ha nem tetszik

Vágólapra másolva!
2014.03.27. 13:34
null
Sebastian Vettelnek nem tetszik az idei F1 – megváltozik-e a véleménye, ha nyer néhány versenyt? (Fotó: Action Images)
Sebastian Vettel sohasem tagadta, hogy tart a turbómotorok visszatérésétől és az új hangzástól, s a második futam előtt nyíltan ki is mondta, mit gondol. Jenson Button szerint azonban a versenyzőket nem érdeklik a külsőségek, csak az, hogy győznek-e. Ha Vettel is nyer egy versenyt 2014-ben, kiderül, hogy tényleg csak az elkeseredés beszél belőle, netán az őt rendszeresen kifütyülő szurkolók szívébe akarja belopni magát, vagy határozott véleménye miatt valóban kiábrándul a sportágból, amelynek legutóbbi négy vb-címét elhódította.

„Az új autók hangja sz.r – mondta Sebastian Vettel, amikor a sepangi paddockban az új turbómotorok hangjáról kérdezték. – Az Ausztrál Nagydíjon korán kiestem, a boxutca falán figyeltem tovább a versenyt, és halkabb volt az alapzaj, mint egy bárban. Együtt tudok érezni a szurkolókkal, egyetértek velük, hogy nem jó ez így. Az F1-nek lenyűgözőnek kellene lennie, s ehhez a hang tehet hozzá a legtöbbet. Vannak emlékeim arról, amikor hatévesen kimentem egy F1-es szabadedzésre, és a hang fogott meg leginkább, még a föld is beleremegett abba, ha elment mellettünk egy autó. Ez már nincs többé így."

Az új motorokban a turbó a kipufogógázokat használja fel a turbinájának felpörgetésére, és ez a kipufogóhang elnyelésével jár együtt. Vettel elmondta, beszélt már erről Bernie Ecclestone-nal is. Jenson Button viszont azt mondta: akinek nem tetszik a mostani formula, keressen másik versenykategóriát.

A 16. MALAJZIAI NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
3.00–4.30: 1. szabadedzés
7.00–8.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
6.00–7.00: 3. szabadedzés
9.00–10.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
10.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők, az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.

„Ha nem tetszik, el lehet menni másik sorozatba. Nem hiszem el, hogy valamelyik pilótának a motorok hangja vagy az autók kinézete a legnagyobb szívfájdalma. Minket csak az érdekel, hogy elsőként érjünk a célba. Ha legyőzöd a világ legjobb pilótáit, nem fog már érdekelni a hang vagy a külső" – fogalmazott Button, amikor Vettel szavait idézték neki.

Vettel véleményében sokak szerint a Red Bull rossz tesztsorozatának és az első futamon történt kiesésének is szerepe van. Csapattársa, Daniel Ricciardo, aki második lett Melbourne-ben, mielőtt kizárták, szintén nem panaszkodik a hang miatt.

„Ha padlógázt nyomsz, ugyanúgy nem hallasz semmi mást, csak a motort, mint ezelőtt. Szerintem teljesen rendben van a hang, persze más, mint eddig, de könnyen meg lehet szokni. Még jó is, hogy így valószínűleg csak életünk későbbi szakaszában szenvedünk majd a halláskárosodástól" – mondta Ricciardo.

A sepangi pálya igazgatója szintén az új hanghatás jó oldalát kereste, és meg is találta.

„A csendesebb motor, amely az ellentéte annak, amit korábban sokan a motorsporttal azonosítottak, nem feltétlenül rossz. Gondoljunk azokra a szülőkre, akik azért nem hozták el eddig a gyerekeiket a futamra, mert attól féltek, hogy halláskárosodást szenved a gyerekük. Most jöhetnek, és együtt élvezhetik a versenyt" – mondta Razlan Razali.

16. MALAJZIAI NAGYDÍJ
A helyszín: Sepang, Kuala Lumpur
A pálya hossza: 5543 méter
Kanyarok száma: 16 (5 bal és 10 jobb)
A verseny hossza: 58 kör (310.408 km)
Gumitípusok: Kemény, közepesen kemény
Körrekord: 1:32.582 (Fernando Alonso, Renault, 2005)
Tavalyi pole pozíció: 1:49.674 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:39.199 (Sergio Pérez, McLaren)
Tavalyi dobogó: 1. Sebastian Vettel (Red Bull), 2. Mark Webber (Red Bull), 3. Lewis Hamilton (Mercedes)
Eddigi versenyek Sepangban: 15
Győzelmek a pole-ból: 8
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Fernando Alonso (2012) 8.

Kimi Räikkönen nem foglalt állást a kérdésben.

„Nem érzek nagy különbséget az autók között, számomra sokkal nagyobb változás, hogy új csapathoz szerződtem. Nem hiszem, hogy túl kellene dramatizálni a helyzetet" – mondta Räikkönen.

RED BULL

A csapat gőzerővel készül Daniel Ricciardo Ausztrál Nagydíjról történt kizárásának fellebbviteli tárgyalására. A pilóta elmondta, semmit sem tudott róla, hogy csapata az FIA-val vitázott arról Melbourne-ben, melyik üzemanyagáramlás-mérőt használja a futamon az istálló.

„Fogalmam sem volt, mi van a háttérben. Persze a verseny alatt figyeltem a mérnököm utasításait, mikor vegyek vissza, mikor spóroljak, de a szenzorról folyó vita nem az én ügyem. Nem jó, hogy kizártak, de elégedett vagyok magammal, mert amit tudtam, megtettem" – mondta Ricciardo.

MERCEDES

Az első futamot megnyerő csapatnál nem győzik hangsúlyozni, hogy vigyázni kell, nem szabad elkényelmesedni a teljesítménybeli fölény miatt. Lewis Hamilton abban bízik, hogy a kiesését okozó problémákat megoldotta az istálló, s erre utal, hogy bejelentették, az angol ugyanazzal a motorral versenyez Sepangban, amelynek hibája miatt kiesett az Albert Parkban.

FERRARI

A csapat a minap arról számolt be, hogy Kimi Räikkönennek az új elektronikai vezérlésű fékkel vannak gondjai, ezért nem volt olyan gyors az idénynyitón, mint Fernando Alonso. Csakhogy ezt cáfolta a finn Malajziában. „Nem tudom, honnan vették, hogy a fékekkel van gond, ez nem igaz. A rendszer jól működik, inkább az autó megfelelő beállításait nem találjuk még. A fejlesztések érkezése segíthet ennek megoldásában, és ha egyszer megjönnek az új elemek, jobban fogom érezni a kocsi elejét" – mondta Räikkönen.

LOTUS

Biztató a csapat számára, hogy az Ausztrál Nagydíjnál csak jobb lehet a helyzet, hiszen a melbourne-i hétvége egy teszt volt a Lotus számára, és nem sokkal működött jobban az E22-es, mint a bahreini gyakorlásokon. Pastor Maldonado csütörtökön Sepangban nem is tudott arra válaszolni, miben változott meg az F1 2014-ben („Még nem ültem annyit az autóban, hogy ezt meg tudjam mondani."), míg Romain Grosjean megfogadta, próbál több türelemmel hozzáállni, mint Melbourne-ben, ahol az edzések során a rádiós beszélgetések során hol hörögve, hol siránkozva szidta a négykerekűjét.

McLAREN

A dupla dobogójával a konstruktőr-vb élére álló csapat számára minden szép és jó az első futam után, nem csoda, hogy Ron Dennis a szószólója annak a csoportnak, amely szerint a Mercedest előbb-utóbb utol fogják érni a riválisok. Jenson Button mellett Kevin Magnussen is remek pilóta, ezzel a párossal ismét tényező a wokingi csapat az F1-ben.

Már kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 
100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, 
a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok 
hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével
Már kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével

FORCE INDIA

Bár Bernie Ecclestone azt mondta, az idény legnagyobb meglepetését a Force Indiától várja, az alakulat elmaradt a várakozásoktól Melbourne-ben, és egyelőre semmi jel sem utal arra, hogy a dobogóért küzdhetne. Ám egy futamból nem lehet kiindulni, átalakulhat a kép Sepangban – Nico Hülkenberg és Sergio Pérez pedig biztos benne, hogy ez a csapatuknak kedvező módon történik meg.

SAUBER

A svájci istálló több problémával is küzd, ezek közül a legsúlyosabb a gépük össztömege, amely jóval meghaladja a szabályokban rögzített 691 kilogrammot. „Túlsúlyos az autó, amin nem lehet egyik napról a másikra változtatni. Apró lépésekben kell eljutnunk a megfelelő szintig, de ez időbe telik, addig viszont egyértelműen hátrányban leszünk" – mondta Adrian Sutil.

TORO ROSSO

Dupla pontszerzéssel rajtolt az olasz kiscsapat, amely megmutatta, hogy ha egy istálló rendben teszi a dolgát, ki tudja használni mások gyengélkedéseit. Danyiil Kvjat bizakodó, hiszen Sepangban aratta az első sikereit autóversenyzőként, Jean-Éric Vergne azonban visszafogottabb. „Ha valami mellettünk szólhat, az az eső. Újabb bizonytalansági tényező, ami esélyt adhat nekünk" – mondta a francia.

WILLIAMS

Grove-ban biztosak benne, hogy ha az Ausztrál Nagydíj rajtjánál nem lökik ki Felipe Massát, és Valtteri Bottas sem szenved defektet, a McLaren helyett a Williams ünnepelt volna dupla dobogót. A brazil pilóta szerint azonban még nincs a Mercedes szintjén a gépük, ehhez a hátsó rész stabilitását kellene növelni, méghozzá több leszorítóerővel. A Williamsnek nincsenek fejlesztései Sepangban, de még van mit kihozni a melbourne-i verzióból.

MARUSSIA

A csapat az időmérőn elmaradt a Caterhamtől, de legalább mindkét autóját a célig juttatta Melbourne-ben. Az elmúlt másfél hét csendes készülődéssel telt el, ám nagy kérdés, sikerül-e bármit megvalósítani a teszteken mutatott biztató formából?

CATERHAM

Kobajasi Kamui mérgesen beszélt a teszteken a csapat kilátásairól, de egyre jobban hisz a Caterhamben. Az, hogy az Albert Park-i időmérőn a második szakaszba jutott, meggyőző volt, főleg úgy, hogy a szabadedzéseken nem tudta beállítani az autóját. „Sokkal több van az autóban, és remélem, meg is tudjuk mutatni" – mondta a japán.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 1 1 1 25
2. Kevin Magnussen 1 1 18
3. Jenson Button 1 1 15
4. Fernando Alonso 1 12
5. Valtteri Bottas 1 10
6. Nico Hülkenberg 1 8
7. Kimi Räikkönen 1 6
8. Jean-Éric Vergne 1 4
9. Danyiil Kvjat 1 2
10. Sergio Pérez 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. McLaren-Mercedes 33
2. Mercedes 25
3. Ferrari 18
4. Williams-Mercedes 10
5. Force India-Mercedes 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik