A gumik miatt aggódnak a Mercedesnél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.28. 12:17
null
A Mercedesnél attól tartanak, sok kerékcserére lesz szükség a vasárnapi versenyen (Fotók: Action Images)
Szoros élmezőny, forróság, gyorsan kopó gumik, egy órával a szabadedzés zárása után hatalmas zivatar – ez volt a Malajziai Nagydíj pénteki napjának forgatókönyve. Az idény nagy esélyesének tartott Mercedes küszködik a gyorsan kopó gumikkal, s bár Lewis Hamilton azt állítja, hogy a riválisoknál is ez a helyzet, az elmúlt évek tapasztalatai alapján a német csapat nagyobb bajban lehet. Sebastian Vettel az időjárásban is bízik, s örül a Red Bull töretlen fejlődésének – az üzemanyag áramlásának mérése kapcsán azonban makacskodik a Red Bull, és bajba is kerülhet.

A Mercedes mindkét szabadedzést az élen zárta pénteken Malajziában, de előnye egy körön és hosszabb távon sem volt annyira meggyőző, mint Melbourne-ben. Nico Rosberg és Lewis Hamilton hosszabb menetében körönként legfeljebb fél másodperccel volt jobb, mint Sebastian Vettel a Red Bull-lal, és a Ferrari, a Williams, valamint a McLaren is jó tempót mutatott.

Rosberg szerint ez a hétvége inkább a gumikról fog szólni, és nem biztos, hogy a Mercedes uralni tudja a helyzetet – legalábbis száraz pályán.

„Rendben volt a nap, de nagyon forró volt az autóban, az autó és a gumik is megszenvedték ezt az időjárást. Nem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan kopnak a gumik, óriási kihívás lesz ez. A gumi ismét kulcsfontosságú tényező lett, érdekesek lehetnek a stratégiák – mondta Rosberg. – Az üzemanyag nem probléma, ez a pálya egyébként sem zabálja úgy a benzint, mint a melbourne-i. Ezen a hétvégén ugyanúgy kell vezetnünk, mint tavaly, csak a gumikra kell vigyáznunk.”

16. MALAJZIAI NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: Hamilton az élen Malajziában, a Lotus tovább szenved
2. szabadedzés: Rosberg az első, de nagyon szoros az élmezőny
SZOMBAT
6.00–7.00: 3. szabadedzés
9.00–10.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
10.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők, az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
Vettel: Sz.r az új hang; Button: El lehet menni, ha nem tetszik
Bottas: Még sohasem élveztem ennyire autóversenyt

Rosberg elmondta, a legfőbb célja, hogy csapattársa, Hamilton előtt maradjon. „Szoros lesz, de ha megszerzem a pole-t és és a rajtnál előtte maradok, megkönnyítem a feladatomat” – tette hozzá.

Lewis Hamilton próbált nem foglalkozni a riválisaival.

„Nem figyelek másokra, csak arra, hogy kényelmes legyen az autó, jól lehessen vezetni, és végigbírja a versenytávot. A gumikkal van a legfőbb gond, a nagy melegben nagyon kopnak, még ezek a kemény keverékek is, de ezzel mindenkinek problémája lesz, nemcsak nekünk” – mondta Hamilton, akinek az Ausztrál Nagydíj elején a kiesését okozó motorja remekül működött, úgyhogy használhatja a hétvége hátralévő részében.

A Ferrari a kettős pontszerzéssel záruló, mégis lehangoló Ausztrál Nagydíj után versenyképesebbnek tűnik, rövid és hosszabb távon is biztató eredményeket produkáltak a pilótái, főleg Kimi Räikkönen, aki különösen küszködött Melbourne-ben.

„Össze sem lehet hasonlítani ezt a pénteki edzésnapot a melbourne-ivel.Sokkal jobb az autó, sokkal magabiztosabbnak érzem magam benne – mondta Räikkönen. – Igaz, annak ellenére, hogy ez jó nap volt, tudjuk, még rengeteg a teendőnk, mert még mindig messze vagyunk a célunktól.”

Alonso még kivár, nem mond ítéletet az új F1-ről
Alonso még kivár, nem mond ítéletet az új F1-ről

Fernando Alonso nemcsak a Ferrari formájáról, az F1 divattémájáról, a hangokról is tartalékol a véleményével.

„Nagyon kényelmetlen most az autók hangjáról beszélni – mondta Alonso. – Ha azt mondom, szeretem, a szurkolók nagy része elpártol tőlem, mert szerintük ez már nem az igazi F1. Ha azt mondom, nem tetszik, a szurkolók szintén nekem esnek, mert azt mondják, csak akkor szeretem, ha nyerek. A legbölcsebb, ha még kivárok, időt kérek, néhány versenynek el kell telnie, hogy mindenkiben rendeződjön a helyzet. Az idénynyitó nem volt izgalmas, de lehet, hogy egy jó show mindent helyre tesz.”

A Ferrari azt is elismerte, hogy az Ausztrál Nagydíj elején nem várt elektronikai gond hátráltatta mindkét pilótát. A verseny első szakaszában Alonso és Räikkönen is nélkülözte az energiaátalakító kinetikus egységét (MGU-K), ami kigyorsításkor 120 lóerővel csökkentette a motor teljesítményét. A probléma a rajtnál adódott, az FIA rendszere ugyanis addig nem engedi bekapcsolni az MGU-K-t, amíg az autó az induláskor el nem éri a 100 kilométer per órás sebességet – a Ferrarinál sokáig úgy érzékelte a szoftver, hogy nem érték el az autók ezt a tempót, így passzív maradt az eszköz. A harmadik körben kézzel aktiválta a rendszert a két pilóta, de így is csak az első boxkiállás után működött tökéletesen. A Ferrari szerint Alonso dobogóra állhatott volna, ha az első körben nem kerül Nico Hülkenberg mögé.

A Red Bull újabb biztató edzésnapon van túl, de az istálló továbbra sem hunyászkodik meg az üzemanyag-áramlás mérésének ügyében. Christian Horner csapatfőnök elmondta, a csapat új mérőeszközöket hozott Malajziába, de azok nem működtek Daniel Ricciardo autójában az első edzésen. A csapatfőnök azt továbbra is kizártnak tartja, hogy a csapat a riválisaihoz hasonlóan az FIA eszközét használja – ebben az esetben ugyanis többek szerint biztosan elbukná Ricciardo ügyét.

Ám az FIA is jelezte, hogy semmiképp sem változtat az áramlás mérési módszerén, azaz ha a Red Bull új eszköze is fals értéket mutat, újabb kizárásokat kockáztat a világbajnok istálló, amely, mondhatni, csapdába került.

ECCLESTONE: ÉLŐBEN JOBB A HANG, MINT A TÉVÉBEN

A Sky Sports Bernie Ecclestone-nal készített interjút a második szabadedzés alatt, és az F1 gazdasági vezetője elmondta, hogy amíg a tévén keresztül borzasztó a hanghatás, élőben nem is olyan rossz, hangosabb, mint gondolta, de a lelátóról még mindig kevésbé élvezetes, mint a régi V8-asok. „Bárcsak megtehetném, hogy feljebb tekerjem a hangot, de a mérnökök azt mondták, ez nem lehetséges” – tette hozzá Ecclestone, aki a teszteket és az Ausztrál Nagydíjat is kihagyta, most látja először élőben az autókat.

Jenson Button úgy vélte, a szabadedzés szoros végeredménye ellenére óriásiak lehetnek a különbségek a versenyen, szerinte az sem elképzelhetetlen, hogy az első körönként három másodperccel gyorsabb lesz a tizediknél. Persze továbbra is kérdéses, hogy lesz-e eső. Pénteken helyi idő szerint 16.30-kor eleredt az eső Sepangban, és negyedórán belül hatalmas felhőszakadás zúdult a pályára. Az időmérő szombaton és a verseny vasárnap egyaránt 16 órakor rajtol (Magyarországon órát állítunk, ezért lesz eltérés a kettő között), hasonló eső esetén minden előzetes számítás borulhat.

Sebastian Vettel is ebben bízik.

„Az időjárás az egyik legfőbb tényező ezen a hétvégén. Sokszor láttuk, hogy itt bármi megtörténhet. Ha esik az időmérőn, könnyen megszerezhetem a pole pozíciót, ha száraz lesz a pálya, nehezebb lesz a feladatom – mondta a pénteket a 3. helyen záró német. – Az időeredmények pénteken nem mérvadóak, de jólesik, hogy ott vagyok az élmezőnyben. Napról napra jobbak vagyunk, és ha a megbízhatóság is rendben lesz, még erősebbé válunk.”

Vettel szerint gyorsan javul a Red Bull, a pole pozícióért is versenyben lehet
Vettel szerint gyorsan javul a Red Bull, a pole pozícióért is versenyben lehet

Vettel autójával akadt némi probléma, ami miatt szombatra elektronikus vezérlőt cserélnek benne (immár a harmadikat kapja meg a 2014-ben lehetségest ötből) – Ausztráliában a biztató pénteki edzések után szombaton és vasárnap rengeteg problémája volt a címvédőnek, aki abban bízik, ez nem ismétlődik meg.

MALAJZIAI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:39.909 átlag: 199.729 km/ó 30 kör
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:39.944 0.035 mp h. 30
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:39.970 0.061 30
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:40.051 0.142 32
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:40.103 0.194 29
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:40.112 0.203 34
7. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:40.276 0.367 29
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:40.628 0.719 28
9. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:40.638 0.729 35
10. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:40.691 0.782 34
11. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:40.777 0.868 33
12. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:41.014 1.105 20
13. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:41.257 1.348 28
14. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:41.325 1.416 32
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:41.407 1.498 34
16. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:41.671 1.762 25
17. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:42.531 2.622 14
18. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:43.638 3.729 20
19. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:43.752 3.843 29
20. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:45.703 5.794 31
Maldonado és Kobajasi nem hagyta el a boxutcát.
1. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:40.691 átlag: 198.178 km/ó 19 kör
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:40.843 0.152 mp h. 20
3. Nico Rosberg német Mercedes 1:41.028 0.337 19
4. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:41.111 0.420 20
5. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:41.274 0.583 18
6. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:41.402 0.711 15
7. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:41.523 0.832 9
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:41.642 0.951 19
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:41.686 0.995 23
10. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:41.830 1.139 22
11. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:41.923 1.232 14
12. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:42.117 1.426 20
13. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:42.365 1.674 21
14. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:42.869 2.178 21
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:42.904 2.213 23
16. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:43.825 3.134 18
17. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:45.775 5.084 24
18. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:46.911 6.220 10
19. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:51.180 10.489 5
20. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes idő nélkül 2
21. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault idő nélkül 2
22. Romain Grosjean francia Lotus-Renault idő nélkül 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik