F1: Hamilton nem csak Vettelt győzte le – nyertesek és vesztesek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.27. 20:01
null
Andy Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke alaposan elázott a dobogón (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton a Belga Nagydíjon aratott győzelme után is kritikus hangon beszélt a biztonsági autó pályára küldéséről, szerinte ugyanis azért döntöttek így, mert versenyt akartak közte és Sebastian Vettel között. A német nem tudta kihasználni helyzeti előnyét, de tudja, mit rontott el, és már másképp csinálná. Valtteri Bottas a körülmények áldozata lett, Max Verstappen pedig sajnálja, hogy már Fernando Alonsóval vív kiesési különcsatát. A Belga Nagydíj nyertesei és vesztesei.

 

NYERTESEK

Lewis Hamiltonnak nem volt elég egyszer megnyernie a Belga Nagydíjat, simán vezetett, amikor a Force Indiák ütközése után a pályára küldték a biztonsági autót, és a kerékcserék után több mint tíz körön át lágy gumikon kellett védekeznie az ultralágyakon támadó Sebastian Vettellel szemben.

A gumik közötti teljesítménybeli különbséget ismerve úgy tűnt, nem lesz esélye, de végül maga mögött tartotta riválisát, és fontos lélektani sikert is aratott.

62. BELGA NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 25., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Räikkönen 1:45.502
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:44.753
AUGUSZTUS 26., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Räikkönen 1:43.916
pole: Hamilton 1:42.553, 2.Vettel 1:42.795
AUGUSZTUS 27., VASÁRNAP
futam: 1. Hamilton, 2. Vettel, 3. Ricciardo
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 3., 14.00: Olasz Nagydíj
Szeptember 17., 14.00: Szingapúri Nagydíj
Október 1., 9.00: Malajziai Nagydíj

„Ez kicsit olyan volt, mint a NASCAR-ban, ott szokták minden ok nélkül a pályára küldeni a biztonsági autót. A légterelőt eltakaríthatták volna virtuális biztonsági autós időszak alatt is, de versenyt akartak" – mondta Hamilton, aki úgy érezte, nemcsak Vettelt győzte le, hanem azokat is, akik ellenfele győzelmét akarták.

Daniel Ricciardo a Spanyol és az Osztrák Nagydíj között zsinórban öt futamon végzett dobogós helyen, de a Brit Nagydíj ötödik helyezésével megszakadt a jó sorozat. A Magyar Nagydíj rajtjánál Max Verstappen lökte ki az ausztrált, aki Belgiumban visszatért a dobogóra.

Ricciardónak Sebastian Vettelhez hasonlóan a biztonsági autós időszak adott lehetőséget a feljebb lépésre, az újrainduláskor új ultralágy gumikon támadhatta Valtteri Bottast, és zseniális manőverrel meg is előzte az Eau Rouge után.

„Az amerikai futballban Hail Marynek hívják, amikor a végén mindent egy lapra tesznek fel. Ez nem Hail Mary, hanem Hail Daniel volt – mondta Ricciardo. – Nagyon elégedett vagyok, megint sikerült helyzetbe hoznunk magunkat, amihez szerencse is kell. Ahhoz viszont már nem, hogy azt a lehetőséget ki is használjuk."

Ricciardo azt is elmondta, hogy a harmadik helyen száguldva látta igazán, hogy a Kimi Räikkönen, Bottas páros nincs azonos szinten a Hamilton, Vettel duóval.

További nyilatkozatokat ide kattintva olvashat!

Nico Hülkenberg a Renault Brit Nagydíjon bevetett padlólemezét használva bebetonozta magát a három élcsapat és a középmezőny közötti űrbe. Mindhárom időmérőn a Red Bull mögött zárt, és ha a Magyar Nagydíjon nem kap öt rajthelyes büntetést, a Brit és a Belga Nagydíjhoz hasonlóan a versenyen is a Ferrarik, Mercedesek és Red Bullok mögött ért volna célba.

Nico Hülkenberg (középen) élvezte a csatákat, szerinte már biztos, hogy a Renault-é a negyedik legerősebb autó (Fotó: AFP)
Nico Hülkenberg (középen) élvezte a csatákat, szerinte már biztos, hogy a Renault-é a negyedik legerősebb autó (Fotó: AFP)

A Renault már nemcsak egy körön, hanem versenytávon is versenyképes, így a pontokat egymaga halmozó Hülkenberg révén csupán 11 pontra van a csapat-vb 5. helyén álló Williamstől.

„Megint bebizonyítottuk, hogy most már a mienk a negyedik legjobb autó az F1-ben. Az elején pedig még szórakoztam is, jókat csatáztunk. A Force India, a Williams és a Haas a három legnagyobb riválisunk” – fogalmazott a német.

VESZTESEK

A legutóbbi három versenyhétvége tisztán megmutatta, hogy a Mercedes és a Ferrari közötti erőviszonyok pályáról pályára változnak. A Mercedes esélyt sem adott a Ferrarinak Silverstone-ban, a Hungaroringen az olaszok arattak kettős győzelmet, míg Spa ismét a Mercedes terepe volt. Sebastian Vettel ennek ellenére közel került hozzá, hogy a rivális „felségterületén" arasson győzelmet, de hiába váltott a végén friss ultralágy gumikra úgy, hogy közvetlen közelről támadhatta Hamiltont, nem tudta kihasználni, és elszalasztotta a papírforma felborításának lehetőségét. A német szerint egy igazán jó esélye volt, de nem dolgozta ki jól az akciót.

„Tudtam, hogy a gumik nekem kedveznek, de túlságosan is jól kaptam el az ütemet az újrainduláskor, túl közel kerültem Lewishoz. Ha még egyszer újraindítanák a versenyt, másképp csinálnám" – mondta Vettel.

„Csak kilencvenszázalékos gázt adtam, hogy közel kerüljön. Így is történt, Sebastiannak ezért el kellett vennie a gázt. Ha távolabb van, talán az Eau Rouge előtt megelőz, de akkor meg a hosszú egyenesben visszaelőzöm" – mondta Hamilton, hozzátéve, hogy ehhez az is kellett, hogy véletlenül rossz üzemmódba kerüljön a motorja.

Valtteri Bottas az újraindulás előtt érezte a vesztét (Fotó: AFP)
Valtteri Bottas az újraindulás előtt érezte a vesztét (Fotó: AFP)

Az angol csapattársa, Valtteri Bottas ezen a hétvégén közel sem volt olyan gyors, mint Hamilton, de arra, hogy csak az ötödik helyen ér célba, a finn sem mert gondolni. Ám a lágy gumikon a hajrában tehetetlen volt az ultralágyon támadó riválisok ellen.

„A biztonsági autó mögött autózva éreztem, hogy percről percre rémesebb állapotba kerülnek a gumik. Alig volt tapadás, annyira lehűltek. Mögöttem Daniel nagyon gyors volt, arra figyeltem, hogy az egyes kanyarban ne előzzön meg, de ezzel ritmust vesztettem. Fél kör kellett ahhoz, hogy elkezdjenek tapadni a gumik, de ekkor már késő volt" – szomorkodott a vb-csatából ezen a versenyen talán végleg kiszálló Bottas.

Ugyanúgy, ahogy Ausztriában, Max Verstappen a verseny előtt az egész szektort megtöltő holland szurkolótáborral fotózkodott, hogy aztán, ahogy a Red Bull Ringen, csalódottan szálljon ki az autójából még a verseny közben.

„A versenyek felét fel kellett adnom, ahogy a rádióban is mondtam, ez hihetetlen. Ez már hatodszor fordul elő, ne mondják többé nekem, hogy ez balszerencse! De tényleg, már Fernandóval csatázunk azon, hogy ki esik ki több versenyen" – mondta Verstappen, aki arra a felvetésre, hogy látja-e értelmét a csapatváltásnak, többnyire mellébeszélt, mondván, most csak a jelennel foglalkozik.

Max Verstappen már unja, hogy robogóznia kell a versenyek alatt (Fotó: AFP)
Max Verstappen már unja, hogy robogóznia kell a versenyek alatt (Fotó: AFP)

A holland szurkolók tízezreivel együtt szenvedő Verstappen új „riválisa", Fernando Alonso a rajtnál kiválóan manőverezve feljött a hetedik helyre, de ezt követően az egyenesekben könnyedén kikerülgették őt a riválisok, és a 12. helyig visszacsúszott, mielőtt feladta a versenyt. Bár kapásból csalódottan beszélt, megerősítette, hogy még nem ment el teljesen a kedve a Formula–1-től.

„Persze, hogy élvezem. Ráadásul, a nekem kínált ajánlatok alapján értékesebb vagyok, mint valaha. Ezt még hét-nyolc versenyen át kibírom, de döntenem kell arról, mi lesz utána. Nem volt minden rossz, az időmérő és a rajt rendben volt – mondta Alonso, aki a Honda-motorra panaszkodott. – Egy gyenge pontja van az autónak, azon kell változtatnunk. A következő hetekben meglátjuk, hogy alakul a jövő. Meg kell találnunk a megoldást, mert a McLaren túl jó csapat ahhoz, hogy a motor miatt így szenvedjen."

A futam nagy vesztesei közé tartozik a Force India is, hiszen Esteban Ocon és Sergio Pérez kétszer is koccant egymással a versenyen az Eau Rouge előtt, a második eset az istálló kettős pontszerzésébe került. A Force India pilótáinak és igazgatójának reakcióját ide kattintva olvashatja el.

BELGA NAGYDÍJ, VÉGEREDMÉNY (44 KÖR, 308.025 KM)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:24:42.820
2. Sebastian Vettel német Ferrari 2.358 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 10.791 mp h.
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 14.471 mp h.
5. Valtteri Bottas finn Mercedes 16.456 mp h.
6. Nico Hülkenberg német Renault 28.087 mp h.
7. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 31.553 mp h.
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 36.649 mp h.
9. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 38.154 mp h.
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 39.447 mp h.
11. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 48.999 mp h.
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 49.940 mp h.
13. Jolyon Palmer brit Renault 53.239 mp h.
14. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 57.078 mp h.
15. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:07.262 p h.
16. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:09.711 p h.
17. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 2 kör h.*
*nem ért célba
FELADTÁK megtett körök
Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 25
Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 7
Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 2
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 4 9 12 220
2. Lewis Hamilton 5 7 12 213
3. Valtteri Bottas 2 8 11 179
4. Daniel Ricciardo 1 6 9 132
5. Kimi Räikkönen 4 10 128
6. Max Verstappen 1 6 67
7. Sergio Pérez 9 56
8. Esteban Ocon 11 47
9. Carlos Sainz Jr. 8 36
10. Nico Hülkenberg 6 34
11. Felipe Massa 7 27
12. Romain Grosjean 6 24
13. Lance Stroll 1 3 18
14. Kevin Magnussen 3 11
15. Fernando Alonso 2 10
16. Pascal Wehrlein 2 5
17. Danyiil Kvjat 2 4
18. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 392
2. Ferrari 348
3. Red Bull-TAG Heuer 199
4. Force India-Mercedes 103
5. Williams-Mercedes 45
6. Toro Rosso-Renault 40
7. Haas-Ferrari 35
8. Renault 34
9. McLaren-Honda 11
10. Sauber-Ferrari 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik