Rosberg az úr, tíz éve nem látott tempó Brazíliában

Vágólapra másolva!
2014.11.08. 13:56
null
Rosberg a 3. szabadedzésen is gyorsabb volt Hamiltonnál (Fotók: Reuters)
Nico Rosberg a szombati szabadedzésen sem engedte maga elé az autójával inkább csak birkózó Lewis Hamiltont a Brazil Nagydíjnak otthont adó Interlagosban, ahol a pénteki duplázása után hibátlan maradt. Az eső továbbra is elkerülte a pályát, amelyen a Pirelli lágy gumijain az autók gyorsabbak voltak az eddigi legjobb interlagosi pole pozíciós körben futottnál: akkor, 2004-ben Rubens Barrichello 1:10.646-tal harcolta ki az első rajtkockát, most ennél mindkét Mercedes jobbat futott. Időmérő 17 órakor.

Nico Rosberg szombart délelőtt is Lewis Hamilton előtt maradt, de az angol az autója egyensúlyával bajlódva is második lett a hazai pályán való száguldást a Williamsben nagyon éllvező Felipe Massa előtt.

Az eső még mindig nem esett edzés közben, ám a pálya tovább gyorsult péntek óta, a két Mercedes már gyorsabb volt a 2004-es pole-körnél, és ha nem változik az időjárás, az időmérőn az abszolút körrekord is meglehet, amelyet Rubens Barrichello a tíz évvel ezelőtti Brazil GP időmérőjének első szakaszában futott (azaz üres tankkal, míg a másodikra már feltankolták az autókat a rajtra).

Massa és Valtteri Bottas közel van a két Mercedeshez, de még mindig nem elég közel ahhoz, hogy a williamses duó a pole pozícióért versenybe szálljon a magyar idő szerint 17 órakor kezdődő időmérőn.

Az első nyolc egy másodpercen belül van Rosberghez képest, ami inkább a 70 másodperces köridőnek köszönhető, mintsem a riválisok hirtelen fejlődésének.

Az üldözőbolyban a Williams mögött szokás szerint a Red Bull, a Ferrari és a McLaren pilótái vegyülnek.

BRAZIL NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:10.446 átlag: 220.202 km/ó 28 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:10.560 0.114 mp h. 20
3. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:10.875 0.429 21
4. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:11.054 0.608 23
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:11.188 0.742 11
6. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:11.210 0.764 19
7. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:11.316 0.870 15
8. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:11.399 0.953 8
9. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:11.499 1.053 19
10. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:11.834 1.388 26
11. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:11.967 1.521 21
12. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:12.069 1.623 29
13. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:12.184 1.738 27
14. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:12.235 1.789 30
15. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:12.235 1.789 29
16. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:12.286 1.840 24
17. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:12.324 1.878 17
18. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:12.942 2.496 25

AZ EDZÉS PERCRŐL PERCRE

15.00 Vége az edzésnek, a két Mercedes az élen, jobb idővel, mint a 2004-es időmérő pole-ról döntő fázisában az akkori legjobbak! Massa nincs messze, az első 8 pilóta egy másodpercen belül van.

14.58 Hamilton leggyorsabb első szektor után a pálya közepén csúszkált a lágy gumikon, és végül be sem fejezte a mért körét.

14.55 Massa a 4-es kanyarban egy Lotus mögé érve lesodródott az útról, de visszatért a pályára. A brazil nagyon mérges azokra, akik elé keverednek az úton. Pérezre is panaszkodott.

14.52 Massa is 1:11 alatt, 4 tizeddel Rosberg mögött.

14.50 Hamilton 1:10.560-nal a 2. helyen.

A két vb-aspiráns közül Hamilton sokkal népszerűbb Brazíliában, mint Rosberg
A két vb-aspiráns közül Hamilton sokkal népszerűbb Brazíliában, mint Rosberg

14.48 Ricciardo a második, 7 tizedes hátránnyal. Alonso a boxban, többé nem jön ki, spórol a motorjával, amellyel ezt és az abu-dzabi futamot is teljesítenie kell.

14.47 Räikkönen feljött a 2. helyre, de 9 tizeddel elmarad Rosbergtől. Mercedes az élen és az utolsó helyen is.

14.46 Rosberg a lágy gumikon 1:10.446-tal átvette a vezetést. Ha nem fog esni, ma megdől Barrichello 2004-es abszolút körrekordja.

14.44 Rosberg a lágy gumikon a pályán. A 12. helyen áll, Alonso, Massa, Bottas, Räikkönen, Ricciardo, Button, Maldonado, Kvjat, Vettel, Grosjean és Vergne előzi meg.

14.42 Alonso 1:11.399-cel a lágy gumikon megjavította Montoya 2004-es versenyen futott körrekordját.

A 42. BRAZIL NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
Felszámolják a Marussiát, elbocsátották a dolgozóit
Rosberg Hamilton előtt az első brazil edzésen
Koldul a Caterham - 2.3 millió font jelentheti a jövőt
Hamilton: Egy jó köröm sem volt, majd szombaton
SZOMBAT
17.00–18.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
17.00: a verseny (71 kör, 305.909 km) rajtja
Magyar idő szerint. Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
Brazíliában eldől, lesz-e jelentősége az abu-dzabi duplázásnak
Button magától mehet, Hamilton és Alonso nem örülne

14.41 Az első 11 pilóta egy másodpercen belül van, Rosberg a 11. helyen.

14.39 Hamilton továbbra is az utolsó, a Mercedes garázsában az autója egyensúlyát próbálják úgy beállítani, hogy jobban érezze magát az angol.

14.37 Bottas, aki még mindig a keményebb gumikon száguld, feljött a 2. helyre. Nem mindenki akarja pótolni a péntek délután piros zászlók miatt szaggatott lágy gumis hosszú meneteket, sokan várnak a váltással.

14.34 Vijay Mallya, a Force India tulajdonosa bejelentette, hogy Hülkenberghez hasonlóan Pérez is az istállónál marad 2015-ben.

14.32 Maldonado a 4., Grosjean a 6. helyre jött fel a lágy gumikon. Rosberg a 9. helyre ugrott előre, még a keményebb gumikon.

14.31 A két Mercedes a versenyre készült, a kemény gumis menetek után Rosberg az utolsó előtti, Hamilton az utolsó.

14.30 Pérez, Maldonado, Grosjean és Vergne lágy gumikon a pályán.

14.27 Massa szerint kevés ereje van az autójának – ehhez képest remek köre volt, alig marad el Juan Pablo Montoya 2004-es leggyorsabb körétől (1:11.473). Persze Rubens Barrichello akkori legjobb edzésköre ennél jobb volt: 1:09.822. Az is meglehet a hétvégén valakinek.

14.26 A Telmex képviselői a Lotus vezetőivel beszélgetnek. Gutiérrez következő csapata lehet az enstone-i?

14.24 Ricciardo az 5. helyre jött be első körével, Alonso elé.

42. BRAZIL NAGYDÍJ
A helyszín: Interlagos
A pálya hossza: 4309 méter
Kanyarok száma: 15 (9 bal és 6 jobb)
A verseny hossza: 71 kör (305.909 km)
Gumitípusok: közepesen kemény, lágy
Körrekord: 1:09.822 (Rubens Barrichello, Ferrari, 2004)
Tavalyi pole pozíció: 1:26.479 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:15.436 (Mark Webber, Red Bull)
Tavalyi dobogó: 1. Sebastian Vettel (Red Bull), 2. Mark Webber (Red Bull), 3. Fernando Alonso (Ferrari)
A Brazil GP helyszínei: Interlagos (31), Jacarepaguá (10)
Győzelmek a pole-ból Interlagosban: 11
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Giancarlo Fisichella (2003) 8.
Győztesek a mostani mezőnyből: Vettel (2), Massa (2), Räikkönen, Button

14.23 Utolsóként Ricciardo is elkezdte az első mért körét. Az élen Massa, Räikkönen, Bottas, Kvjat, Alonso, Magnussen, Vergne, Sutil a sorrend.

14.21 Massa már 1:11.559-nél jár, Räikkönen is 1:12 alatt. A finn ezen a hétvégén elégedettnek tűnik a Ferrarival.

14.19 „Jó állapotban vannak még a gumik?” – kérdezte reménykedve Hamiltont a mérnöke. „No” – jött a határozott válasz.

14.18 Hamilton, aki pénteken egy jó kört sem ment, a célegyenes végén kicsúszott, miközben Massa 1:12.070-val átvette a vezetést csapattársától.

14.17 Bottas 1:12.097-tel a hétvége eddigi legjobbját futotta.

14.16 A McLaren-pilóta már 1:12.729-nél jár, Bottas a 2. helyen.

14.12 Vergne 1:13.369-cel válaszolt, majd Magnussen állt az élre 1:13.016-tal. A McLaren pénteken elég gyatra volt, most a dán az elején megmutatta, tudnak jobbat is a wokingiak.

14.11 Már csak Ricciardo vár a boxban, Kvjat a Toro Rosso korai jó formáját megerősítve feljött az élre 1:13.479-cel.

A Mercedes az első dobogós helyezéséért hajt Brazíliában
A Mercedes az első dobogós helyezéséért hajt Brazíliában

14.10 Vergne már 1:13.993-nál jár. Rosberg és Hamilton 1:15-1:16-os köröket megy.

14.08 A két-két Red Bull és McLaren még nem jött ki. Grosjean és mérnöke egyetértenek abban, hogy az éjszakai eső nem tette rosszabbá a pályát a péntek délutáni állapotához képest.

14.07 Vergne másodikra 1:15.117-re javított, 3 tizeddel gyorsabb Péreznél.

14.06 Vergne-é az első mért kör: 1:16.838. Pérez is körözésbe kezdett, ő tegnap autóba sem ült, az első edzésen Dani Juncadella összetörte az autóját, ezért a másodikon nem tudott kimenni.

14.03 Csak 30 százalék esély van arra, hogy az edzésen elered az eső, ezért nem is sietnek a csapatok. Heten még ki sem jöttek a boxból. Egy napja nagyobb volt a tolongás.

14.00 Elkezdődött az edzés, a két Lotus, a két Williams és Räikkönen máris a pályán.

13.59 Pénteken sok gondot okoztak a gumik a versenyzőknek. Délelőtt a felhős időben a közepesen kemény gumik nem tapadtak, s délután sem volt sokkal jobb a helyzet a forróságban. A lágy gumik a második edzésen jó tapadást biztosítottak, de a hólyagosodás miatt 10 kör alatt tönkrementek; a verseny 71 körös lesz – igaz, biztosan nem lesz olyan forró idő, mint az első edzésnapon.

13.57 Jelenleg 22 fokos a levegő, 33 fokos az aszfalt, felhős az ég. Az éjszakai eső lemosta a pályát.

Még szombaton sem eredt el az eső Interlagosban, ahol a hét közepén erősen csapadékos hétvégét ígértek, de pénteken kánikula volt, és a folytatásban sem biztos, hogy elered az eső. A Pirellinél örülnének neki, ha így lenne, szerintük az új aszfaltból szivárgó olajok miatt a vizes pálya különösen csúszóssá válna. A Mercedes fölényét azonban semmi sem befolyásolhatja – egyelőre. Kövesse a 3. szabadedzést frissülő cikkünkkel!

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 10 14 14 316
2. Nico Rosberg 4 14 15 292
3. Daniel Ricciardo 3 8 15 214
4. Valtteri Bottas 5 15 155
5. Sebastian Vettel 4 14 149
6. Fernando Alonso 2 15 149
7. Jenson Button 1 11 94
8. Felipe Massa 1 9 83
9. Nico Hülkenberg 13 76
10. Kevin Magnussen 1 11 53
11. Sergio Pérez 1 11 47
12. Kimi Räikkönen 11 47
13. Jean-Éric Vergne 7 22
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Jules Bianchi 1 2
17. Pastor Maldonado 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 608
2. Red Bull-Renault 363
3. Williams-Mercedes 238
4. Ferrari 196
5. McLaren-Mercedes 147
6. Force India-Mercedes 123
7. Toro Rosso-Renault 30
8. Lotus-Renault 10
9. Marussia-Ferrari 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik