Rosberg újra a pole-ban, Hamilton, a Ferrari és a Williams betlizett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.05. 13:51
null
Sokáig Lewis Hamiltonnak állt a zászló, de Nico Rosberg nevetett a végén (Fotók: Action Images)
A Formula–1-es Brit Nagydíj esős időmérő edzését a Mercedesszel versenyző világbajnoki éllovas Nico Rosberg nyerte meg. A második helyen a címvédő Sebastian Vettel, a harmadikon Jenson Button végzett. A sokáig élen álló Lewis Hamilton csak a hatodik helyről indulhat a vasárnapi futamon, míg a Williamsek és a Ferrarik már a kvalifikáció első szakaszában kiestek.

A percről percre változó időjárás miatt kaotikus időmérőt tartottak a Brit Nagydíjon szombaton, de az idő nem fogott ki Nico Rosbergen, aki nagy csatát vívott Lewis Hamiltonnal. Az első szakaszban a legjobb volt, a másodikon kikapott csapattársától, és a harmadikban is vesztésre állt, amikor az angol az utolsó körében úgy gondolta, túl nedves az aszfaltcsík, és lelassított. A német azonban tovább nyomta a gázt, és a pálya utolsó, szárazabb részén elég időt nyert ahhoz, hogy megszerezze az első rajthelyet.

A német vb-éllovas az idén negyedszer indul az első rajtkockából, ezzel utolérte az első öt futamból négynek a pole-ból nekivágó csapattársát, aki a hibája miatt csak a 6. rajtkockából kezdi a vasárnap 14 órakor kezdődő 52 körös futamot.

A második rajthely Sebastian Vettelé lett, a vb-címvédő az első szakaszból az utolsó helyen jutott tovább,de a végén ő is a legjobbkor futott gyors kört a száradó pályán a slick gumikon.

Ugyanezt tette Jenson Button is, aki a 2012-es Brazil GP óta a legjobb rajthelyét szerezte meg. A második soron Nico Hülkenberggel osztozik, az első négy helyre így három német pilóta került. Kevin Magnussen is megelőzte Hamiltont, akihez hasonlóan nagyot betlizett a Ferrari és a Williams.

A két csapat a száradó pályán kezdődő első szakaszban járt pórul, a legvégén mentek ki a pályára, amikor már mindenki megfutotta a gyors körét, de újra eleredt az eső, és esélyük sem volt javítani. Így Fernando Alonso és Kimi Räikkönen, illetve a két héttel ezelőtti Osztrák GP-t az első sorból kezdő Williams is a rajtrács hátsó részére került.

BRIT NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:35.766 átlag: 217.768 km/ó
2. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:37.386 1.620 mp h.
3. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:38.200 2.434
4. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:38.329 2.563
5. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:38.417 2.651
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:39.232 3.466
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:40.457 4.691
8. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:40.606 4.840
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:40.707 4.941
10. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:40.855 5.089
11. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:38.496
12. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:38.709
13. Max Chilton* brit Marussia-Ferrari 1:39.800
14. Esteban Gutiérrez** mexikói Sauber-Ferrari 1:40.912
15. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:44.018
16. Adrian Sutil
német
Sauber-Ferrari
idő nélkül
17. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:45.318
18. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:45.695
19. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:45.935
20. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:46.684
21. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:49.421
22. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:49.625
*Öt rajthelyes büntetés váltócsere miatt
**Tíz rajthelyes büntetés veszélyes elengedés miatt

3. SZAKASZ

15.02 Végül Hamilton nem fejezte be a körét, Rosbergé lett a pole, megelőzve Vettelt, Buttont, Hülkenberget és Magnussent, akik szintén bejöttek az angol elé.

15.00 Hamilton Rosberg előtt haladt, ő még el tudta kezdeni a gyors körét, így Rosberg is. A német szólt a rádión, hogy ez így nem lesz jó, de éppen hogy befért.

Lewis Hamilton hétvégéje esélyes volt a pole-ra, de a végén nem fejezte be a mért körét
Lewis Hamilton hétvégéje esélyes volt a pole-ra, de a végén nem fejezte be a mért körét

14.59 Slick gumikon tesznek próbát többen is, Ricciardo, Kvjat és Vergne maradt a boxban.

14.56 Pérez a harmadik úgy, hogy száraz pályán egy körön a Force India a szabadedzéseken csak a Marussiát és a Caterhamet előzte meg.

14.54 Vettel utolsóként mért körön, de nem fejezte be, a boxba hajtott. Hamilton, Rosberg, Pérez, Ricciardo, Kvjat, Vergne, Button, Hülkenberg, Magnussen, Vettel a sorrend.

14.53 Pérez 1:40.457-tel az első az újra eleredő esőben. Hamilton 1:39.232-vel átvette az első helyet, Rosberg a második.

14.51 Elindult a szakasz, mindenki mért körön.

14.48 Nehezen takarították el Gutiérrez Sauberének roncsait, kis lyuk maradt a szalagkorláton, váltócsere gyanítható.

14.45 Az utolsó 12 percben a két-két Mercedes, McLaren, Red Bull, Force India és Toro Rosso érdekelt.

2. SZAKASZ

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Rosberg 1:40.380 1. Hamilton 1:34.870
2. Kvjat 1:41.032 2. Rosberg 1:35.179
3. Hamilton 1:41.058 3. Vettel 1:36.410
4. Bianchi 1:41.169 4. Button 1:36.579
5. Hülkenberg 1:41.271 5. Kvjat 1:36.813
6. Chilton 1:42.082 6. Hülkenberg 1:37.112
7. Pérez 1:42.146 7. Pérez 1:37.350
8. Magnussen 1:42.507 8. Magnussen 1:37.370
9. Sutil 1:42.603 9. Vergne 1:37.800
10. Vergne 1:43.040 10. Ricciardo 1:38.166
11. Grosjean 1:43.121 11. Grosjean 1:38.496
12. Gutiérrez 1:43.285 12. Bianchi 1:38.709
13. Maldonado 1:43.892 13. Chilton 1:39.800
14. Button 1:44.425 14. Gutiérrez 1:40.912
15. Ricciardo 1:44.710 15. Maldonado 1:44.018
16. Vettel 1:45.086 16. Sutil
idő nélkül
17. Bottas 1:45.318
18. Massa 1:45.695
19. Alonso 1:45.935
20. Räikkönen 1:46.684
21. Ericsson 1:49.421
22. Kobajasi 1:49.625

14.42 Grosjean, Bianchi, Chilton, Gutiérrez, Maldonado és Sutil a 11. helytől lefelé. Gutiérrez a 10 rajthelyes büntetése miatt a mezőny végéről rajtol, Chiltont a 18. helyre sorolják vissza. Maldonado sem jutott vissza a boxba, motorhiba miatt leállt a pálya mellett.

14.41 Hamilton 1:34.870-re javított.

14.40 Egy perc maradt, Gutiérrez a falban, Grosjean, Bianchi, Chilton, Gutuiérrez, Maldonado és Sutil kieső helyen.

14.39 Rosberg összeszedte magát, 1:35.179 perces körével három másodperccel megelőzte Vergne-t. Hamilton csapattársa mögött érkezett, 1:35.000-val az élre állt.

14.38 Rosberg és Hamilton is sokat hibázik, Vergne és Vettel az első két helyen.

14.37 Rosberg 1:42.730-cal az élen, Gutiérrez 1:40.9-et, Bianchi 1:39.712-t ment.

14.35 Öt perc maradt, jönnek a slick gumis körök.

14.33 Ricciardo a harmadik helyre jött fel az intermediate gumikon. A kieső helyeken Grosjean, Gutiérrez, Bianchi, Vettel – akinek elvették a körét –, Chilton és Sutil áll. Így Ricciardo a 2.

14.32 Vettel 1:44.085-tel az első helyen, a pálya gyorsan szárad, a szakasz végén megint jöhetnek a slick gumik.

14.31 Rosberg 1:45.292-vel az első helyre állt, majd Hamilton is befejezte a körét: 1:44.639!

14.30 Az első szakasz végén a kavicságyban ragadó Sutilon kívül mindenki a pályán, Maldonado 1:47.955-tel az élen. Aztán Vergne megelőzte 1:47.173-mal.

14.28 Új intermediate-eken megy a mezőny nagy része, a slickek most nem kerültek fel az autókra.

14.26 A két Marussia kihasználja az alkalmat, elsőként megy ki a 15 perces második szakaszban.

1. SZAKASZ

14.23 Rosberg, Kvjat, Hamilton az első három sorrendje, a két Marussiával Bianchi a 4., Chilton a 6. – az angol már biztosan úgy sem indul az utolsó helyről, hogy öt rajthelyes büntetést kap. Ricciardo a 15., Vettel a 16. helyen jutott tovább, szerencséjük volt.

14.21 A 17. helytől lefelé Bottas, Massa, Alonso, Räikkönen, Ericsson, Kobajasi sorrend alakult ki. A két Caterham a 107 százalékos határon kívül, de a különleges körülmények miatt biztosan elrajtolhatnak.

A Ferrari és Räikkönen pórul járt az első szakaszban
A Ferrari és Räikkönen pórul járt az első szakaszban

14.19 Sutil a kavicságyba csúszott, nem tud újraindulni. Bottas, Massa, Alonso és Räikkönen kiesett. Rajtuk kívül a két Caterham járt így.

14.17 El is vették Button eredményét, Kvjat az élen 1:41.032-vel. A kiesőzónában Massa, Alonso, Vergne, Räikkönen, Ericsson és Kobajasi. Alonso megpördült, az idő pedig mindjárt lejár.

14.16 Button 1:39.791-gyel megelőzte őket, de az utolsó kanyart kiszélesítette, ami az előzetes figyelmeztetés szerint szabálytalan.

14.15 Sutil, Gutiérrez és Chilton a slickeken az első három helyre ugrott, majd Bianchi állt az élre.

14.14 Mások is kipróbálják a száraz pályára való gumikat, a közepesen kemény keveréket, amely hamarabb felhevül.

14.13 Kobajasi és a két Marussia slick gumikon. Gutiérrez szintúgy.

14.11 Mindenkinek van mért köre, Grosjean, Kvjat, Sutil, Chilton, Ericsson és Kobajasi a kiesőzónában, előttük Button és Maldonado veszélyeztetett.

14.10 Massa feljött az 5. helyre az első körével, majd Bottas megelőzte csapattársát.

14.09 Hamilton, Ricciardo, Rosberg, Vettel, Alonso, Gutiérrez, Magnussen, Bianchi az első nyolc sorrendje.

14.07 Räikkönen és Massa elindult, Bottas még vár, Pérezzel közölték, hogy újra esik az eső, igaz, nagyon enyhén.

14.06 Vettel 1:45.0-t, Ricciardo 1:44.710-et, Hamilton 1:43.676-ot ment. Rosberg, aki a harmadik helyre jött be Ricciardo mögé, azt mondja, ha nem lenne a nyolcas kanyarban a nagy víz, száraznak lehetne nyilvánítani a pályát.

14.05 Bianchi 1:46.908-cal kezdett, Gutiérrez 1:46.701-gyel megelőzte, és az élre állt. A többiek mögöttük vannak egyelőre.

65. BRIT NAGYDÍJ
A helyszín: Silverstone
A pálya hossza: 5891 méter
Kanyarok száma: 18 (8 bal és 10 jobb)
A verseny hossza: 52 kör (306.198 km)
Gumitípusok: kemény, közepesen kemény
Körrekord: 1:29.607 (Lewis Hamilton, Mercedes, 2013)
Tavalyi pole pozíció: 1:29.607 (Lewis Hamilton, Mercedes)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:33.401 (Mark Webber, Red Bull)
Tavalyi dobogó: 1. Nico Rosberg (Mercedes), 2. Mark Webber (Red Bull), 3. Fernando Alonso (Ferrari)
A Brit GP helyszínei: Silverstone (47), Brands Hatch (12), Aintree (5)
Győzelmek a pole-ból Silverstone-ban: 15
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Emerson Fittipaldi (1975) 7.
Győztesek a jelenlegi mezőnyből: Alonso 2, Hamilton, Vettel, Räikkönen, Rosberg

14.03 Bottas, Massa és Räikkönen maradt csak a boxban. Szerintük nem fog esni már. Akik kint vannak, azt mondják, gyorsan felszárad az aszfalt.

14.01 Intermediate gumikon a pilóták. Az FIA szerint 60 százalék esély van arra, hogy elered az eső az időmérő alatt, de nagyon világosak a felhők, talán nem lesz több csapadék.

14.00 Elkezdődött a 18 perces szakasz, most éppen nem esik. Sutil az első a pályán.

13.59 A Mercedes pilótái, illetve Alonso az időmérőre is gondolt azzal, hogy nem ment mért kört a délelőtti edzésen, az intermediate gumikkal spóroltak.

ELŐZMÉNYEK

13.56 Szemerkél az eső, de a pálya vízelvezető rendszere jól működik, ha ilyen marad az idő, intermediate gumikat használnak majd a pilóták.

13.51 A mezőnyből eddig négyen indultak a pole-ból Silverstone-ban: Alonso 3-szor, Vettel és Hamilton 2-2-szer, Räikkönen egyszer.

13.50 A versenyigazgató figyelmeztette a pilótákat, hogy a 9-es (Copse, a régi egyes kanyar) és a 18-as (Club, a mostani célegyenesre fordít) ívben nem hagyhatják el mind a négy kerékkel a pályát, mert abban a körben törlik az idejüket. Hamilton így járt Ausztriában, és a 4–5. hely helyett csak a 9. helyről indult.

13.47 Az időmérő előtt két versenyzőnek kell büntetéssel számolnia. Gutiérrezt az Osztrák Nagydíjon veszélyesen engedte ki csapata a boxból, ezért bűnhődik a pilóta tíz rajthellyel, míg ma Chilton autójában váltót cseréltek, ami neki öt rajthelyet jelent. Valószínűleg mindegyikük a büntetés töredékével is az utolsó rajtsorba kerül.

13.45 Az idén három esős időmérőt láthattunk, mindannyiszor Hamilton szerezte meg az első rajtkockát. Rosbergnek viszont nem ment, kétszer harmadik, egyszer negyedik lett az esős kvalifikáción.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 3 8 8 165
2. Lewis Hamilton 4 6 6 136
3. Daniel Ricciardo 1 3 6 83
4. Fernando Alonso 1 8 79
5. Sebastian Vettel 2 5 60
6. Nico Hülkenberg 8 59
7. Valtteri Bottas 1 7 55
8. Jenson Button 1 4 43
9. Felipe Massa 4 30
10. Kevin Magnussen 1 5 29
11. Sergio Pérez 1 5 28
12. Kimi Räikkönen 6 19
13. Romain Grosjean 2 8
13. Jean-Éric Vergne 2 8
15. Danyiil Kvjat 3 4
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 301
2. Red Bull-Renault 143
3. Ferrari 98
4. Force India-Mercedes 87
5. Williams-Mercedes 85
6. McLaren-Mercedes 72
7. Toro Rosso-Renault 12
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik