F1: Pérez a semmiért kockáztatta az életünket – Ocon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.27. 16:53
null
Sergio Pérez nem kímélte Esteban Ocont, mégis ő járt rosszabbul Spában (Fotó: AFP)
A Belga Nagydíjon a Force India pilótái kétszer is koccantak egymással, a második esetet követően a sok törmelék miatt be is kellett küldeni a biztonsági autót. Esteban Ocon szerint Sergio Pérez nem viselkedett profi versenyzőként, mindkettejük életét kockára tette az Eau Rouge előtt.

 

„A semmiért kockáztatta az életünket. Az Eau Rouge felé háromszázzal száguldunk. Ez az egyik, a másik, hogy rengeteg pontot vesztettünk – mondta Ocon. – Ez nem profi versenyzőhöz méltó versenyzés. A többi csapattársával sohasem tette ezt, nem tudom, velem miért teszi. Beszélek vele, mint férfi a férfival, elmondom, mi az igazság. Gyereke lesz, nem tudom, miért akar meghalni.”

Ocon szerint Pérez tudta, hogy előzni készül, ezért sem érti, miért zárta rá a kaput. A mexikói megerősítette, hogy tudta, hogy ott van mögötte a csapattársa, de nem gondolta, hogy már az Eau Rouge előtt támadni készül őt, miközben a kanyarkombináció után, a hosszú egyenesben sokkal jobb esélye lett volna előzni.

„Ott nincs értelme próbálkozni. Ha más támad, ugyanezt teszem, mindenki más ugyanezt tette volna – mondta Pérez, aki a rajt után ugyanott szintén a fal felé szorította a csapattársát, és akkor is összeértek. – Azt hiszi, hogy szándékosan tettem, ugye? A rajt utáni koccanásunk az én hibám volt, mert nem láttam, hogy ott van, ezért bocsánatot kérek. A másodiknál túlságosan merész volt.”

Pérez rámutatott, hogy viszonyuk megromlott Oconnal azóta, hogy az Azeri Nagydíjon a francia a falnak lökte, és ezzel valószínűleg dobogós helyezéstől fosztotta meg az istállót.

„Nem azért csináltam ezt, mert Azerbajdzsánban kilökött, de akkor kezdett el romlani a helyzet. Először van ilyen a csapattársammal a pályafutásom alatt, remélem, még nem késő, hogy tisztázzuk a helyzetet” – mondta Pérez.

Az Azeri Nagydíjat követően a csapat igazgatója, Ottmar Szafnauer még azt mondta, továbbra is hagyják versenyezni egymás ellen a pilótáikat, de egy hasonló ütközés után ezt meg fogják nekik tiltani. Spában pedig meg is hozta a döntést.

„Én is csak azt láttam a tévén, amit mindenki más. Ebből nekem úgy tűnt, hogy Sergio felpasszírozta Estebant a falra, mégis ő jött ki rosszabbul a dologból. A jövőben nem lesz lehetőségük egymás ellen versenyezni, eddig engedtük ezt számukra. Ha nem tudnak úriemberek módjára, a csapat érdekeit szem előtt tartva harcolni egymással, akkor ne tegyék. Megadtuk nekik a szabadságot, de ennek vége. Mindkettejüknek megmondtuk, hogy ha még egy ilyen incidensük lesz, akkor a bokszutcából fogjuk eldönteni a versenyeiket” – hangzott Szafnauer dörgedelme a futam leintése után.

A Belga Nagydíjon Ocon végül a pontszerző 9. helyen zárt, míg Pérez két körrel a leintés előtt feladni kényszerült a futamot.

BELGA NAGYDÍJ, VÉGEREDMÉNY (44 KÖR, 308.025 KM)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:24:42.820
2. Sebastian Vettel német Ferrari 2.358 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 10.791 mp h.
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 14.471 mp h.
5. Valtteri Bottas finn Mercedes 16.456 mp h.
6. Nico Hülkenberg német Renault 28.087 mp h.
7. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 31.553 mp h.
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 36.649 mp h.
9. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 38.154 mp h.
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 39.447 mp h.
11. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 48.999 mp h.
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 49.940 mp h.
13. Jolyon Palmer brit Renault 53.239 mp h.
14. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 57.078 mp h.
15. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:07.262 p h.
16. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:09.711 p h.
17. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 2 kör h.*
*nem ért célba
FELADTÁK megtett körök
Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 25
Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 7
Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 2
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 4 9 12 220
2. Lewis Hamilton 5 7 12 213
3. Valtteri Bottas 2 8 11 179
4. Daniel Ricciardo 1 6 9 132
5. Kimi Räikkönen 4 10 128
6. Max Verstappen 1 6 67
7. Sergio Pérez 9 56
8. Esteban Ocon 11 47
9. Carlos Sainz Jr. 8 36
10. Nico Hülkenberg 6 34
11. Felipe Massa 7 27
12. Romain Grosjean 6 24
13. Lance Stroll 1 3 18
14. Kevin Magnussen 3 11
15. Fernando Alonso 2 10
16. Pascal Wehrlein 2 5
17. Danyiil Kvjat 2 4
18. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 392
2. Ferrari 348
3. Red Bull-TAG Heuer 199
4. Force India-Mercedes 103
5. Williams-Mercedes 45
6. Toro Rosso-Renault 40
7. Haas-Ferrari 35
8. Renault 34
9. McLaren-Honda 11
10. Sauber-Ferrari 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik