Öreg motor? Hetedik verseny? Ugyan! Rosbergé a pole

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.28. 13:52
null
Nico Rosberg zsinórban hatodszor rajtol az élről (Fotó: AFP)
Nico Rosberg zsinórban hatodik rajtelsőségét szerezte meg az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjon. Bár a német péntek este arra panaszkodott, hogy túl régi a motorja (ez a hetedik versenyhétvégéje), és emiatt gyenge az egyenesekben, így is simán legyőzte Lewis Hamiltont. A harmadik helyről Kimi Räikkönen indul, míg csapattársa, Sebastian Vettel az első szakaszban kiesett.

Nico Rosberg pénteken azt mondta, régi, érezhetően gyenge motort kell használnia ezen a hétvégén, így az egyenesekben hátrányban lesz Lewis Hamiltonnal szemben. Ebből semmit sem láttunk az Abu-dzabi Nagydíj időmérőjén, a német a harmadik szakaszban esélyt sem adott csapattársának, zsinórban a hatodik pole pozícióját szerezte meg.

Hogy a hetedik versenyhétvégéjét taposó motor a versenyen is meghazudtolja-e korát, vasárnap magyar idő szerint 14 órától kiderül.

Hamilton már csütörtökön arra panaszkodott, hogy az autója a Szingapúri Nagydíj óta nem ugyanolyan. A délkelet-ázsiai miniállam versenyén leszerepelt a Mercedes, a csapat valamit állított az autón, ami Hamiltonnak nem fekszik, főleg egy körön. A jelek szerint nem sikerült megoldani a problémát.

A két Mercedes mögül Kimi Räikkönen indul, a finn kihasználta, hogy a Ferrari elszámolta magát az első edzésen, és Sebastian Vettel lágy gumis köre kevés volt a továbbjutáshoz. Kanadában már volt hasonló, akkor Räikkönen a 3., Vettel a 18. helyről rajtolt – a versenyen a finn 4., a német 5. lett. Ugyanakkor Vettel küzdötte már vissza magát a dobogóra Abu-Dzabiban a mezőny végéről (a bokszból rajtolt az akkor még 24 fős mezőnyben), még 2012-ben, amikor Räikkönen nyert a Lotusszal.

A hétvége meglepetésembere Sergio Pérez, aki a 4. rajtkockát szerezte meg – karrierje során negyedszer, az idén másodszor indul ennyire előkelő helyről.

Az 55 körös verseny vasárnap magyar idő szerint 14 órakor rajtol.

ABU-DZABI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:40.237 átlag: 199.471 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:40.614 0.377 mp h.
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:41.051 0.814
4. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:41.184 0.947
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:41.444 1.207
6. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:41.656 1.419
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:41.686 1.449
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:41.759 1.522
9. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:41.933 1.696
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:42.708 2.471
11. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:42.521
12. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:42.668
13. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:42.807
14. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:43.614
15. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes idő nélkül
16. Sebastian Vettel német Ferrari 1:42.941
17. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:43.187
18. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:43.838
19. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:46.297
20. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:47.434

3. SZAKASZ

15.02 Nem annyira öreg az a motor, a második szektorban, amelyben a hosszú egyenes van, az övé a legjobb részidő.

15.01 Rosberg 1:40.237-tel az első, Räikkönen Pérezt megelőzve harmadik.

15.00 Hamilton 1:40.614-gyel az élen, de a célegyenesre fordulva lesodródott a pályáról, elvehetik a körét.

14.59 Ricciardo maradt az 5. helyen, Kvjat feljött a 7. helyre.

14.58 Egy utolsó körre mindenki kijött a pályára.

14.54 Rosberg, Hamilton, Pérez, Räikkönen, Ricciardo, Bottas, Massa, Hülkenberg, Kvjat a sorrend. Pérez legjobb rajthelye a 4. az F1-ben, háromszor indult onnan, legutóbb az idei Belga Nagydíjon.

14.53 Räikkönen 73 ezreddel kikapott Péreztől, a negyedik.

14.52 Hamilton 1:41.016-tal az élen. Rosberg 1:40.738-cal az élre állt.

14.51 Pérezé az első kör: 1:41.184. Hülkenberg egy másodpercet kapott a csapattársától.

14.50 Csak Sainz nincs a pályán. Neki csak a bónusz szuperlágy gumija maradt.

14.48 Elkezdődött a záró szakasz. Most kiderül, mennyire öreg és gyenge Rosberg motorja.

14.46 Pérez–Räikkönen–Ricciardo csata a 3. rajtkockáért.

14.43 A két-két Mercedes, Williams, Red Bull, Force India, illetveRäikkönen és Sainz az első tízben.

2. SZAKASZ

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:40.974 1. Hamilton 1:40.758
2. Rosberg 1:41.111 2. Rosberg 1:40.979
3. Pérez 1:41.983 3. Pérez 1:41.560
4. Hülkenberg 1:41.996 4. Räikkönen 1:41.612
5. Ricciardo 1:42.275 5. Ricciardo 1:41.830
6. Massa 1:42.303 6. Bottas 1:41.868
7. Räikkönen 1:42.500 7. Hülkenberg 1:41.925
8. Kvjat 1:42.540 8. Kvjat 1:42.328
9. Button 1:42.570 9. Massa 1:42.349
10. Grosjean 1:42.585 10. Sainz 1:42.482
11. Bottas 1:42.608 11. Verstappen 1:42.521
12. Verstappen 1:42.889 12. Button 1:42.668
13. Nasr 1:42.896 13. Maldonado 1:42.807
14. Sainz 1:42.911 14. Nasr 1:43.614
15. Maldonado 1:42.929 15. Grosjean idő nélkül
16. Vettel 1:42.941
17. Alonso 1:43.187
18. Ericsson 1:43.838
19. Stevens 1:46.297
20. Merhi 1:47.434

14.40 Vége a szakasznak, Verstappen, Button, Maldonbado, Nasr és Grosjean kiesett. Pérez zárt a 3. helyen.

14.39 Grosjean elindult, de le is állt a pálya szélén.

14.38 Az első öt, azaz Hamilton, Rosberg, Räikkönen, Ricciardo és Hülkenberg nincs a pályán. Bottas feljött az 5. helyre.

14.37 Sainz, Button, Maldonado, Nasr és Grosjean a kiesőzónában. Grosjean Lotusa elromlott, ő már nemigen jön ki.

14.35 A finn a harmadik helyre jött be, 8 tizedre Hamiltontól.

14.33 Räikkönen először szuperlágy gumikon a pályán az időmérőn.

14.32 A Ferrari azt állítja, Vettel egyszerűen azt hitte, simán továbbjut, ezért az utolsó mért körében egy kisebb hiba után elvette a gázt.

14.31 Räikkönen még mindig nem jött ki. A két Mercedes mögött Ricciardo, Hülkenberg és Pérez sorakozik.

14.30 Rosberg a második, Pérez a harmadik helyen. A két Mercedes megfutotta azt a kört, amivel továbbjut, ezzel a gumival kell rajtolniuk is.

14.29 Bottas elmaradt Massától, Hamilton 1:40.758 perces körrel az élen.

14.28 1:42.362-vel nyitott a brazil, 13 pilóta már a pályán.

14.25 Massa az első a pályán a 2., 15 perces szakaszban.

14.24 Csak Räikkönen használt kizárólag lágy gumikat az 1. szakaszban.

Vettel Szingapúrban, villanyfényben megszerezte a pole-t, de hiába a villanyfény, Abu-Dhabi nem Szingapúr (Fotó: Reuters)
Vettel Szingapúrban, villanyfényben megszerezte a pole-t, de hiába a villanyfény, Abu-Dhabi nem Szingapúr (Fotó: Reuters)

1. SZAKASZ

14.20 Vettel, Alonso, Ericsson, Stevens és Merhi esett ki. Ezt nagyon elszúrta a Ferrari. Maldonado 12 ezreddel előzte meg a négyszeres világbajnokot.

14.19 Alonso defekt miatt nem fejezhette be a mért körét. Nasr is javított, így Vettel kiesett. Pedig kint volt a pályán a német szuperlágy gumikon, de nem ment mért kört.

14.18 Leintették a szakaszt. A mért köröket még be lehet fejezni. Button feljött a 9. helyre.

14.17 Ericsson autójával baj van, ő már biztosan nem javít.

14.16 Kvjat javított, így Nasr, Button, Ericsson, Stevens és Merhi kieső helyen.

14.15 Pérez és Ricciardo is megelőzte Räikkönent. A két Ferrari és Bottas nem volt még szuperlágy gumikon, de Bottas és Vettel most kijött a gyorsabb gumikon a pályára.

14.14 Hülkenberg a 3. helyen, 1:42 alatt. Szuperlágy gumikon ment.

14.12 29 fokos az aszfalt, csak három fokkal hűvösebb, mint a harmadik szabadedzés elején, bő három órája.

14.11 Räikkönen javított, maradt a harmadik helyen, a mögötte állók közül sokan mentek már szuperlágy gumikon. Nasr javított, Kvjat kieső helyen.

14.10 Button mért kört ment, de csak 16., ezzel kieső helyen áll.

14.08 Már csak Buttonnak nincs mért köre. Rajta kívül Nasr, Ericsson, Stevens és Merhi a kiesőzónában.

14.07 Räikkönen lágy gumikon 1:42.7-et ment úgy, hogy nagyot hibázott. Ezzel is harmadik.

14.06 A Mercedesről azt pletykálták, hogy Toto Wolff és Niki Lauda között megromlott a kapcsolat. Erre a két csapatvezető ma kézen fogva érkezett meg a paddockba.

Lauda és Wolff kéz a kézben (Fotó: Twitter)
Lauda és Wolff kéz a kézben (Fotó: Twitter)

14.05 Hamilton 1:40.974-es átvette a vezetést. Rosberg 1:41.111-et ment, szintén szuperlágy gumikon.

14.04 Ricciardo 1:43.401-es körrel az élen. Mögötte Massa és Kvjat.

14.03 15 pilóta már a pályán.

14.02 Hamilton szuperlágy gumikon a pályán, a versenyre spórol a lágy készletekkel.

14.00 Elkezdődött a szakasz, a két Red Bull máris a pályán. Kvjat a 3. szabadedzésen csak két kört ment, most jól megy a kocsija.

ELŐZMÉNYEK

13.58 Az idén csak Szingapúrban történt olyan, hogy nem Mercedes-pilóta indult az élről. Akárcsak Abu-Dzabiban, azon a pályán is villanyfényben versenyeztek, de ez nem jelenti azt, hogy itt is le lehet győzni a Merciket.

13.55 A levegő 26 fokos, az aszfalt 30 fokos. A nap az időmérő felénél megy le, a harmadik szakaszt már sötétben, a reflektorok alatt rendezik meg.

13.53 Az időmérő előtt is robbant egy hírbomba, Eddie Jordan szerint Fernando Alonso kihagyhatja a 2016-os idényt, ha nem javul fel a McLaren-Honda.

13.52 Köszöntjük az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj hivatalos időmérőjét élőben végigkövető cikkünkben!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik