Rosberg nyert, de Hamilton maradt nyeregben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.09. 16:44
null
Nico Rosberg a júliusi Német Nagydíj óta először nyert futamot (Fotók: Action Images)
A Formula–1-es világbajnokság 2014-es idényének utolsó előtti, brazíliai futamán a Mercedes német pilótája, Nico Rosberg diadalmaskodott megelőzve csapattársát, a brit Lewis Hamiltont. A különbség a két pilóta között 17 pontra csökkent a dupla pontos szezonzáró előtt, azaz Abu-Dzabiban is elég neki a 2. hely csapattársa mögött a vb-címért. A dobogóra rajtuk kívül a hazai Felipe Massa állhatott még fel.

Nico Rosberg július óta először nyerni tudott Lewis Hamilton előtt, de a Mercedes-istállón belüli vb-csata nem sokat változott, Hamilton a 2. helyezésének köszönhetően 17 ponttal vezet a vb-pontversenyben, azaz a dupla pontos idényzárón, az Abu Double versenyen a második helyezés is elég lenne neki a világbajnoki címhez.

Rosberg a rajtnál megtartotta első helyét, és bár Hamilton a verseny nagy részében gyorsabb volt nála, a sorrend megmaradt kettejük között. Az angol számára a fő esély a második kerékcserék idején kínálkozott. Rosberg a 26. körben kiállt előle, Hamilton a 27.-ben megfutotta a verseny addigi leggyorsabb körét, és kint maradt, úgy tűnt, a következő körben vissza tud jönni a német elé, de a 28. kör elején kicsúszott a pályáról, és miután megkapta új gumijait, nyolc másodperces hátránnyal Rosberg mögé jött vissza.

Innen is visszakapaszkodott, de előzni nem tudott.

A harmadik hely Felipe Massáé lett hazai pályán, a Williams brazil pilótája boxutcai gyorshajtásért öt másodperces büntetést kapott, de üldözői közül Valtteri Bottast két rossz boxkiállás hátráltatta, Jenson Button pedig nem tudta megelőzni a kulcspillanatban Danyiil Kvjatot.

A McLaren pilótája lett a negyedik Sebastian Vettel és a két Ferrari előtt, Bottas a 10. helyen ért célba.

Az idényzárót két hét múlva, november 23-án tartják meg 14 órától Abu-Dzabiban.

A VERSENY KÖRRŐL KÖRRE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA ÉRHETI EL!

BRAZIL NAGYDÍJ, (71 kör, 305.909 km), A VÉGEREDMÉNY
1.
Nico Rosberg
német
Mercedes
1:30:02.555
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1.457 mp h.
3. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 41.031 mp h.
4. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 48.658 mp h.
5. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 51.420 mp h.
6. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:01.906 p h.
7. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:03.730 p h.
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:03.934 p h.
9. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:10.085 p h.
10. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1 kör h.
11. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
12. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1 kör h.
13. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1 kör h.
14. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1 kör h.
15. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
16. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1 kör h.
17. Romain Grosjean* francia Lotus-Renault 8 kör h.
*nem ért célba
FELADTA
megtett körök
Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 39
Leggyorsabb kör: Hamilton (62. kör) 1:13.555
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 10 15 15 334
2. Nico Rosberg 5 15 16 317
3. Daniel Ricciardo 3 8 15 214
4. Sebastian Vettel 4 15 159
5. Fernando Alonso 2 16 157
6. Valtteri Bottas 5 16 156
7. Jenson Button 1 12 106
8. Felipe Massa 2 10 98
9. Nico Hülkenberg 14 80
10. Kevin Magnussen 1 12 55
11. Kimi Räikkönen 12 53
12. Sergio Pérez 1 11 47
13. Jean-Éric Vergne 7 22
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Pastor Maldonado 1 2
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 651
2. Red Bull-Renault 373
3. Williams-Mercedes 254
4. Ferrari 210
5. McLaren-Mercedes 161
6. Force India-Mercedes 127
7. Toro Rosso-Renault 30
8. Lotus-Renault 10
9. Marussia-Ferrari 2

A FUTAM (71 kör, 305.909 km)

Hamilton az utolsó körben sem indított támadást, Rosberg a júliusi Német Nagydíj óta először nyert, és 17 pontra csökkentette hátrányát. Azaz Abu-Dzabiban is elég neki a 2. hely a vb-címhez.

Úgy tűnik, Hamilton már nem kockáztat. Vagy az utolsó két körre tartogat valamit?

Räikkönen és Alonso között is nagy csata dúl, Alonso a frissebb gumikon többször támadott, de a finn a 67. körben még maga mögött tartotta csapattársát. Aztán a célegyenesben a spanyol előzött, és átvette a 6. helyet. Hülkenberg a lágy gumikon üldözőbe vette Räikkönent, de 8 másodpercre volt.

Hamilton még mindig tapad Rosbergre, de nem tud támadást indítani. Az előnyük 32 másodperc Massával szemben.

A két Mercedes nagy csatát vív
A két Mercedes nagy csatát vív

A 61. körben Button, majd Vettel is elment a hősiesen védekező Räikkönen mellett. A finn Ferrariján rosszak a gumik, Alonso közeledik hozzá.

Hülkenberg az utolsó 11 körre kapott lágy gumikat. Hogy bírják a végéig?

Button nem bír Räikkönennel, így hamarosan Vettel és Alonso is utolérheti őket.

Hamilton nem marad le, támad továbbra is. Lekörözések jönnek.

Hülkenberg a 3. helyen, Massa üldözi. A németnek még a végén ki kell jönnie a lágy gumikért. Button az 5. Räikkönent üldözi, a finn talán megpróbál végigmenni késői második kiállása után.

Hamilton üldözi csapattársát, de ez visszaüthet, a szélárnyékban a gumijai tönkremehetnek. Ha nem tud támadni, érdemes lemaradnia, és az utolsó körökre hagynia egy akciót.

Rosberg az 50. kör végén állt a boxba. Hamilton az élen, Massa és Button is szervizelt, Massa előbb a McLarenhez állt be, de gyorsan továbbküldték. Hamilton egy körrel később érkezett, közvetlenül csapattársa mögé jött ki.

Magnussen kezdte a boxkiállások utolsó körét, aztán jött Vettel a 48. körben.

Hamilton hátránya a 47. körben 1.9 másodperc. Ledolgozta, amit a megcsúszásával elveszített.

Alonso a 46. körben a 4-es kanyarban megelőzte Magnussent, és feljött a 6. helyre.

Hülkenberg a célegyenes végén úgy előzte meg Bottast, hogy kiterelte a pályáról. Räikkönen is elment a lendületét vesztő Williams mellett.

Hamilton a 40. körben 3.4 másodpercre van Rosbergtől. Ricciardo feladta a versenyt. A futómű ment tönkre a bal első kerekénél, amit a fékezéskor érzett.

Kvjat 2. kiállása után, a 38. körben Rosberg, Hamilton, Massa, Button, Vettel, Magnussen, Alonso, Ricciardo, Bottas, Hülkenberg a sorrend, de a Red Bull ausztrálja bal első fékhibára panaszkodott, és egy körrel később lelassulva a boxba állt.

„5.3 másodperc az előnyöd” – mondta Rosbergnek a mérnöke. „Most egy darabig ne mondd nekem, mekkora az előnyöm, kérlek” – jött a válasz.

Hülkenberg a 3. helyről állt ki a boxba, Massa a dobogós pozícióban.

Räikkönen a 35. kör végén kapott új gumikat, de a jobb elsőnél hibáztak, és 7.6 másodpercig tartott a kerékcsere.

Rosberg és Hamilton között a különbség 8-ról 5.5 másodpercre csökkent, az angol panaszkodik is a gumijai állapotára, sokat vett ki az abroncsokból az első néhány kör, amelyekben padlógázzal ment.

Kvjat feltartotta Buttont, így Massa a büntetése ellenére a McLaren előtt maradt. Räikkönen és Hülkenberg az oroszhoz hasonlóan csak egyszer állt ki. A Ferrari finnje is megpróbálkozik eggyel kevesebb kiállással, akárcsak Hülkenberg.

Hamilton sorozatban a hatodik győzelmére tör
Hamilton sorozatban a hatodik győzelmére tör

A 30. kör végén Rosberg, Hamilton, Räikkönen, Hülkenberg, Massa, Kvjat, Button, Vettel, Magnussen, Alonso, Ricciardo, Bottas az első 12 sorrendje.

Az angol bocsánatot kért. „Hülye voltam” – mondta a rádión, de a mérnöke megértően reagált.

A 28. kör végén az angol kijött a boxba új gumikért, de a 2. helyen folytatta. A verseny itt dőlhetett volna el Hamilton javára, de valószínűleg itt dőlt el Rosberg javára.

Hamilton nem jött ki egyből, a verseny leggyorsabb körét futotta. A következő körben viszont a 4-es kanyarban kicsúszott, és rengeteg időt vesztett.

Massa letöltötte a büntetését, így majdnem 10 másodpercig tartott a boxkiállása. Hamilton nagyon rájött Rosbergre, aki a 26. kör végén szervizelt másodszor. Bottas is jött vele, a finn biztonsági övét meg kellett húzni, így még több időt is vesztett, mint Massa.

A 24. kör végén Grosjean először, Vettel másodszor ment a boxba.

Rosberg és Magnussen jobb első kerekén is jól látható gödör keletkezett egy csíkban a hólyagosodás következtében. Nem éppen megnyugtató látvány.

Ricciardót nyugtatgatják, hogy nem csak neki van gondja a gumikkal. Hamilton közben a verseny leggyorsabb körét futotta.

A 20. körben Rosberg, Hamilton, Massa, Bottas, Button, Grosjean, Magnussen, Alonso, Vettel, Ricciardo, Räikkönen a sorrend az első 11 helyen, Grosjean nem volt még a boxban.

Hülkenberg a 17. körben cserélt kereket, a 15. helyre esett vissza. Hamilton a gumik hólyagosodására panaszkodik, ez pénteken csak a lágy gumikra volt jellemző. Nem csoda, újra süt a nap, és 56 fokos az aszfalt.

42. BRAZIL NAGYDÍJ
A helyszín: Interlagos
A pálya hossza: 4309 méter
Kanyarok száma: 15 (9 bal és 6 jobb)
A verseny hossza: 71 kör (305.909 km)
Gumitípusok: közepesen kemény, lágy
Körrekord: 1:09.822 (Rubens Barrichello, Ferrari, 2004)
Tavalyi pole pozíció: 1:26.479 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:15.436 (Mark Webber, Red Bull)
Tavalyi dobogó: 1. Sebastian Vettel (Red Bull), 2. Mark Webber (Red Bull), 3. Fernando Alonso (Ferrari)
A Brazil GP helyszínei: Interlagos (31), Jacarepaguá (10)
Győzelmek a pole-ból Interlagosban: 11
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Giancarlo Fisichella (2003) 8.
Győztesek a mostani mezőnyből: Vettel (2), Massa (2), Räikkönen, Button

Massa előzte Kvjatot, a lelátó népe túlharsogja az autókat – az idén nem nehéz…

Az angol ezúttal simán elment a Force India mellett, de előtte arra panaszkodott, hogy vibrációt érez az első gumikból. Sok a gond az abroncsokkal, többen is szenvednek.

Hamilton hátránya 1.7 másodperc csapattársával szemben, Hülkenberget támadja, akivel két éve az első helyért csatázva összeütközött.

Hülkenberg a 12. kört is az élen zárta, a két Mercedes mögött a többiek is a négy, keményebb gumikon rajtolót előzgették. Rosberg a 14. kör elején, a célegyenesben előzte meg Hülkenberget, és állt újra az élre.

A két Mercedes a 2. helyen haladó Kvjatot érte utol, az orosz a keményebb gumikon rajtolt, még nem cserélt kereket.

A Lotus pilótája lehúzódott előlük a célegyenesben, mintha lekörözött lenne. Egyébként sem sok esélye volt. Hülkenberg az élen a közepesen kemény gumikon.

Hamilton a 8. körben jött, közvetlenül Rosberg mögött folytatta. A német Grosjeant érte utol.

A 7. körben jött Rosberg, Magnussen, Alonso és Ricciardo. Mindenki a keményebb abroncsokat kapta meg, nem meglepő. Massát boxutcai gyorshajtásért vizsgálták, öt másodperces időbüntetést kapott, amit a következő boxkiállásánál tölt le.

A 6. kör végén Bottas, Button és Vettel is a keményebb gumikra váltott.

Vettel két éve vb-címet ünnepelt Interlagosban, most utolsó előtti Red Bull-os futamát futja
Vettel két éve vb-címet ünnepelt Interlagosban, most utolsó előtti Red Bull-os futamát futja

Rosbergnek azt tanácsolták rádión, állítson a fékerő elosztásán, mert a hátsó abroncsai túlmelegszenek. Massa az 5. kör végén a boxban járt, közepesen kemény abroncsokat kapott. Reagál-e a Mercedes? Ez biztosan három kiállásos taktika.

Rosberg a 2. kör végén 1.2 másodperccel vezet Hamilton előtt, a két Williams tapad az angolra. A 3. körben viszont már meglógott Hamilton.

A vártnál simább volt a rajt, maradt elöl a Rosberg, Hamilton, Massa, Botttas sorrend. Mögöttük Button maradt az ötödik, akárcsak a rajtrácson. Az angol mögött Magnussen, Alonso, Vettel, Ricciardo, Gutiérrez sorrend az első tízben a balesetmentes 1. kör végén (csak Vettel sodródott le az útról, a 6. helyről a 8.-ra esett vissza).

A felvezető körben Rosberg és Hamilton Mercedese sem tökéletesen indult el. Vettelnél minden rendben.

Grosjean, Sutil, Hülkenberg és Kvjat indul közepesen kemény gumikon, a többiek a lágyakon.

Már csak 46 fokos az aszfalt, a felhők miatt hűlni kezdett, az esőre 20 százalék az esély.

ELŐZMÉNYEK

16.53 A Pirelli szerint két kiállással is meg lehetne oldani a futamot, de ekkora hőségben inkább a három felé hajlanak, a lágy gumik minimális használatával.

16.51 Button a Martin Brundle-nak a Sky Sportson adott interjújában úgy beszélt, mint aki az idény végén valóban távozik az F1-ből. A német Bild szerint biztos, hogy Alonso őt váltja.

16.48 A rendező ország himnuszánál, 15 perccel a rajt előtt az Orosz Nagydíj óta felsorakoznak a pilóták az első rajtkockánál. Austinban Räikkönen elmulasztotta a sorban állást, ami miatt Bernie Ecclestone nagyon mérges a finnre. Az F1 vezetője Hamiltonnal viszont jól elcsevegett a sportág hivatalos honlapján.

16.45 A versenyzők felálltak a rajtrácsra, kivéve Adrian Sutilt, akinek a boxból kell rajtolnia a Sauberrel.

BRAZIL NAGYDÍJ, A RAJTSORREND
1. Nico Rosberg német Mercedes
2. Lewis Hamilton brit Mercedes
3. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
4. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
5. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
6. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
7. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes
8. Fernando Alonso spanyol Ferrari
9. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault
10. Kimi Räikkönen finn Ferrari
11. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari
12. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
13. Adrian Sutil* német Sauber-Ferrari
14. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
15. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault
16. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault
17.
Danyiil Kvjat**
orosz
Toro Rosso-Renault
18.
Sergio Pérez***
mexikói
Force India-Mercedes
*a boxból rajtol
**hét rajthelyes büntetést áthozott motorcsere miatt az előző futamról
***hét rajthelyes büntetés, mert balesetet okozott az előző versenyen
Massa a fiát, Felipinhót is magával vitte a pilótaparádéra (Forrás: Twitter)
Massa a fiát, Felipinhót is magával vitte a pilótaparádéra (Forrás: Twitter)

16.44 A versenyzők szokásos parádéján különleges vendég volt a pilóták között, Felipe Massa négyéves fia (a hónap végén lesz öt) is ott volt a kamionon, amely körbejárta a pályát. A mezőny egyetlen brazil pilótája és fia mellett Lewis Hamilton kapta a leghangosabb ovációt – a dél-amerikaiak már elfelejtették, hogy ő győzte le Massát a 2008-as világbajnokságon, amelynek drámai záró futamát éppen itt rendezték meg.

16.42 Egy órával a rajt előtt 55 fokos volt az aszfalt Interlagosban, s bár már csökkent a hőmérséklete, még mindig 50 fok felett van, azaz hússzal magasabb annál, amit pénteken jósoltak. Így a gumik valóban főszerepet játszhatnak, a lágyak péntek délután tíz kör alatt tönkrementek a hólyagosodástól, s a forróságban keletkezett buborékok után maradt gödröcskéktől.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 10 14 14 316
2. Nico Rosberg 4 14 15 292
3. Daniel Ricciardo 3 8 15 214
4. Valtteri Bottas 5 15 155
5. Sebastian Vettel 4 14 149
6. Fernando Alonso 2 15 149
7. Jenson Button 1 11 94
8. Felipe Massa 1 9 83
9. Nico Hülkenberg 13 76
10. Kevin Magnussen 1 11 53
11. Sergio Pérez 1 11 47
12. Kimi Räikkönen 11 47
13. Jean-Éric Vergne 7 22
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Jules Bianchi 1 2
17. Pastor Maldonado 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 608
2. Red Bull-Renault 363
3. Williams-Mercedes 238
4. Ferrari 196
5. McLaren-Mercedes 147
6. Force India-Mercedes 123
7. Toro Rosso-Renault 30
8. Lotus-Renault 10
9. Marussia-Ferrari 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik