Rosberg jobban tapogatózott a sötétben

Vágólapra másolva!
2015.11.27. 13:55
null
Nico Rosberg zsinórban a harmadik győzelmére tör
Az F1-es idényzáró Abu-dzabi Nagydíj első szabadedzésén Lewis Hamilton volt a leggyorsabb Nico Rosberg előtt, a másodikon viszont megfordult a sorrend kettejük között. A legközelebb Sergio Pérez volt a két Mercedeshez.

Túl vagyunk a 2015-ös F1-es idény utolsó pénteki edzésnapján, amelyen az egész szezon tükröződött: a két Mercedes mögött szakadék. Az első edzés után fordult a kocka, Nico Rosberg ezúttal gyorsabb volt Lewis Hamiltonnál.

A két „ezüstnyílhoz” Sergio Pérez került legközelebb a Force Indiával, igaz, a szuperlágy gumikat későn megkapó mexikói edzése idő előtt véget ért, miután lángra kapott a bal hátsó fék. Pérezt a Red Bullok és a Ferrarik követték, s ezúttal Fernando Alonso McLaren-Hondája sem volt rossz, a spanyol egy másodpercen belül zárt Rosberghez képest, míg Kimi Räikkönen Ferrarijától alig több mint egy tizeddel kapott ki.

A mezőny másik spanyolja, Carlos Sainz Jr. autója leállt a pályán, de nem kellett megszakítani miatta az edzést. Bár a pályát szegélyező falon belül volt, holt térben parkolt, így a tréning végéig ott hagyták.

Az edzésen sokan panaszkodtak a gumik kopására, ez még a későbbiekben gondot okozhat.

Az Abu-dzabi Nagydíj szombaton magyar idő szerint 11 órakor a 3. szabadedzéssel folytatódik.

ABU-DZABI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:41.983 átlag: 196.056 km/ó 39 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:42.121 0.138 mp h. 31
3. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:42.610 0.627 23
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:42.647 0.664 37
5. Sebastian Vettel német Ferrari 1:42.717 0.734 35
6. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:42.798 0.815 34
7. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:42.849 0.866 36
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:42.928 0.945 35
9. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:42.955 0.972 31
10. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:43.431 1.448 37
11. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:43.441 1.458 32
12. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:43.506 1.523 33
13. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:43.662 1.679 40
14. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:43.854 1.871 20
15. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:43.929 1.946 27
16. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:44.050 2.067 32
17. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:44.116 2.133 37
18. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:45.245 3.262 28
19. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:46.450 4.467 35
20. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:47.022 5.039 27

AZ EDZÉS PERCRŐL PERCRE

15.30 Lejárt az idő, vége a második edzésnek. Rosberg zárt az élen Hamilton előtt.

15.28 Szinte mindenki a gumik kopására panaszkodik, de nemcsak hátul, hanem elöl is vannak gondok.

15.23 Tudatták Alonsóval, hogy a többi autónál nagyon kopnak a hátsó gumik.

15.18 Rosberg és Ricciardo csatlakozott Hamiltonhoz és Vettelhez, már ők is újra lágy gumikon mennek.

15.17 Sainz autója az út szélén, Pérez és Ericsson autója a bokszban, a többiek mind a pályán.

15.14 A késői szuperlágy gumis gyors körével harmadik helyre feljövő Pérez bal hátsó fékje leégett, a bokszban vizsgálják az autót.

15.06 A hatalmas 44-e számok a pálya szélén nem Hamilton tiszteletére vannak, hanem mert 44 évvel ezelőtt jött létre az Arab Emírségek, mint állam.

Minden a hűtésről szól
Minden a hűtésről szól

15.02 Az autót piros zászló nélkül el tudták szállítani. Ez mostanában ritka. Pontosabban ott hagyták és nem foglalkoznak vele. Úgy vélik nincs veszélyes helyen.

15.01 A visszajátszásból kiderült, a rádión szóltak Sainznak, hogy állítsa le az autót.

14.59 Sainz autója a hetes kanyarban leállt. Egyik pillanatról a másikra műszaki hiba miatt lelassult majd teljesen leállt.

14.50 Ellaposodott az edzés, amire jó példa a sok szuperlassítás, főleg a közeli felvételek, amiken látszik a sofőrök szeme a víztiszta plexin át. Reméljük a versenyen kevesebb ilyen lesz, mert az azt jelenti, hogy izgalmas és nem kell ilyen megoldásokhoz nyúlni.

„Sziasztok, ki akarjátok próbálni az autómat?”
„Sziasztok, ki akarjátok próbálni az autómat?”

14.48 A McLaren még a sebességen dolgozik, Alonso a kilencedik helyen.

14.46 A szuperlágy gumis körök után majdnem mindenki a bokszban. Teli tankolják az autókat aztán vissza jönnek verseny szimulációkat futni.

14.42 Rosberg, Hamilton, Riccardo, Vettel, Kvjat, Räikkönen, Hülkenberg, Maldonado, Massa, Verstappen az első tíz sorrendje.

14.40 Tavaly ezen az edzésen 1:42.113-mat ment Hamilton, ő egyelőre elmarad ettől (8 ezreddel), de Rosberg gyorsabb.

14.36 Rosberg szuperlágy gumikon 1:41.983-mal az élen, Hamilton is új gumikon van már mégis kikapott 138 ezreddel.

14.32 Daniel Riccardo egy tizedre Hamiltontól második. A világbajnok a lassabb, lágy gumival még mindig az élen.

14.31 Vettel bejött a második helyre.

14.28 Räikkönen szuperlágy gumin már „csak" három tizedre van az élen levő Hamiltontól. Vettel és Riccardo is szuperlágyon.

Az első edzésen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb Abu-Dzabiban
Az első edzésen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb Abu-Dzabiban

14.27 Hamilton, Rosberg, Räikkönen, Riccardo, Vettel, Pérez, Hülkenberg, Massa, Kvjat, Bottas, Verstappen, Maldonado az első tizenkettő sorrendje. Hamarosan jönnek a szuperlágy gumik.

A 7. ABU-DZABI NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
1. szabadedzés: Az idényzárón is Hamilton és Rosberg kipufogóját nézi a mezőny
Ecclestone fizette a Lotus számláit az Abu-dzabi Nagydíjra
2. szabadedzés: Rosberg jobban tapogatózott a sötétben
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny (55 kör, 305.355 km) rajtja
Magyar idő szerint. Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
ELŐZMÉNYEK
A Red Bull szerzett motort a 2016-os szezonra
A Ferrari-főnöknek már nem elég a közeledés
Hamilton kipróbálná magát a NASCAR-ban

14.24 Ahogy megy le a nap, sorra kerülnek le a sötétítő plexik a sisakokról, már mindenki a víztisztaságút használja.

14.22 Már látszik az autók árnyéka a pálya mellett levő lámpák sorától, a nap helyett ez lett a fő fény forrás .

14.20 Massa nem tudta rendesen levenni a plexi sötétítő fóliát, amivel nem tudott mit kezdeni és ott lógott egy darabig a sisakján.

14.17 Massa és Bottas várhatóan gyorsabb lesz, hisz a Williamsre jellemző, hogy mindig lassan kezd. De kérdéses, hogy bele tud-e szólni a Ferrari és a Red Bull csatájába.

14.16 Grosjean is a pályán most már.

14.15 Hamilton is 1:43 alatt, 1:42.524-el az élen.

14.13 Csak Grosjean nem jött még ki a bokszból, őt is üldözi Palmer balszerencséje. Közben Rosberg 1:42.899-et ment.

14.09 Nincsenek csodák: Rosberg máris az élen 1:43.305-tel, ezzel ő is több mint 0.5-el jobb, mint korábban.

14.08 Räikkönen javít 1:43.994-re, ezzel már több mint fél másodpercet javít az előző edzéshez képest. A két Mercedes már gyors körön, úgyhogy nem sokáig maradhat az élen.

14.04 Kimi Räikkönen átvette a vezetést 1:44.237-as idejével.

14.03 Vettelé az első mért idő 1:45.009.

14.03 Vettel elénekelte versenymérnökének, Ricardo Adaminak a Happy Birthdayt a rádión.

14.00 Helyi idő szerint 17.00-kor elkezdődik a második szabadedzés, Vettel már elsőként a pályán. 17.34-kor megy le a nap.

Grosjean az első edzést csak nézte, a másodikon autóba ül – ez az utolsó hétvégéje a Lotusnál
Grosjean az első edzést csak nézte, a másodikon autóba ül – ez az utolsó hétvégéje a Lotusnál

13.58 A második edzésen már Romain Grosjean is autóba ül, az első tréningen (pontosabban annak hajrájában) Jolyon Palmer vezette az autóját.

13.56 Közeledik a naplemente, a levegő „már csak” 26 fokos, az aszfalt pedig 30, majdnem tízzel alacsonyabb, mint az első szabadedzésen.

13.55 Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj második szabadedzése.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik