Rosbergé az idényzáró, Hamilton megint nem taktikázhatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.29. 13:30
null
Rosberg jó rajt után megnyerte az idényzárót (Fotó: Reuters)
A 2015-ös Formula–1-es világbajnokság utolsó három futamán Nico Rosberg végzett az élen, az Abu-Dzabiban zajló szezonzárón is őt intették le elsőként. Lewis Hamilton megint második lett, az angol próbált taktikázni, de hiába akart az utolsó etapjában szuperlágy gumikon menni, a csapata lebeszélte róla, sőt, az utolsó körökben a motorját is le kellett tekernie. A harmadik helyen Kimi Räikkönen ért célba, a 15. helyről rajtoló Sebastian Vettel negyedik lett.

Nico Rosberg nyerte meg az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjat, amelynek rajtjánál simán elhúzott a beragadó Lewis Hamilton mellett, majd megőrizte első helyét csapattársával szemben.

Hamilton a második etap végén felzárkózott Rosbergre, de utána nem ment ki azonnal a bokszba új gumikért, hanem további tíz körig kint maradt, abban a reményben, hogy frissebb gumikon utoléri csapattársát. Ezzel azonban túlságosan nagy hátrányt szedett össze, és hiába kérte csapatát, hogy szuperlágy gumikat kapjon a hajrára, lágyak kerültek a 44-es rajtszámú autóra. Így viszont esélye sem volt Rosberg utolérésére, sőt, a végén még kímélő üzemmódba is állíttatták a motorját.

Hamiltonnal szemben a 15. helyről lágy gumikon rajtoló Sebastian Vettel szuperlágy gumikat kapott a hajrára, de nem volt annyival gyorsabb, mint esetleg remélte. Ha az ő tempóját nézzük, Hamiltonnak sem nagyon jött volna be a variálás.

Vettel negyedik lett Kimi Räikkönen mögött, s a negyedik helyről rajtoló Sergio Pérez előtt. A mexikói mögött a rajtsorrendnek megfelelően Ricciardo, Hülkenberg és Massa végzett, csak a bokszban Jenson Buttonnal koccanó Valtteri Bottas került ki a sorból.

A Lotusszal pontszerzéssel búcsúzott az utolsó sorból rajtoló Romain Grosjean, akinek bejött, hogy lágy gumikon rajtolt.

A szezon véget ért, a következő jövő márciusban kezdődik Ausztráliában.

ABU-DZABI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (55 kör, 305.355 KM)
1.
Nico Rosberg
német
Mercedes
1:38:30.175
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 8.271 mp h.
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 19.430 mp h.
4. Sebastian Vettel német Ferrari 43.735 mp h.
5. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:03.952 p h.
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:05.010 p h.
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:33.618 p h.
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:37.751 p h.
9. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:38.201 p h.
10. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:42.371 p h.
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:43.525 p h.
12. Jenson Button brit McLaren-Honda 1 kör h.
13. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1 kör h.
14. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
15. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1 kör h.
16.
Max Verstappen*
holland
Toro Rosso-Renault
1 kör h.
17. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 2 kör h.
18. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 2 kör h.
19. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 3 kör h.
*20 másodperces büntetés
FELADTAmegtett kör
Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 0
A VB VÉGEREDMÉNYE
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 10 17 18 381
2. Nico Rosberg 6 15 17 322
3. Sebastian Vettel 3 13 17 278
4. Kimi Räikkönen 3 14 150
5. Valtteri Bottas 2 13 136
6. Felipe Massa 2 13 121
7. Danyiil Kvjat 1 14 95
8. Daniel Ricciardo 2 13 92
9. Sergio Pérez 1 12 78
10. Nico Hülkenberg 9 58
11. Romain Grosjean 1 10 51
12. Max Verstappen 10 49
13. Felipe Nasr 6 27
14. Pastor Maldonado 6 27
15. Carlos Sainz Jr. 7 18
16. Jenson Button 4 16
17. Fernando Alonso 2 11
18. Marcus Ericsson 5 9
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 703
2. Ferrari 428
3. Williams-Mercedes 257
4. Red Bull-Renault 187
5. Force India-Mercedes 136
6. Lotus-Mercedes 78
7. Toro Rosso-Renault 67
8. Sauber-Ferrari 36
9. McLaren-Honda 27

A FUTAM (55 KÖR, 305.355 KM)

Nico Rosberg megnyerte az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjat.

55. kör Hamilton feladta, Rosberg 8 másodperc fölé növelte előnyét.

53. kör A francia megelőzte Kvjatot is, és már a 9. – az utolsó sorból rajtolt.

52. kör Grosjean megelőzte Sainzot, így pontszerzéssel búcsúzhat a Lotustól.

51. kör Hamiltonra rászóltak, tekerje le a motorját,. Nem tette meg, így Rosberg feltekerte a sajátját. A szezon utolsó köreiben ez már az egók csatája.

49. kör „1:44 alja kellene” – mondta Hamilton mérnöke. „Olyat nem tudok, Bono” – válaszolt a világbajnok, aki 1:44.8-at ment.

45. kör Hamilton hátránya 8.5 másodperc.

44. kör Hamilton egy másodpercet faragott. Vettel a szuperlágy gumikon Pérezt támadja, meg is előzte, ezzel negyedik.

43. kör 12 kör maradt, 12 másodperc Rosberg előnye. Tíz kör van a gumik között.

Grosjean a bokszban szuperlágy gumikért.

41. kör Hamilton bejött, lágy gumikat kapott. A mérnöke lebeszélte a szuperlágyakról. Így esélytelen Rosberg ellen. Írtuk ma már, hogy megkötötték a kezét?

40. kör Hamilton kint maradt. Vettel Pérezt és Ricciardót üldözi.

39. kör Vettel megkapta a szuperlágy gumikat.

38. kör Hamilton mérnöke szerint most hat másodperccel jönne vissza Rosberg mögé. A szuperlágyat a 40. kör után lenne értelme feltenni, de akkor 9-10 másodperc lesz.

37. kör Hamilton előnye 14.7 másodperc. Mögötte Rosberg, Räikkönen, Vettel, Pérez, Ricciardo, Grosjean, Hülkenberg, Kvjat, Massa a sorrend a pontszerző helyeken.

35. kör Rosbergnek szóltak, menjen gyorsabban, ha nem akarja, hogy Hamilton veszélyes legyen rá az utolsó körökben. Räikkönen Vettelt előzte, Verstappen visszaadta a kölcsönt Sainznak.

33. kör Hamilton egy másodpercet kapott Rosbergtől, de még kint akar maradni a pályán. Úgy számol, hogy a végén legyenek frissebbek a gumijai.

32. kör Hamilton kint maradt a pályán, Räikkönen bejött új gumikért. Négy másodpercet veszített a jobb első kerék miatt, amely nehezen vált el a tengelytől. Vettel elhúzott mellette.

31. kör Rosberg új gumikat kapott. Hamilton a szabad pályán abszolút legjobb első szektort ment.

30. kör Hamilton 1.3 másodpercre Rosbergtől, aki a bokszkiállást várja. Mivel előbb mehet új gumikért, mint csapattársa, lélegzetvételnyi előnyhöz fog jutni.

Rosberg jól rajtolt, azóta vezet
Rosberg jól rajtolt, azóta vezet

28. kör Fél távnál Rosberg, Hamilton, Räikkönen, Vettel, Sainz, Pérez, Ricciardo, Grosjean, Hülkenberg, Kvjat az első tíz sorrendje. Sainz a kör végén a bokszba hajtott új gumikért.

27. kör Hamilton tovább gyorsul, Räikkönent lerázta, már 9.4 másodperc a távolság. Rosberg előnye már csak 1.6 másodperc. A német jobb első kereke szemcsésedik.

25. kör Hamilton egy másodperccel volt gyorsabb Rosbergnél a legutóbbi körben, 2.6 másodperc a távolság.

24. kör Hülkenberg a bokszban, neki ez már a második kiállása volt.

23. kör Vettel lágy gumikat kapott a bokszban. A 6. helyen folytatja.

20. kör Verstappen elfékezte magát, be kellett jönnie a bokszba új gumikért. Hamilton előrébb jött, a 5.3 másodpercre csökkentette hátrányát Rosberggel szemben.

17. kör Hamilton nem nagyon igyekszik Rosberg után, hét másodperc van köztük, de Räikkönen 3.3 másodpercre van a világbajnoktól, miatta nem árt igyekezni.

Sainz elengedte Verstappent a csapat kérésére. Baj lehet az autójával?

16. kör A német nemállt ellen, elengedte csapattárasát, így nem vesztettek időt.

15. kör Räikkönen is utolérte Vettelt.

14. kör Vettel hibázott, Hamilton mög9ötte termett, és megelőzte a Ferrarit.

13. kör Massa, majd Kvjat is megelőzte Ericssont.

12. kör Hamilton 6.3 másodpercre van Rosbergtől. Az angol mögött Räikkönen, Pérez, Grosjean, Ricciardo, Hülkenberg, Ericsson, Massa a sorrend. Vettel, Grosjean és Ericsson még a rajtnál használt lágy gumikon megy, a többiek frisseken.

11. kör Hamilton is új lágy gumikat kapott. Rosberg és Vettel mögött folytatja.

10. kör Rosberg és Räikkönen szervizelt. Vettel a 3. Hamilton és Rosberg mögött, de még nem volt kint.

8. kör A leggyorsabb első szektor Bottasé a szuperlágy gumikon, aztán a végén szervizelt, a bokszban veszélyesen engedték el, nekikoccant Buttonnak, és a Williams első légterelője fele letörött. Ezért még plusz büntetést is kap. Räikkönené lesz a vb 4. helye.

A Williams rengeteg hibával dolgozik a bokszutcában ebben a szezonban. Gondoljunk csak Bottas rossz típusú gumijára Belgiumban!

7. kör Hülkenberg és Sainz is szervizel, Rosberg 2.7 másodperccel vezet Hamilton előtt.

6. kör Ricciardo megelőzte Hülkenberget, aki visszatámadott, de végül az ausztrál elvette az 5. helyezést.

A kör végén Pérez, Ricciardo és Massa is a bokszba hajtott. Alonsóra áthajtásos büntetést szabtak ki Maldonado kilökéséért.

5. kör Ricciardo már Hülkenberget támadja, Kvjat pedig a bokszba hajtott lágy gumikért a szuperlágy helyett.

2. kör Rosberg 1.6 másodperccel vezet Hamilton előtt, Vettel már a 12. helyen halad Verstappen mögött.

1. kör Rosberg, Hamilton, Räikkönen, Pérez, Hülkenberg, Ricciardo, Sainz, Massa, Kvjat, Bottas az első tíz sorrendje. Bottas rengeteget veszített.

Alonso a bokszba hajtott orrkúpcserére. Maldonadónak ez az idei 6. versenye, amelyen az első öt kör valamelyikében kiesett.

Rajt Rosberg jól rajtolt, Hamilton viszont kicsit beragadt, az is szerencséje volt, hogy a második helyet megtarthatta Räikkönen és Pérez előtt. Hülkenberg feljött csapattársa mögé. Maldonado Alonsóval ütközött, a venezuelai kiesett.

14.00 Merhi a bokszban vár, a többiek a felvezető körön.

13.59 Vettel, Ericsson, Grosjean, Stevens és Merhi lágy gumikon, a többiek szuperlágyakon. A Pirelli szerint két kiállás várható pilótánként.

ELŐZMÉNYEK

13.58 A hivatalos közvetítés grafikája ellent mond annak, ami az F1 hivatalos honlapján volt. Mégis Grosjean a 18. és Stevens a 19. Érdekes, de nem mintha számítana…

13.56 Niki Lauda azt mondta a rajtrácson, hogy nagyon jó esélyt lát arra, hogy karambol lesz a rajtnál – szabadon versenyezhet Hamilton és Rosberg? Vagy csak reklámfogás volt, és inkább ráhajtanak a rekordot jelentő 12. kettős győzelemre?

13.55 A levegő 27, az aszfalt 29 fokos. Öt perc múlva felvezető kör.

13.53 Vasárnap GP3-as bajnokot koronáztak Abu-Dzabiban, a francia Esteban Ocon, az F1-es Mercedes egyik tartalék versenyzője lett a sorozat bajnoka. A GP2-ben már korábban eldőlt, hogy a mclarenes Stoffel Vandoorne a bajnok, a sorozat vasárnapi futamát fél kör után le is intették, mert a rajtnál történt tömegkarambolban annyira megrongálódott a védőkorlát, hogy nem volt idő megjavítani. Inkább törölték a versenyt, és tartották az F1-es programmenetet.

Nico Rosberg még sohasem nyert Abu-Dzabiban – talán az idén (Fotó: Reuters)
Nico Rosberg még sohasem nyert Abu-Dzabiban – talán az idén (Fotó: Reuters)

13.48 A pálya tele van hatalmas 44-esekkel, de nem Hamilton miatt, hanem mert december 2-án lesz 44 éve, hogy megalapították az Arab Emírségek államot. Mindenesetre stílszerű lenne, ha a 44-es rajtszámú Mercedes érne célba elsőként.

13.46 A nap bő fél órával a rajt után, helyi idős szerint 17.33-kor megy le, ez magyar idő szerint 14.33.

13.43 Rosberg még nem nyert Abu-Dzabiban. Vettel három, Hamilton kettő, Räikkönen egy versenyt nyert meg itt, a pole-ból egyedül Vettel nyert, még 2010-ben. A hatból négy futamot nyert meg az, aki a 2. rajtkockából indult.

13.42 A versenyzők a depót elhagyva a rajtrácsra tartanak. Hamilton az első fékjére panaszkodik, egyszer le is blokkolt, és úgy érzi, vibrál az autója.

13.40 Grosjean végül is a 19. helyről rajtol, mert Merhi autóján módosítottak, így a spanyol a bokszutcából kezdi a versenyt.

A RAJTSORREND
1. Nico Rosberg német Mercedes
2. Lewis Hamilton brit Mercedes
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari
4. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault
6. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
9. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault
11. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault
12. Jenson Button brit McLaren-Honda
13. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes
14. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari
15. Sebastian Vettel német Ferrari
16. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda
17. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari
18.Will Stevens*
brit
Marussia-Ferrari
19.Romain Grosjean**
francia
Lotus-Mercedes
Roberto Merhi***spanyolMarussia-Ferrari
*motorcsere miatt öt rajthelyes büntetés. **váltócsere miatt öt rajthelyes büntetés. ***a bokszból rajtol

13.37 A rajtráccsal is bíbelődött az FIA egy sort. Will Stevenst motorcsere, Romain Grosjeant váltócsere miatt büntették meg, de hiába zárta az időmérőt a francia a 15., a brit pedig a 19. helyen, az öt-öt rajthelyes büntetés vége az lett, hogy Stevens Grosjean elől rajtol. Ennek oka, hogy Stevens büntetését előbb rótták ki, de összességében így sem logikus. Csak az F1-ben…

13.35 De voltak még érdekes sztorik a hétvégén, Ron Dennis például elmondta, hogy ha Alonsónak nem tetszik a teszteken a 2016-os McLaren-Honda, kihagyhatja a következő szezont. Ezen Alonso meglepődött. Lewis Hamilton pedig arról „árulkodott”, hogy a Mercedes már az autót sem úgy módosítja, ahogy ő szeretné, és Nico Rosberg nem azért győzte le az utóbbi hat időmérőn, mert felgyorsult, hanem mert a 44-es kocsi lett lassabb.

13.33 A hétvége egyik sztorija az volt, hogy a Mercedes feljelentette az FIA-nál a Ferrarit, mert a 2016-ban bemutatkozó Haast kihasználva túllépte a heti 25 órás szélcsatorna-használati limitet. Az FIA azt ígérte, hogy még a verseny előtt dönt, és így is lett: egyik csapatot sem bünteti meg, de leszögezte, ilyet a jövőben nem tehet senki. Ezzel lezárta az ügyet.

13.30 Köszöntjük olvasóinkat! 14 órakor kezdődik az F1-es idény utolsó versenye, az Abu-dzabi Nagydíj.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik