Hamiltoné a Brit GP, Vettelé az év előzése, Rosberg kiesett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.06. 13:45
null
Hamilton győzött a hazai versenyén, négy pontra feljött Rosberg mögé (Fotók: Action Images)
A Formula–1-es Brit Nagydíjat a hazai Lewis Hamilton nyerte meg, miután mercedeses csapattársa, Nico Rosberg műszaki hiba miatt feladta a futamot. A brit mögött Valtteri Bottas és Daniel Riccardo végzett. A nap – vagy talán az év – jelenetsora a két korábbi világbajnok, Sebastian Vettel és Fernando Alonso elképesztő csatája volt, amelyet végül előbbi nyert meg óriási előzést bemutatva. A futam krónikájához tartozik, hogy Kimi Räikkönen balesete miatt 1 órán állt a verseny.

Eső nélkül is szenzációs volt a Brit Nagydíj, amelyen Lewis Hamilton 29 pontról négyre faragta hátrányát Nico Rosberggel szemben. A szombati időmérőn elkövetett hibája miatt csak a hatodik rajtkockából induló angol gyorsan felzárkózott csapattársa mögé, majd eltérő stratégiájával nyerő helyzetbe került, amikor Rosberg autója hirtelen lelassult, majd megállt váltóhiba miatt.

Hamilton idei két kiesése után Rosberget is utolérte a balszerencse, így a Német Nagydíj előtt szinte nulláról kezdődik a Mercedes belharca a világbajnoki címért.

A versenyt egy órával az eredeti rajt után újraindították Kimi Räikkönen balesete miatt.

Az első startnál Räikkönen a Wellington-egyenesben, az 5-ös kanyar után lefutott az útról, a fűről próbált visszatérni a pályára, de a szintkülönbségen az autó megdobódott, megcsúszott, majd a szalagkorlátnak csapódott. Onnan visszapattant a pályára, s a borzasztóan rajtoló, a mezőny végére kerülő Felipe Massa Williamsének koccant.

A finn bokaficammal megúszta a félelmetes korlátnak ütközést, de a szalagkorlátot majdnem egy órán át javították.

Ekkor Hamilton már negyedik volt a rosszul induló Nico Hülkenberg, Sebastian Vettel duó megelőzése után.

A két McLaren volt még közte és Rosberg között, de gyorsan túljutott Kevin Magnussenen és Jenson Buttonon. Rosberg előbb a visszaváltásoknál panaszkodott, majd egy reccsenés után már felkapcsolni sem tudott, és leállt.

A második hely a 14. helyről rajtoló, szenzációs tempóban felzárkózó Valtteri Bottasé lett, a harmadik a három éve ugyanitt egy HRT volánjánál bemutatkozó Daniel Ricciardóé, Button a hajrában a frissebb gumikon majdnem utolérte.

Az ötödik helyezés hatalmas csata után lett Vettelé, a német hosszú körökön át üldözte és támadta Fernando Alonsót, közben mindketten reklamáltak a rádión a másik vélt szabálytalanságai miatt (ez már egy ponton túl több szempontból is szórakoztatóvá tette a párharcot), de a 48. körben Vettel a 9-es kanyarban véget érő kerék kerék elleni manőver végén az év előzésével maga mögé utasította a spanyolt, aki keményen, de nagyon sportszerűen védekezett. Ahhoz, hogy máris a klasszikusok között emlegessék Vettel előzését, a rivális keménysége is kellett.

A Toro Rosso dupla pontszerzést ünnepelt, s Hülkenberg is pontot szerzett – Rosberg kiesése után már csak a Force India németje és Alonso mondhatja el magáról, hogy az összes idei futamon eredményes volt.

Folytatás két hét múlva Hockenheimben, Rosberg és a Mercedes hazai pályáján.

A VERSENY KÖRRŐL KÖRRE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA ÉRHETIK EL.

BRIT NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (52 KÖR, 306.198 KM)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
2:26:52.094
2. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 30.135 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 46.495 mp h.
4. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 47.390 mp h.
5. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 53.864 mp h.
6. Fernando Alonso spanyol Ferrari 59.946 mp h.
7. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:02.563 p h.
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:28.692 p h.
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:29.340 p h.
10. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1 kör h.
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
12. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1 kör h.
13. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1 kör h.
14. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1 kör h.
15. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 2 kör h.
16. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 2 kör h.
17. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 3 kör h.*
*nem ért célba
FELADTÁK
MEGTETT KÖRÖK
Nico Rosberg német Mercedes 28
Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 11
Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 9
Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1
Kimi Räikkönen finn Ferrari 0
Leggyorsabb kör: Hamilton (26. kör) 1:37.176
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 3 8 8 165
2. Lewis Hamilton 5 7 7 161
3. Daniel Ricciardo 1 4 7 98
4. Fernando Alonso 1 9 87
5. Valtteri Bottas 2 8 73
6. Sebastian Vettel 2 6 70
7. Nico Hülkenberg 9 63
8. Jenson Button 1 5 55
9. Kevin Magnussen 1 6 35
10. Felipe Massa 4 30
11. Sergio Pérez 1 5 28
12. Kimi Räikkönen 6 19
13. Jean-Éric Vergne 3 9
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 4 6
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 326
2. Red Bull-Renault 168
3. Ferrari 106
4. Williams-Mercedes 103
5. Force India-Mercedes 91
6. McLaren-Mercedes 90
7. Toro Rosso-Renault 15
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2

A FUTAM

Hamilton megnyerte a Brit Nagydíjat, 4 pontra csökkentette a hátrányát a kieső Rosberggel szemben. Bottas a második, Ricciardo Button végső rohamát visszaverve a 3.

Ricciardo autója közben a 3. helyen lelassult, Button 4 másodpercre megközelítette. Vettel égésszagot érez, miközben Maldonado Lotusa leállt füstölve.

Alonso arra panaszkodik, hogy Vettel ott is nyitotta a DRS-t, ahol nem lett volna szabad: a 9-es kanyar után is. Követeli vissza az 5. helyet a rádión.

Vettel a 48. körben végül szenzációs előzéssel utasította maga mögé Alonsót, aki agresszívan, de tisztán védekezett. Pont annyi helyet hagytak egymásnak, amennyit kellett, nem véletlen a hat világbajnoki cím.

Hamilton, Bottas, Ricciardo, Button az első négy helyen távol egymástól, az 5. Alonsót viszont Vettel támadja még mindig, Magnussen tisztes távolból figyeli a csatát, az egyik pilóta megingásakor lecsap. Vettel és Alonso szinte folyamatosan panaszolja be egymást a rádión.

A Ferrari a Twitteren: „Kimi most hagyja el a pályát. Minden oké!”

Hamilton a 40. körben 40 másodperces előnyről kiállt a boxba új gumikért – újabb készlet kemény keverékű abroncsot kapott, azt csinál, amit akar.

Alonso szerint viszont Vettel túl szélesen vagy túl szűken kanyarodik néhány kanyarban. Nagy a csata…

Vettel abroncsai felhevültek, már visszatámadja Alonsót. Nagyon szép csatát vív a két többszörös világbajnok. Vettel azért aggódik, hogy ennek ütközés lesz a vége. A válasz a boxból: „Sok van hátra, még megpróbálhatod.”

A 34. kör végén Hamilton, Bottas, Ricciardo, Button, Alonso, Vettel, Magnussen, Kvjat, Hülkenberg, Vergne a sorrend.

A finn nem vesztegette az időt a négyszeres világbajnok mögött, a 33. körben megelőzte. Vettel ki is jött új kerekekért. Alonso elé jött vissza, a ferraris megelőzte.

Bottas a 31. körben állt ki kereket cserélni, Vettel mögé, a 3.helyre jött vissza, de a Williamsnél tudják, hogy a német még egyszer kiáll, és akkor zsebben a 2. helyezés.

Hamiltonnak végig kell mennie, s meg kell nyernie a versenyt ahhoz, hogy 4 pontra csökkentse hátrányát a Német Nagydíj előtt. Nem feltétlenül megnyugtató számára, hogy a másik Mercedes leállt. Ráadásul ne feledjük, baj volt a hátsó fékjével a rajt előtt!

Leállította az autót, kivette a kormányt, de újraindulni már nem fog a motor. Hamilton 24.3 másodperccel vezet Bottas előtt. 22 kör van hátra.

A német szenved a Mercedesével, mindent nyomogat a kormányán, a rádión mondják neki, hogy a nyolcas programot válassza. Az autó már nagyon lelassult, a füvön le is állt.

A 28. körben Hamilton két másodpercet adott Rosbergnek. Ha ki is áll még egyszer, a lágyabb gumikon lesz. Rosbergnek már a felfelé váltással is baja van. Azt mondja, nem fog tudni végigmenni. Hamilton a 29. körben meg is előzte csapattársát. A közönség őrjöng, már nem is számít a stratégia. A kérdés: végigmegy-e Rosberg?

Hamilton az új gumikon majdnem egy másodperccel gyorsabb Rosbergnél. Négy másodperc a hátránya, elvileg neki már nem kell kiállnia. Nem sokat kockáztat Hamilton, a harmadik Bottas nagyon messze van, egy próbát megér az egy kiállás.

Alonso a 25. körben jött ki, a büntetését is letöltötte. Rosberg, Hamilton, Bottas, Button, Vettel, Magnussen, Ricciardo, Hülkenberg, Alonso, Kvjat az első tíz sorrendje.

A 24. kör végén Hamilton kereket cserélt, keményeket kapott, azaz nem jön többször – viszont a 4.1 másodperc megint nem gyors kerékcsere. Nem először rontották el az angolét.

Hamilton a 23. körben közölte, kezdenek kopni a gumijai. Még 2-3 kör kellene az egy kiálláshoz, hogy a kemény keverék is jó állapotban végigbírja.

A Mercedes a telemetrián nem látja, mi okozhatja Rosberg váltási gondjait. A német friss gumikon csak három-négy tizeddel gyorsabb körönként, mint Hamilton a használtakon. Lauda a verseny előtt azt mondta, a két pilóta eltérő stratégián van – Hamilton talán csak egyszer áll ki?

Hamilton továbbra is a pályán, Rosberg arra panaszkodik, hogy visszaváltáskor nem minden stimmel. Alonso Buttont támadja a 4. helyért.

A 17. körben Rosberg szervizelt, Hamilton állt az élre. A két Red Bull szabad levegőn alig lassabb a két Mercedesnél, igaz, friss gumikon száguldanak Vettelék.

Magnussent Alonso is megelőzte, Ricciardo a 15. körben kapott új gumikat. Button 25 másodpercre van Hamiltontól, a két Mercedes továbbra is 2-2.5 másodperccel gyorsabb bárki másnál. A 16. körben Bottas Buttont is maga mögé utasította, a 14. helyről rajtolva már a 3. a finn. A DRS a McLaren mellé segítette a finnt, aki a Stowe-kanyarban fejezte be a szenzációs manővert.

Bottas a 13. körben megelőzte Magnussent, Hamilton a 14. körre 4 másodpercre csökkentette hátrányát.

Vettel boxkiállása után Bottas Magnussent támadja. Alonso 5 másodperces büntetést kapott, ezt a kerékcseréjekor kell letöltenie.

Gutiérrez visszaadta Maldonadónak a bahreini röptetést (bár a Lotus nem esett fejre), de megint a Sauber járt pórul, a kavicságyba sodródott, és megállt. Vettel a 10. körben új közepesen kemény gumikat kapott.

Rosberg a 9. körben már 5.7 másodpercre növelte előnyét, azaz gyorsabb Hamiltonnál. Az angollal közölték a rádión, hogy a német a 15-ös kanyarban később fékez, mint ő.

A két Mercedes körönként 2.5 másodpercet ad a teljes mezőnynek. Alonsót már vizsgálják az eredeti rajtnál elfoglalt helye miatt.

A 7. körben Ricciardo a 7. helyen haladó Hülkenberget támadta, nem tudott előzni, így a mögöttük kiváró Alonso mögé került.

A Ferrari a telemetriai adatok kivizsgálása után elárulta, Räikkönen becsapódása 47 g-vel történt.

Hamilton nem sok időt vesztegetett a két McLaren mögött
Hamilton nem sok időt vesztegetett a két McLaren mögött

Hamilton a 4. körben Buttont is simán megelőzte, a korábbi csapattárs nem tanúsított ellenállást. A kör végén öt másodperces hátrányból vette üldözőbe Rosberget. Hátul Bottas már az 5. helyezett Vettelt üldözi.

Hamilton megelőzte a hibázó Magnussent, és már a 3. helyen halad. Rosberg a 3. kör végén már 4 másodperccel halad Button előtt!

A biztonsági autó elhagyta a pályát, újraindult a verseny.

Elindult a mezőny a biztonsági autó mögött, Rosberg, Button, Magnussen, Hamilton, Vettel, Hülkenberg, Ricciardo, Kvjat, Bottas, Bianchi, Sutil, Gutiérrez, Alonso, Maldonado, Ericsson, Grosjean, Vergne, Pérez, Kobajasi, Chilton a sorrend.

A rajtrácson való várakozás során Alonso keményről közepesen kemény, Vettel, Ricciardo, Vergne, Pérez és Grosjean közepesen keményről kemény gumikra váltott.

VÁRAKOZÁS

Olyan képek keringenek az interneten, amelyek szerint Alonso rosszul állt fel az első rajtnál, ezért büntetést kaphat.

Alonso rosszul állt fel az első rajtnál
Alonso rosszul állt fel az első rajtnál

Massát Eric Clapton vigasztalja a Williams új motorhome-jában, a brazil udvariasan hallgatja a legendát.

Niki Lauda szerint felesleges volt megjavítani a szalagkorlátot, hiszen nincs esély rá, hogy valaki más ugyanott megy neki. A Mercedes főnöke azt sem érti, miért nem vette el a gázt Räikkönen, amikor visszatért a pályára.

Új rajt 15.05-kor!

Räikkönen bokaficamot szenvedett, egy közeli kórházban megröntgenezik, biztos, ami biztos.

A korlát javítása során már a helyükre kerültek az új elemek a roncsolódottak helyére, lassan jöhet az új rajt. FIA-információ erről 14.50-kor.

Chilton áthajtásos büntetést kapott, az első kanyarban ütköző Pérez és Vergne nem kap büntetést. A Marussia közölte, Chiltonnak muszáj volt a depóba mennie, mert Räikkönen baleseténél egy kerék eltalálta az autóját, és megsérült.

A Ferrari a Twitteren: „Kimi első kérdése a rádióban az volt, hogy »Felipe hogy van?«”

14.45-kor várható új tájékoztatás, még mindig javítják a korlátot.

Kobajasi nem tett le arról, hogy újraindul, de alapos vizsgálatokra van szükség az autóján. Chilton piros zászlónál hajtott a boxba, ami szabálytalan – vizsgálja az esetét a sportfelügyelő testület. Alonso a rajtrácson az autók között sétálgat.

14.30-kor ad tájékoztatást az FIA arról, mikor indul újra a verseny. Alonso közepesen kemény gumikat kapott, Pérez és Grosjean keményet. Erre ilyenkor van lehetőség a rajtrácson.

Chilton a boxban van, őt ki kell venni a listából, így Rosberg, Button, Magnussen, Hamilton, Vettel, Hülkenberg, Ricciardo, Kvjat, Bottas, Bianchi, Sutil, Gutiérrez, Alonso, Maldonado, Ericsson, Grosjean, Vergne, Pérez, Kobajasi, Chilton a sorrend.

65. BRIT NAGYDÍJ
A helyszín: Silverstone
A pálya hossza: 5891 méter
Kanyarok száma: 18 (8 bal és 10 jobb)
A verseny hossza: 52 kör (306.198 km)
Gumitípusok: kemény, közepesen kemény
Körrekord: 1:29.607 (Lewis Hamilton, Mercedes, 2013)
Tavalyi pole pozíció: 1:29.607 (Lewis Hamilton, Mercedes)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:33.401 (Mark Webber, Red Bull)
Tavalyi dobogó: 1. Nico Rosberg (Mercedes), 2. Mark Webber (Red Bull), 3. Fernando Alonso (Ferrari)
A Brit GP helyszínei: Silverstone (47), Brands Hatch (12), Aintree (5)
Győzelmek a pole-ból Silverstone-ban: 15
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Emerson Fittipaldi (1975) 7.
Győztesek a jelenlegi mezőnyből: Alonso 2, Hamilton, Vettel, Räikkönen, Rosberg

A szalagkorlátot javítják, ha kész, a mezőny a biztonsági autó mögött rajtol.

1. RAJT

A rajtrácson újra felálltak a pilóták, Rosberg, Button, Magnussen, Hamilton, Vettel, Hülkenberg, Ricciardo, Kvjat, Bottas, Chilton, Bianchi, Sutil, Gutiérrez, Alonso, Maldonado, Ericsson, Grosjean, Vergne, Pérez sorrendben.

Az első kanyarban Pérez Vergne-nyel koccant, emiatt mindketten visszaestek a mezőny végére.

Kobajasi, illetve mögötte Massa szenzációs reflexszel kerülte el, hogy oldalról egyenesen belerohanjon Räikkönen Ferrarijába. A finn így sem érzi teljesen jól magát.

A versenyt azonnal leállították, de a finn szerencsére hamar kikerült a rommá tört Ferrariból, igaz, sántikál. Hatalmas volt a becsapódás, a Williams is tönkrement.

A Wellington-egyenesben, az 5-ös kanyar után Räikkönen lefutott az útról, a fűről próbált visszatérni a pályára, de a szintkülönbségen az autó megdobódott, megcsúszott, majd a szalagkorlátnak csapódott. Onnan visszapattant a pályára, s a borzasztóan rajtoló, a mezőny végére kerülő Massa Williamsének koccant.

Räikkönen autója csúnyán összetört, a pilóta jól van
Räikkönen autója csúnyán összetört, a pilóta jól van

Rosberg jól rajtolt a pole-ból, Vettel beragadt, a Red Bull mellett Button, Magnussen, majd kisebb koccanás után Hamilton is elment.

Maldonado arra panaszkodik, túl sötét a kijelzője, nem lát rajta semmit. Vettel viszont meglepően elégedett az autójával – az idén nem szokott ehhez.

Nagy kérdések: meddig bírja Hamilton hátsó fékje, illetve Mark Webber jelenléte most is kiesést jelent-e Vettelnek, akárcsak Melbourne-ben, Monacóban és a Red Bull Ringen?

Alonso és Räikkönen a kemény gumikon rajtol, a többiek közepesen keményen. A Pirelli szerint két kerékcsere várható.

A tavalyi verseny a rengeteg defektről maradt emlékezetes, az idén ezektől nem kell tartani.Az aszfalt 33 fokos, se túl hideg, se túl forró.

ELŐZMÉNYEK

13.49 Az FIA hivatalos előrejelzése szerint 30 százalék esély van arra, hogy a futam során valamikor elered az eső.

13.47 Az autók elfoglalták a helyüket a rajtrácson, Hamilton Mercedese körül nagy a sürgés-forgás, a hátsó fékje ugyanis lángra kapott és füst is szivárgott belőle. Ennyi idő alatt nem lehet megjavítani, hűtéssel próbálják orvosolni a gondokat.

13.45 A pilótaparádé során a versenyzőket szállító kamion többször megállt, és a három helyi pilóta, Hamilton, Button és Chilton kifutott a nézőkhöz, s testközelből köszöntötték rajongóikat.

13.44 Silverstone-ban számos híresség érkezett a paddocka, Eric Clapton, Jude Law, Naomi Campbell és Harry herceg is a helyszínen követi az eseményeket, akárcsak 120 ezer fizető néző, akik közül rengetegen csatlakoztak Jenson Button felhívásához, és rózsaszínbe öltöztek a januárban elhunyt John Button emlékére.

13.42 A Brit Nagydíj rajtrácsa nehezen állt össze, Chiltont váltóhiba, Gutiérrezt veszélyes elengedés miatt sorolták vissza, Maldonadót kizárták az időmérőről, míg a két Caterham a 107 százalékos határon kívülre rekedt, ennek ellenére rajtolhat, de csak a mezőny végéről.

13.40 Felhős, hűvös idő van Silverstone-ban a Brit Nagydíj napján, de ezek a felhők a meteorológusok szerint csak annyit érnek, hogy eltakarják a napot, csapadékra nem lehet számítani belőlük. A levegő hűvös, csak 17 fok van, az aszfalt 30 fokos.

BRIT NAGYDÍJ, A RAJTSORREND
1. Nico Rosberg német Mercedes
2. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
3. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
4. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
5. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes
6. Lewis Hamilton brit Mercedes
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
8. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault
10. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault
11. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
12. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari
13. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari
14. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
15. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
16. Fernando Alonso spanyol Ferrari
17. Max Chilton * brit Marussia-Ferrari
18. Kimi Räikkönen finn Ferrari
19. Esteban Gutiérrez ** mexikói Sauber-Ferrari
20.
Pastor Maldonado ***
venezuelai
Lotus-Renault
21.
Marcus Ericsson ****
svéd
Caterham-Renault
22.
Kobajasi Kamui ****
japán
Caterham-Renault
*öt rajthelyes büntetés váltócsere miatt
**tíz rajthelyes büntetés az Osztrák Nagydíjon történt veszélyes elengedés miatt
***kizárták az időmérőről, mert nem volt elegendő üzemanyaga a mintavételhez
****a 107 százalékos határon kívül zárta az első szakaszt, külön engedéllyel rajtolhat
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 3 8 8 165
2. Lewis Hamilton 4 6 6 136
3. Daniel Ricciardo 1 3 6 83
4. Fernando Alonso 1 8 79
5. Sebastian Vettel 2 5 60
6. Nico Hülkenberg 8 59
7. Valtteri Bottas 1 7 55
8. Jenson Button 1 4 43
9. Felipe Massa 4 30
10. Kevin Magnussen 1 5 29
11. Sergio Pérez 1 5 28
12. Kimi Räikkönen 6 19
13. Romain Grosjean 2 8
13. Jean-Éric Vergne 2 8
15. Danyiil Kvjat 3 4
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 301
2. Red Bull-Renault 143
3. Ferrari 98
4. Force India-Mercedes 87
5. Williams-Mercedes 85
6. McLaren-Mercedes 72
7. Toro Rosso-Renault 12
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik