Rosberg az első, de nagyon szoros az élmezőny

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.28. 06:52
null
Nico Rosberg hajszállal előzte meg Kimi Räikkönent – szoros lesz az időmérő és a verseny is? (Fotók: Action Images)
Az idénynyitó Ausztrál Nagydíjat megnyerő Nico Rosberg zárta az élen a Malajziai GP második szabadedzését, de alig előzte meg Kimi Räikkönent és Sebastian Vettelt – az első három 61 ezreden belül volt egymáshoz képest. Sőt, az első hatot bő két tized választotta el csupán, azaz nagyon szorosnak tűnik az élmezőny, amelyben ezúttal ott van mindkét Ferrari is.

Az első hat két tizeden belül zárta a Malajziai Nagydíj második szabadedzését, ráadásul négy csapat pilótái remekeltek, ami izgalmas folytatást ígér. Nico Rosberg zárt az élen a Mercedesszel, megelőzve a ferraris Kimi Räikkönet és a Red Bull-lal száguldó Sebastian Vettelt. A hatodik helyen a williamses Felipe Massa zárt, úgy, hogy csapattársa is az élmezőnybe került volna, ha nem rontja el leggyorsabbnak szánt körét.

Az első 11 így is egy másodpercen belül zárt, csak az a kérdés, altat-e a Mercedes. Voltak rádióüzenetek, amelyek erre utalnak, de biztosak csak a szombati időmérőn lehetünk ebben.

Az eső egyelőre elkerülte a sepangi pályát, de a versenyzők így is sokat csúszkáltak, a malajziai ring ívei óriási kihívás elé állították a pilótákat, akik látványos manőverekkel próbálták meg az úton tartani autóikat – sokszor eredménytelenül. Fantasztikus ez a fajta látvány, amely valóban a korábbi turbókorszakot idézi, és ezen a pályán jóval látványosabb, mint az Albert Parkban.

A Lotus és a caterhames Kobajasi Kamui ezúttal sem élvezhette ezt, a japán pilóta és Pastor Maldonado el sem hagyta a boxutcát, míg Romain Grosjean csak szenvedett a Lotusával.

A Malajziai Nagydíj programja szombaton magyar idő szerint 6 órakor a 3. szabadedzéssel folytatódik, időmérő 9 órakor.

MALAJZIAI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:39.909 átlag: 199.729 km/ó 30 kör
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:39.944 0.035 mp h. 30
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:39.970 0.061 30
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:40.051 0.142 32
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:40.103 0.194 29
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:40.112 0.203 34
7. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:40.276 0.367 29
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:40.628 0.719 28
9. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:40.638 0.729 35
10. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:40.691 0.782 34
11. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:40.777 0.868 33
12. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:41.014 1.105 20
13. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:41.257 1.348 28
14. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:41.325 1.416 32
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:41.407 1.498 34
16. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:41.671 1.762 25
17. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:42.531 2.622 14
18. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:43.638 3.729 20
19. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:43.752 3.843 29
20. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:45.703 5.794 31
Maldonado és Kobajasi nem hagyta el a boxutcát.

AZ EDZÉS TUDÓSÍTÁSA

8.31 Leintteték az edzést, amelynek végén Ricciardo hosszú kitérőt tett a bukótérben.

8.29 Ricciardónak azt mondták, váltson vissza korábban, így hatékonyabban spórolhat az üzemanyaggal.

8.25 Räikkönen a hátsó gumijaira panaszkodott, és 12 kör után bement a boxba a kemény gumikért. Ericsson Caterhamjének első kerekéről cafatokban vált le a gumi.

8.22 Chilton mellett Kobajasi és Maldonado van a boxban – ők ki sem mentek a második edzésen. A többiek legfeljebb gyors kerékcserére jönnek be, majd mennek tovább.

8.21 Chilton úgy érzi, nem jól rögzítették a bal első kerekét, a be is jött a boxba. Vizsgálják a kocsit.

8.20 Pérezzel közölték, olyan lassan megy Hülkenberghez képest (főleg az 5-ös és a 12-es kanyarban), hogy csak a gumik lassabb kopásában bízhat.

8.17 A francia, akárcsak az első edzésen, egy robogón tér vissza a boxba.

8.14 Grosjean Lotusában megint tönkrement a váltó, kettesben ragadt a francia, megállította az autóját a pályán. 14 kört tett meg.

A 16. MALAJZIAI NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
1. szabadedzés: Hamilton az élen Malajziában, a Lotus tovább szenved
SZOMBAT
6.00–7.00: 3. szabadedzés
9.00–10.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
10.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők, az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
Vettel: Sz.r az új hang; Button: El lehet menni, ha nem tetszik
Bottas: Még sohasem élveztem ennyire autóversenyt

8.12 Alonsót arról tájékoztatta a versenymérnöke, hogy jelenleg ő a leggyorsabb a nehéz autóval körözők között.

8.10 Grosjean el tudott mozdulni a két Marussia mögül, a Pérez és Chilton közötti két másodperces űr kellős közepébe került, a 17. helyre.

8.08 Az utóbbi körökben Rosbergé volt a gyorsabb Mercedes. Vettel szerint gyorsan kopnak a közepesen kemény gumik, azt tanácsolták neki, óvatosabban vezessen.

8.07 Akárcsak Ausztráliában, itt is 3.4 másodperc az elmaradás a tavalyi szabadedzés legjobb ideje (1:36.569) és a mostanié között. A kemény és a közepesen kemény gumi között 1-1.2 másodperc a különbség körönként.

8.05 Grosjean először próbálja ki a közepesen kemény gumikat a Lotusszal.

8.04 Hamilton hosszú menetében jobb köröket fut, mint Rosberg, akinek azt javasolták, később fékezzen a célegyenes végén és a négyes kanyar előtt.

8.03 Fél óra sincs hátra, a többség a pályán köröz, Grosjeant azonban régóta nem láttuk, s Magnussen is csak 9 kört teljesített.

7.59 Nehéz autókkal hosszabb meneteket teljesítenek a pilóták. Többen a boxutca végén végeznek rajtgyakorlatot. Hamilton a 4-es kanyarban lesodródott az útról, de folytatta. Rosberg a menet4e elején a gumik túlhevülésével küzdött, de túljutott a problémán.

7.49 Ezzel nagyjából meg is vagyunk a gyors körökkel, az első hat bő két tizeden belül van egymáshoz képest, bár a két Mercedesnek azt mondták, a mért körüket a „csoda” nélkül tegyék meg. Hogy ez a kód mire vonatkozott, egyelőre rejtély. Az viszont beszédes, hogy Rosberg és Hamilton a második edzésen lassabb volt a kemény gumikon, mint az elsőn, míg Alonso 1.2 másodpercet javult.

7.47 Ricciardo és Button is kijött a lágyabb gumikon, Vettel mögé, a 7. és a 8. helyre jöttek be. A német ezt követően 1:39.970-nel a harmadik helyre száguldott Rosberg és Räikkönen mögé.

7.46 A Red Bullnál jogosan érezhetik, hogy az egyenesekben időt veszítenek, az első edzésen a hét legnagyobb végsebességű autó Mercedes-motoros volt – a nyolcadik, Pérez pedig nem ment mért kört.

7.42 Alonso a 4. helyre jött fel, az éllovas Rosberg és a 6. Vettel között három tized sincs. Chilton újra a pályán.

16. MALAJZIAI NAGYDÍJ
A helyszín: Sepang, Kuala Lumpur
A pálya hossza: 5543 méter
Kanyarok száma: 16 (5 bal és 10 jobb)
A verseny hossza: 58 kör (310.408 km)
Gumitípusok: Kemény, közepesen kemény
Körrekord: 1:32.582 (Fernando Alonso, Renault, 2005)
Tavalyi pole pozíció: 1:49.674 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:39.199 (Sergio Pérez, McLaren)
Tavalyi dobogó: 1. Sebastian Vettel (Red Bull), 2. Mark Webber (Red Bull), 3. Lewis Hamilton (Mercedes)
Eddigi versenyek Sepangban: 15
Győzelmek a pole-ból: 8
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Fernando Alonso (2012) 8.

7.40 Räikkönen 35 ezreddel Rosberg mögött a 2. helyre jött fel. Bianci a 7/8-as kombinációban lefutott az útról, de továbbment.

7.39 Bottas fél másodperccel elmaradt Massától, de a 4. helyre jött fel, miközben több nagy hibát is vétett mért körében.

7.36 Rosberg is a fehér mintás abroncsokkal van a pályán, a 1:39.909-cel az élre állt. Hamilton feljött mögé a 2. helyre. Magnussen az 5.

7.35 Massa 1:40.112-t ment a közepesen kemény gumikon.

7.33 Magnussen a közepesen kemény gumikon jött ki a pályára, Ericsson és Massa is azokon köröz. A McLaren pilótája a 15. helyre jött be.

7.30 Az első nyolc – a két-két Ferrari, Mercedes, Williams és Red Bull fél másodpercen belül van egymáshoz képest. A kemény gumikon Magnussentől várhatunk olyan kört, amivel javít eddigi legjobbján – ami neki még nincs is.

7.28 Vettel már a harmadik Alonso és Hamilton mögött. Chilton és Magnussen még mindig idő nélkül, Kobajasi és Maldonado ki sem ment. A Caterham sem néz ki úgy, hogy elkészül az edzés végére. Chilton autóját visszatolták a boxba.

Úgy tűnik, a Marussia és a Caterham az idén is fej fej mellett, a többiek mögött halad
Úgy tűnik, a Marussia és a Caterham az idén is fej fej mellett, a többiek mögött halad

7.25 A Sky Sports Bernie Ecclestone-nal készített interjút (már amennyire a Szingapúri GP bolondozó igazgatója engedte), és az F1 gazdasági vezetője elmondta, hogy amíg a tévén keresztül borzasztó a hanghatás, élőben nem is olyan rossz. Azt is hozzátette, rövid időn belül megoldódhat a probléma. „Bárcsak megtehetném, hogy feljebb tekerjem a hangot" – tette hozzá Ecclestone, aki az Ausztrál Nagydíjra nem utazott el.

7.22 Ricciardo az 5., Vettel a 8. helyre jött be a Red Bull-lal.

7.19 A két Ferrari nagyon gyors a középső szektorban. Alonso 1:40.737-tel az élre állt. Hamilton, aki a pálya elején ment csúcsidőt, a második helyre jött fel.

7.17 Räikkönen, Rosberg és Alonso jött fel az élmezőnybe, de a két Williams mögé. Grosjean Lotusában elromlott a váltó, azt mondták neki, menjen vissza a garázsba.

7.15 Grosjean lefutott az útról a 4-es kanyarban, de nem esett baja a Lotusnak.

Már kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 
100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, 
a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok 
hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével
Már kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével

7.13 Massa három ezredre megközelítette csapattársát.

7.12 Button ismét az élen 1:41.635-tel, de megint csak rövid ideig, Bottas ugyanis 1:41.072-t ment.

7.11 Vergne pördült meg az utolsó kanyarban, de a pályán maradt, és ment tovább.

7.09 Hülkenberg vette át a vezetést 1:42.293-mal. Grosjean tovább köröz, már öt körnél tart.

7.08 Arra várt az angol, hogy megtolják, de a pályabírók daruval érkeztek, így a pilóta leállította a Marussiát, és kiszállt belőle. Button 1:42.445-tel az élre állt.

7.06 Chilton, aki délelőtt csak 10 kört ment, kicsúszott, és bár jár a motorja, az autó nem mozdul a fűben a 3-as kanyar mellett.

7.04 Grosjean 1:44.005-tel kezd, ez az első mért kör a Lotustól a hétvégén.

7.02 Pérez és Magnussen is kiment, hogy pótolja az első tréningen elvesztegetett időt.

7.01 Elindult az óra, Grosjean Lotusa az első autó a pályán. Mivel Maldonado autójában turbót cserélnek, nem biztos, hogy a másik Lotus időben elkészül – nem is nagyon dolgoznak a 13-as rajtszámú autón.

7.00 A pálya időjárás-előrejelző rendszere szerint ezen az edzésen már van rá esély, hogy esni fog az eső.

6.59 Pérez Force Indiája csak két kört bírt az első edzésen, az üzemanyag-adagoló nem működött megfelelően.

6.56 Az első edzésen Marcus Ericsson tette meg a legtöbb kört (24-et), ebbe legalább kapaszkodhat a Caterham.

6.52 A Caterham kezd kifutni a hajtómű alkatrészeire vonatkozó ötös kvótából, ami az egész idényre vonatkozik:Kobajasi Kamui autójában már a harmadik elektronikai vezérlőt és energiatárolót használják, Marcus Ericsson kocsijában is a harmadik vezérlő működik. Felipe Massa a második vezérlőjével megy a Williamsben, míg Pastor Maldonado Lotusában a turbó ment tönkre úgy, hogy nem lehet megjavítani.

6.51 A levegő 33, az aszfalt 50 fokos Sepangban.

6.50 A hőség a várt hűtési problémák mellett meglepetéssel is szolgált egyes csapatoknak az első szabadedzésen, Kevin Magnussen McLarenje például a boxba tartva azért állt le, mert az egyik szenzor túlmelegedést érzékelt a motortérben, és automatikusan lekapcsolta a hajtóművet. Utóbb kiderült, téves riasztás volt, a dán túl lassan ment a levezető körében ahhoz, hogy lehűljön a kocsija – ez a jelenség azonban felveti, hogy ha biztonsági időszak lesz a versenyen, másoknál is túl magassá válhat a hőérték. Vagy a szenzorokat kell átprogramozni.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 1 1 1 25
2. Kevin Magnussen 1 1 18
3. Jenson Button 1 1 15
4. Fernando Alonso 1 12
5. Valtteri Bottas 1 10
6. Nico Hülkenberg 1 8
7. Kimi Räikkönen 1 6
8. Jean-Éric Vergne 1 4
9. Danyiil Kvjat 1 2
10. Sergio Pérez 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. McLaren-Mercedes 33
2. Mercedes 25
3. Ferrari 18
4. Williams-Mercedes 10
5. Force India-Mercedes 9
6. Toro Rosso-Renault 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik