BÖRZÖLI BERNADETT 2020.02.19 08:33 Frissítve: 2020.02.19 19:38

A Mercedes odapörkölt az első barcelonai teszt nyitó napján

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az első kollektív téli teszt nyitó napján Barcelonában. A vb-címvédő csak a nap második felében ült autóba, de sikerült megjavítani csapattársa, Valtteri Bottas délelőtti legjobb idejét, és a két pilóta együttesen a legtöbb kört tette meg az első tesztnapon. A harmadik helyen Sergio Pérez végzett a Racing Pointtal.

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az első teszt nyitó napján (Fotók: AFP) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

 

DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ

Kissé hűvös idő fogadta a mezőnyt Barcelonában, az első téli teszt nyitó napján. Idén az összes csapatnak sikerült időben elkészülnie az új autójával, s mikor délelőtt 9 órakor zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, meg is kezdhették a felkészülést az előttünk álló idényre.

A címvédő alakulat, a Mercedes autóját Valtteri Bottas vezethette először, a Ferrarinál pedig Sebastian Vettelt jelölték ki erre a szerepre. A német pilóta azonban nem érezte jól magát reggel, így helyette Charles Leclerc kezdte meg a munkát a Ferrarinál. A tesztnap elején autóba ült még Max Verstappen, Carlos Sainz Jr., Sergio Pérez, Esteban Ocon, Danyiil Kvjat, Kevin Magnussen, George Russell, valamint az Alfa Romeo tesztpilótája, Robert Kubica. 

Az első óra végén Sainz volt a leggyorsabb 1:18.423-as körével, legtöbbször pedig Verstappen ért körbe a Red Bull-lal – egész pontosan 21-szer. A holland a második órában azonban még szorgalmasabb volt, és több mint a dupláját teljesítette az előző számnak, így elsőként lépte át az 50 körös határt.

Másodjára ez Sainznak sikerült, aki előtte tett egy kisebb látogatást a bukótérben, de ennél talán nem is volt nagyobb hiba a tesztnap első két órájában, sőt, még egy autó sem ragadt a pálya szélén. A harmadik óra végén az Alpha Tauri okozott némi izgalmat, amikor az AT01-est vissza kellett tolni a bokszutca végéről a csapat garázsába. Nagyobb problémáról azonban itt sem volt szó, hiszen Kvjat néhány perc múlva már ismét a pályán száguldott. Mint kiderült, a szoftver nem működött tökéletesen egy rövid ideig, ezért fulladt le az autó.

A harmadik óra végén Bottas vette át a vezetést, és az ebédszünetig nem is sikerült letaszítani őt az élről. Természetesen a köridők ilyenkor még nem sokat számítanak, ám így is elmondható, hogy a Mercedes idén is magabiztosan és összeszedetten kezdte meg a felkészülést az új szezonra.

Az összeszedettség egyébként a teljes mezőnyre igaz volt, hiszen míg tavaly alig néhány perc után félbe is kellett szakítani a nyitányt, addig idén egyszer sem került elő a piros zászló az első tesztnap első felében. Igaz, az utolsó percekben Magnussen majdnem előidézett egyet, amikor is megforgott a kilences kanyarban, de a dán végül el tudta kerülni a gumifallal való ütközést.

Az élen tehát Bottas végzett a nap első felében, míg Verstappen egészen 91 körig jutott. Leclerc veszített némi időt, mert szerelni kellett kicsit a Ferrarit.

Verstappen alatt csúszkált a Red Bull, de a Ferrarival ellentétben legalább megbízható volt

 

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ

A tízből öt csapatnál történt változás a pilótákat illetően az ebédszünetben. Délután munkába állt Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo, Lance Stroll, Antonio Giovinazzi és Nicholas Latifi. 

Verstappen ott folytatta a körök gyűjtését, ahol előtte abbahagyta, azonban nem sokkal az újraindítás után látványosan megforgott a 12-es kanyarból kijövet. Szerencséjére nem sérült meg a Red Bull, így egy gyors ellenőrzés után a garázsban, és már folytatta is a munkát, és az első óra második felében átlépte a 100 megtett kört. 

Ez csapatszinten nem sokkal később a Mercedesnek is sikerült, vagyis alig egy órával az ebédszünet után már két csapat túl volt ezen a távon. A versenyzők közül Sainz csatlakozott először Verstappenhez. A holland egyébként akkor került ismét a figyelem középpontjába, amikor szinte ugyanott, mint kicsivel korábban, megint megforgatta a Red Bullt. Baj azonban ezúttal sem lett a hibázásból.


Nem sokkal Verstappen kicsúszása előtt változás történt az élen, és a csapattársa idején minimálisan javítva Hamilton vette át a vezetést. A hatszoros világbajnok később tovább javított az idején, és elsőként ment be 1:17 alá. 

A Ferrarinál azonban kicsit sem volt ilyen rózsás a helyzet. Bár az utolsó két órára Leclerc is átlépte a 100 körös határt, többször azért kellett megszakítania a körözést, mert valamit szerelni kellett az SF1000-esen. Emiatt a Ferrari sok időt veszített a nyitó tesztnapon.

Verstappen az utolsó óra elején már több mint 150 körnél járt, és végül 168-ig jutott, de nem az RB16-os tette meg a legnagyobb távot az első napon. A Mercedes párosa összese 173-szor ért körbe a barcelonai pályán, így a W11-es volt a „legszorgalmasabb autó” szerdán. Ráadásul a címvédő istálló versenyzői zártak az élen a köridőket tekintve is. 

Folytatás csütörtökön 9 órától az első teszt második napjával!

ELSŐ TÉLI TESZT, BARCELONA
AZ ELSŐ NAP VÉGEREDMÉNYE

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:16.976, 94 kör
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes)* 1:17.313, 79 kör
3. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point-Mercedes)* 1:17.375, 58 kör
4. Max Verstappen (holland, Red Bull-Honda) 1:17.516, 168 kör
5. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri-Honda) 1:17.698, 116 kör
6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren-Renault) 1:17.842, 161 kör
7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:17.873, 56 kör
8. Esteban Ocon (francia, Renault)* 1:18.026, 62 kör
9. George Russell (brit, Williams-Mercedes)* 1:18.168, 73 kör
10. Lance Stroll (kanadai, Racing Point-Mercedes) 1:18.282, 52 kör
11. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:18.289, 132 kör
12. Nicholas Latifi (kanadai, Williams-Mercedes) 1:18.382, 63 kör
13. Robert Kubica (lengyel, Alfa Romeo-Ferrari)* 1:18.386, 59 kör
14. Kevin Magnussen (dán, Haas-Ferrari) 1:18.466, 106 kör
15. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo-Ferrari) 1:20.096, 79 kör

* csak délelőtt tesztelt

ELSŐ BARCELONAI TESZT
  Szerda
Csütörtök
Péntek
Mercedes Bottas, Hamilton
   
Ferrari Leclerc
Leclerc, Vettel
Vettel
Red Bull Verstappen
Albon
Verstappen, Albon
Renault Ocon, Ricciardo
Ricciardo, Ocon
Ocon, Ricciardo
Haas Magnussen
Grosjean
Magnussen, Grosjean
McLaren Sainz
Norris
Norris, Sainz
Racing Point Pérez, Stroll
Pérez Stroll
Alfa Romeo Kubica, Giovinazzi
Räikkönen
Giovinazzi
Alpha Tauri
Kvjat
Gasly
Kvjat, Gasly
Williams Russell, Latifi
Russell
Latifi

 

Még több
2020.09.25 09:20:46

F1 H. L.

A finnt Ricciardo és Verstappen követte • A címvédő nem futott gyors kört a lágyon • Latifi összetörte a Williamst.

2020.09.13 21:38:37

F1 ZSOLDOS BARNA

NS-VÉLEMÉNY. Nem sikerült méltóképp tisztelegni Enzo Ferrari emléke előtt.

2020.09.13 11:51:55

F1 BÖRZÖLI BERNADETT

Bottas lett a 2., Albon első dobogós helyezését szerezte meg • Összesen 8-an estek ki a Toszkán GP-n.

2020.09.12 13:59:31

F1 H. L.

A brit 59 ezreddel bizonyult gyorsabbnak Bottasnál • A Red Bullé a második sor • Vettel a Q2-ben búcsúzott.

2020.09.12 11:20:58

F1 H. L.

A holland 17 ezreddel maradt el a finn idejétől • Hamilton 83 ezredes hátránnyal a 3. • Leclerc a 7. az utolsó mugellói edzésen.