Vettel maradt az élen, de eltűnt a pénteki előnye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.24. 10:55
null
Sebastian Vettel továbbra is esélyes a pole pozíció megszerzésére (Fotók: Reuters)
Sebastian Vettel szombat délelőtt is a leggyorsabb volt a Belga Nagydíjon, de a péntek délutáni előnye szinte teljesen eltűnt, Fernando Alonso egy tizedre megközelítette a világbajnoki éllovast. Nagyon szoros a mezőny, az első 15 pilóta egy másodpercen belül van a versenynaptár leghosszabb, hét kilométeres pályáján. A gumikkal minden rendben van, a pénteki defektekről ugyanis kiderült, hogy Kimi Räikkönen Lotusáról leesett alkatrész okozta Vettel és Alonso autójának meghibásodását.

Sebastian Vettel a második után a harmadik szabadedzést is az élen zárta Belgiumban, de előnye korántsem volt akkora a rivális csapatok pilótáival szemben, mint egy nappal korábban. A második helyezett Fernando Alonso például csak egy tizeddel kapott ki a némettől. Pénteken a legjobb nem Red Bull, azaz Romain Grosjean 818 ezredre volt Vetteltől, ebbe a tartományba ezúttal 13 pilóta is befért.

A Red Bull pénteki fölényével kapcsolatban sokan adtak hangot kételyeiknek. A két Mercedes például éppen az egyenesekben veszített sokat Sebastian Vettellel és Mark Webberrel szemben. A német csapat a pálya első és utolsó szakaszában a hosszú egyenesekben nem azért ment lassabban a kelleténél, hogy becsapja riválisait, hanem hogy kímélje a motorjait, amelyeket további pénteki szabadedzéseken is bevetne. Szombaton már nyoma sem volt ekkora óvatosságnak, Hamilton és Rosberg ugyan kicsit elvette a gázt, visszaváltásnak nem volt nyoma.

Rosberg így is a 9., Hamilton pedig a 12. helyen zárt, ennél jóval többre számíthatunk a két pilótától a 14 órakor kezdődő időmérőn.

58. BELGA NAGYDÍJ
PÉNTEK
Alonso volt a leggyorsabb az első spái szabadedzésen
Vettel zárt az élen, de defektet kapott a Red Bullja
Räikkönen: Nem kaptam választ a Red Bulltól
SZOMBAT
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be.

A pilóták ugyanis egy idényre 8-8 motort kapnak, minden olyan erőforrásért, amit ezen felül igénybe vesz valaki, 10-10 rajthelyes büntetés jár. Spa pedig igencsak igénybe veszi a V8-asokat, még úgy is, hogy azokat az erő kiegyenlítése miatt lefojtják. Mindent elmond, hogy szombat reggel a két-két Red Bull, Ferrari, Mercedes, McLaren, Force India, Toro Rosso, Caterham, valamint Romain Grosjean és Max Chilton is vadonatúj erőforrást kap (Kimi Räikkönen, a két Williams és Jules Bianchi a Magyar Nagydíjon kezdte meg idei ötödik motorját).

A Pirelli is megtalálta a választ Vettel és Fernando Alonso pénteki defektjére: az olasz cég az FIA embereivel közösen bejárta a pályát, és a 13-as kanyarnál egy fémdarabot talált, minden bizonnyal ez okozta a két defektet. A gumiszállító igyekezett megnyugtatni a pilótákat, hogy a fém eltávolításával megszűnik a veszély, és a versenyzők elfogadták az indoklást.

A Pirelli azt is jelezte, hogy a pénteken használt gumikon nem találták jelét jelentős kopásnak, azaz tartósnak tűnnek az abroncsok.

A szombat délelőtti edzésen a gumikkal kapcsolatos kételyek is köddé váltak, semmiféle probléma nem volt sem a teljesítménnyel, sem a biztonsággal.

BELGA NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS
1.Sebastian VettelnémetRed Bull-Renault1:48.327átlag: 232.761 km/ó16 kör
2.Fernando AlonsospanyolFerrari1:48.4320.105 mp h.14
3.Mark WebberausztrálRed Bull-Renault1:48.5330.20616
4.Jean-Éric VergnefranciaToro Rosso-Ferrari1:48.7760.44915
5.Felipe MassabrazilFerrari1:48.7880.46115
6.Jenson ButtonbritMcLaren-Mercedes1:48.8820.55513
7.Esteban GutiérrezmexikóiSauber-Ferrari1:48.9300.60318
8.Romain GrosjeanfranciaLotus-Renault1:48.9670.64014
9.Nico RosbergnémetMercedes1:48.9930.66616
10.Kimi RäikkönenfinnLotus-Renault1:49.0080.68117
11.Daniel RicciardoausztrálToro Rosso-Ferrari1:49.0350.70815
12.Lewis HamiltonbritMercedes1:49.0460.71917
13.Adrian SutilnémetForce India-Mercedes1:49.1220.79515
14.Valtteri BottasfinnWilliams-Renault1:49.1770.85015
15.Paul di RestabritForce India-Mercedes1:49.2260.89914
16.Sergio PérezmexikóiMcLaren-Mercedes1:49.4171.09014
17.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1:49.4781.15119
18.Pastor MaldonadovenezuelaiWilliams-Renault1:50.4182.09114
19.Charles PicfranciaCaterham-Renault1:51.4163.08915
20.Giedo van der GardehollandCaterham-Renault1:51.8003.47318
21.Jules BianchifranciaMarussia-Cosworth1:52.2213.89417
22.Max ChiltonbritMarussia-Cosworth1:53.5075.18018

 

PERCRŐL PERCRE

12.00: Vettel zárt az élen, de a Red Bull pénteki fölénye a várakozásoknak megfelelően eltűnt.

Button megdöntötte Vettel első szektorban elért eredményét, de ennek az volt az éra, hogy a középső, kanyargósabb szakaszon túl lassúvá vált. Végül 6. lett Massa mögött.

11.58: Vettel lila (azaz leggyorsabb) első szektorral kezdett, a másodikban elmaradt Webbertől. Végül átvette a vezetést Alonsótól, 1:48.327 perces ideje egy tizeddel volt jobb a spanyolénál.

Hamilton a 9. helyen állt, de több kört teljesített a közepesen kemény gumikon, Alonso az egy gyors köre után vissza is ment a boxba.

11.55: Webber a két Ferrari közé, a 3. helyre érkezett. A 14. helyen álló Vettel is készült a maga gyors körére.

A középső szektorban Gutiérrez ért el abszolút rekordot, de nem sokáig örülhetett neki, Webber jobb volt nála. A mexikói így is bejött a 3. helyre.

11.53: Massa és Rosberg bejött Alonso és Sutil közé.

Alonso nála is gyorsabb volt, az összes szektorrekordot megdöntve 1:48.432-vel vette át az első helyet. Ez már a tavalyi 3. szabadedzésen elért legjobb köridőnél is jobb volt.

11.51: Sutil 1:49.135-tel, a hétvége eddigi legjobb eredményével az élre ugrott.
11.49:
Sutil, Alonso és a többiek a fehér feliratú, lágyabbik abroncsokon jöttek ki a boxból.

A pálya középső szakaszában a két Lotus a leggyorsabb, de az elején és a végén a hosszú egyeneseknél a kiscsapatok pilótáit leszámítva ők a leglassúbbak is. Mindez a meredekebbre állított légterelőknek tudható be.

15 perccel az edzés vége előtt Vergne, Vettel, Räikkönen, Bottas, Alonso, Hamilton, Ricciardo, Webber, Button volt az első tíz sorrendje. Még senki sem használt közepesen kemény gumit, de mindenki a boxban volt, készült az utolsó menetre – talán a Belga Nagydíj hétvégéjének utolsó száraz pályás köreire?

11.42: Vettel feljött a második helyre, 3 ezreddel előzte meg Räikkönent. Ez volt a 10. köre a kemény gumikon.

A szemerkélő eső ellenére senki sem siettette a közepesen kemény gumik bevetését.

Alonso ment egy rekordidőt az első szektorban, aztán a kör végén bement a boxba.

11.35: a pályán itt-ott elkezdett szemerkélni az eső, többen csúszkáltak. Räikkönen a célegyenes végén sodródott ki.

Ami a kiscsapatokat illeti, a Caterham párosa 1.7 másodperccel megelőzte a Marussia duóját. Előbbinél a Spanyol Nagydíjon is sokat használt, hogy Heikki Kovalainen ült az egyik autóban az első szabadedzésen.

Szombatra a Sauber is elköszönt a passzív DRS-étől, pénteken a Lotus használta még az eszközt, de csak az első szabadedzésen.

Az edzés felénél Jean-Eric Vergne állt az élen
Az edzés felénél Jean-Eric Vergne állt az élen

11.29: Vergne az élre ugrott, 1:49.479-et futott a Toro Rossóval, még mindig kemény keverékű abroncsokon.

A versenynaptár leghosszabb, hét kilométeres pályáján, 110 másodperc körüli köridőnél a mezőny első 11 pilótáját négy tized választotta el egymástól, az első 18 (azaz a Caterham és a Marussia pilótáin kívül mindenki) egy másodpercen belül volt.

11.25: Vettel Webber mögé, a 8. helyre érkezett. Előttük Räikkönen, Bottas, Rosberg, Alonso, Hamilton, Ricciardo volt a sorrend.

A BBC közben azt jelentette, hogy a defekteket okozó fémdarab pénteken valószínűleg Räikkönen Lotusáról esett le.

Hamilton megint elrontotta a célegyenes előtti sikánt, a Buszmegállóban meg is pördült. Ezután bement a boxba.

11.21: Alonso a 4. helyre ugrott előre, Rosberg és Hamilton közé.
11.20:
a Red Bull és a Ferrari pilótái is elkezdték a körözést, Massa hibázott, Webber feljött a 7. helyre.
11.16:
Hamilton és Rosberg is bement 1:50 alá, a 3. és a 4. helyre jöttek fel. A belső kamerás felvételen láthattuk, már nem váltottak vissza az Eau Rouge-ban.

Di Resta továbbra is csúszkált. Többen gyakran hibáztak, pedig nem fújt erős szél, és nem esett az eső.

11.15: Räikkönen eddig várt, 1:49.759-cel átvette a vezetést.
11.13:
még csak 13 pilótának volt mért köre, a Ferrarik, a Red Bullok és a Lotusok még vártak. A két Mercedes a 10. és a 11. helyen állt. Elöl Bottas, Button, Pérez, Maldonado, Di Resta volt a sorrend.
11.10:
Hamilton a célegyenes előtt, Di Resta a célegyenes végén fékezte el magát, és hagyta el a pályát. Az angol a célegyenes végét is elrontotta, nehéz autóval ment.

A két Mercedes az Eau Rouge-ban visszaváltott pénteken, pedig az egykor legendásan nehéz kanyar már simán padlógázas, még kopott gumikon is. Szombaton már nem számíthatunk ilyen kíméletességre Hamiltontól és Rosbergtől.

A pilóták egy része pénteken még spórolt az autójával, szombaton már nyomni kell a gázt (Fotó: Reuters)
A pilóták egy része pénteken még spórolt az autójával, szombaton már nyomni kell a gázt (Fotó: Reuters)

11.08: Bottas 1:49.806-ot futott, pénteken csak a két Red Bull ment be 1:50 alá, azok is közepesen kemény abronccsal. A finn viszont keményeken száguldott.
11.06:
a két McLaren is körbement, Pérez 1:50.548-cal állt az élre. Egyesek nem tartottak az esőtől, Rosberg és Di Resta még mindig a boxban volt. Mások egy próbakör után visszatértek.

A két Williams jegyezte az első mért köröket, Bottas 1:51.140-nel állt az élre.

11.00: elsőként Bianchi hagyta el a boxutcát. Többen követték, a csapatok biztosra akarnak menni, hiszen akármit mondanak az előrejelzések (a „hivatalos” verzió szerint csak délután fog esni), a hegyek között bármikor felbukkanhat egy esőfelhő.
10.56:
az edzés megkezdése előtt felhős az ég, a levegő 20, az aszfalt 21 fokos.

DRS-ZÓNA

Ahogy az idei helyszínek többségén, úgy Spában is két helyen lehet kinyitni a hátsó légterelőket a végsebesség növelése céljából: a célegyenesben, illetve az Eau Rouge-kanyar után. Ha a pilóta a szakaszok előtti kanyarban (DRS detection a grafikán) egy másodpercen belül van az előtte haladóhoz képest, mindkét szakaszon kinyithatja a légterelőjét, hogy könnyebb legyen végrehajtania az előzést. Az edzéseken minden körben használható a DRS, de kizárólag ebben a két zónában – de csak akkor, ha nem esik az eső.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik